Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 12. szám - Simon János: A taps ezúttal elmaradt: avagy utószó négy futball-könyvhöz a Mundiál kapcsán: [T. András Emil: Mundiál zárt kapuk mögött]: [Bocsák Miklós: Mundiál '86]: [Pintér István: Álom és valóság]: [Végh Antal: Gyógyít6atlan?]: [könyvismertetések]

Az átlagolvasó, aki a labdarúgás belső érdekhálózatait kevésbé ismeri, részrehajlás nélkül kívülről szemléli, határtalan toleranciájával nemcsak várja, de igényli is az őszinte bírálatokat. Talán ez az a pont, ahol megtörik Végh hirdetett igazság-szemlélete. Ennek az olvasónak ugyanis feltűnik, szemet szúr, hogy az író szidalmai, szúrós lándzsái néha kapkodóan elhamarkodva repülnek, kardjával gyakran meggondolatlanul vagdalko- zik, szabdal, nem mindenhol választja el a gonoszságokból és gyarlóságokból, véletlenekből és szándékosságokból, eltérő érdekekből és szervezeti problémákból eredő hibákat. Nem lehet pl. minden újságírót vaksággal vádolni és egyformán elítélni. Vannak olyan véletlenül elkövetett hibák, melyeken érdemes hamar túllépni, jogtalanság, hogy gúnyolódás tárgyai legyenek, ahogy például Végh Antal Vitray elhamarkodott mondataival tette. Fogjuk föl úgy, hogy ezen a ponton a riporter mikrofonja berezonált, hiszen gondolom Végh Antal is csak véletlenül keverte össze könyvében Irakot Iránnal, nyilván ő is nagyon jól tudja, milyen éles különbség van a két ázsiai ország között, és nemcsak fociban. Hibát csak az követhet el, aki dolgozik is. Mindannyian jól emlékszünk például arra, hogy a mexikói világbajnokságon volt egy csapat, melynek egyetlen játékosa sem kapott sárgalapos figyelmeztetést, ez pedig történetesen a magyar válogatott volt. A 210 oldalas könyv mondanivalójához képest kissé terjedelmesre sikeredett, a felesleges szószaporítás néhol indokolatlanul terjengőssé teszi a szöveget, és vontatottá a gondolatmenetet.

Mundiál a pályán kívül is

1986-ban is túlestünk egy újabb kudarcon, ezúttal egy nagyon megalázón, amit labdarúgásunk produkált. Túlvagyunk, amennyiben megtörtént, de igazából nem tudtuk magunkat oly könnyen túltenni rajta: ezt bizonyítja a négy könyv megjelenése is, s a nagy olvasói érdeklődés. Itt ugyanis többről van szó, mint nagy vereségről, ez csúfos bukás volt, melynek legalább fele a futballpályán kívül történt. Vegyük tudomásul, hogy az 1986-os mexikói labdarúgó világbajnokság csoportmérkőzésein nemcsak reményeinket és kapitányunkat veszítettük el, hanem egyidőre nemzeti becsületünkön is folt esett. Erről eddig alig hallott valamit a magyar olvasó, meg aztán jött a félig új vezetés, melynek — mint minden nem radikálisan új vezetésnek — érdeke az, hogy „ami volt elmúlt”, meg hogy „borítsunk a múltra átláthatatlan fekete fátylat” nos, még mielőtt ez a fátyol elfedné a történteket, kapargassuk meg legfájdalmasabb pontjait annak, ami a fátyol alá készül, — óh jó Lucifer! — hátha följajdul, megszólal és mesélni kezd.

A világbajnokságra kiküldött 15 fős magyar újságíródelegációnak — a sajtófőnököt leszámítva — egyetlen tagja sem beszélt spanyolul, így engem kértek meg — mint 10 hónapig kinn élő magyar ösztöndíjast — mexikói nagykövetségünkön keresztül, hogy vállaljak a sportújságíróknak tolmácsolást. Valószínűleg úgy vélték, sokba kerülne egy tolmács mexikói útja. (Az én retur repülőjegyem 86 000 forintba került, melynek 80%-át a Katz Lipót-Alapítvány, 20%-át pedig én fedeztem.) Egy indián faluban eltöltendő másfél hónapos szociológiai terepgyakorlatot cseréltem föl a tolmácsolási szerepkörre, amit azóta is bánok.

A rendszeres napi tolmácsolás, sajtószemle, interjúk készítése és fordítása mellett mindenesként intéztem a sportújságírók szállodával, gépkocsirendeléssel, étkeztetéssel stb. kapcsolatos problémáit. Láttam és hallottam azokat a válogatottunk körüli dolgokat és problémákat, amelyeket újságíróink is. Nyelvismeretem segítségével azonban néhány dolgot egészen tág optikával szemlélhettem, egyesek szerint túl sokat megláttam, s így nemegyszer sajátosan nehéz helyzetbe kerültem, hiszen mint tudjuk, szép számmal akadnak olyan emberek, akik szerint nem az a bűnös, ki a hibát elköveti, hanem az, ki fölfedi. Ebből a fajtából jutott a magyar csapat mexikói szakvezetésébe is néhány.

87