Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 2. szám - Köpeczi Béla: "Minden vitéz embernek példája lehet..."
Köpeczi Béla „Minden vitéz embernek példája lehet.. .JLygyszerre ülünk történelmi és művészi ünnepet: emlékezünk Hunyadi Jánosra és felavatjuk azt a szobrot, amely emléket állít neki. Hadd dicsérjem előbb a szobrot, Kiss István szobrászművész és Rácz Zoltán építész kiváló alkotását, amely hadvezért és harci környezetet, embert és tárgyat egyszerre ábrázol, a történetiség és a realitás szempontját belsőleg, igazi művészi eszközökkel érvényesítve. Külön öröm számomra, hogy méltathatom ez alkalommal azt a buzgalmat is, amellyel Kecskemét a magyar nemzet hagyományait ápolja, és ennek jegyében történelmi nagyjainknak szobrokat állít. Ez a szoboravatás azért is különleges esemény, mert viták előzték meg e mű elhelyezését, és a város lakossága — szinte azt mondhatnám — szavazott ebben a kérdésben, és a többség döntött úgy, hogy a szobor ide kerüljön a Hunyadi-városrészbe. Ki volt az a történelmi személyiség, akit ez a szobor megörökít? Egy havasalföldi román nemesi család sarja, amely a XV. század legelején Magyarországon telepedett meg, és Zsigmond király szolgálatába állt. E származás elismerése nem kérdőjelezi meg azt a tényt, hogy Hunyadi János egész működésével a korabeli Magyarországot kívánta szolgálni. Túl vagyunk a nacionalista történetírás származási vitáin, a hovatartozást a vallomás és a tett dönti el. Hunyadi születésének pontos dátumát nem tudjuk, feltételezhetően 1407-ben látta meg a napvilágot, és úgy nőtt fel, hogy környezete már eleve a katonai pályát választotta számára. Nemcsak a magyar királyi és szerb fejedelmi udvarban tanulta meg a hadimesterséget, hanem a kor egyik leghíresebb hadiiskolájában, Itáliában is, ahol két évet töltött. Részt vett a husziták elleni hadjáratokban, hírt azonban elsősorban a török elleni harcban szerzett. Hadi szolgálataiért előkelő hivatalokat kapott, és királyi adományokban részesült. Mint az ország egyik nagyja, a Zsigmond király halála után kibontakozó trónvillongások idején Jagelló László mellé állt, és szolgálataiért erdélyi vajdává nevezték ki. Ez a cím arra kötelezte, hogy az Oszmán Birodalom terjeszkedése ellen lépjen fel, s nemcsak védekezőén, de támadólag is. 1442 tavaszán az Erdélyt támadó török ellen védekezik sikeresen, a következő évben Közép- és Délkelet-Európa népeinek fiait, de németeket és franciákat is vezet a Balkán felszabadítására, s e hosszúnak nevezett hadjáratban nagy sikereket arat, amelyekért egész Európa lelkesedik. Európa vagy a kereszténység védelmezőjének címét nyeri el a humanistáktól, s most már reménye van arra, hogy külföldi segítséggel kiszoríthatja a törököt a Balkánról. Hadserege 1444 novemberében Várnánál csatát veszít, a király meghal a csatában, s a hadvezér is csak üggyel-bajjal tud megmenekülni. A hadi dolgokban kivivott tekintélyének köszönheti, hogy a rendek kormányzóvá választják, de a kormányzói tisztséget is arra akarja elsősorban felhasználni, hogy az ország védelmére készüljön fel. Ő maga írta egyik levelében: „Mióta hadban, fegyverrel az ügyeket intézni kezdtem a hit és a haza ellenségei ellen, gyakran biztattak, fordítsam munkásságomat az ország belső állapotára is. Volt ebben jogos indok, mégis mindig helyénvalónak tartottam, ha ezektől az ügyektől mentesülve, intézésüket másokra bízva, magamnak elsősorban azt tartom fenn, amiért mindig lelkesedtem: hogy erőink javát a mi örök ellenségünk ellen fordítsam.” Tudta azonban azt, hogy az ország nagyjai közötti ellentétek akadályozzák a török elleni harcot. Mint kormányzó, a „belviszály * * Elhangzott Kecskeméten, Hunyadi János szobrának avatásakor, 1985. november 16-án. 1
