Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 12. szám - Simon János: A taps ezúttal elmaradt: avagy utószó négy futball-könyvhöz a Mundiál kapcsán: [T. András Emil: Mundiál zárt kapuk mögött]: [Bocsák Miklós: Mundiál '86]: [Pintér István: Álom és valóság]: [Végh Antal: Gyógyít6atlan?]: [könyvismertetések]
Simon János A taps ezúttal elmaradt avagy utószó négy futball-könyvhöz a Mundiál kapcsán JL m.önyvespolcom 1986-ban négy Mundiál-könyvvel gyarapodott, úgy is fogalmazhatnék, hogy legalább hárommal gazdagodott. A világbajnokság után tüneményes gyorsasággal készült el T. András Emil: Mundiál zárt kapuk mögött című munkája, majd röviddel utána Bocsák Miklós: Mundiál ’86 című könyve. A sort valamivel később Pintér István: Álom és valóság-a követte, majd Végh Antal: Gyógyítóatlan? c. kötete zárta. T. András és Bocsák nagy szakértelemmel megírt színvonalas munkája sportszerűen — kritikai szellemben, példaadóan hozzájárultak a magyar labdarúgás rákos sejtjeinek feltárásához, diagnosztizálásához, ami nélkül a gyógyulás elképzelhetetlen. Ha figyelmesen újraolvassuk az MLSZ-nek a Mundiál-kudarcról készült elemző-értékelő nyilatkozatát, és összevetjük a T. András Emil vagy Bocsák Miklós könyvében leírtakkal, akkor egyértelműen kitűnik, hogy a nyilatkozat minden gondolata, minden állítása megtalálható a két könyvben, olyannyira, hogy azok akár a hivatalos jelentés forrásának is tekinthetők. A két jótollú újságíró érdeme éppen az, ami az MLSZ érdemtelensége, hogy két nappal a világbajnokság befejezése után közzétette ugyanazt, aminek kivonatolt közzétételéhez a labdarúgó szövetségnek két hónapra volt szüksége. T. András Emil munkáját dicséri könnyed, olvasmányos stílusa, amellyel mélyreható elemzés, lényeglátás és szakmai hozzáértés párosul. Nem véletlen, hogy a fergeteges gyorsasággal százezer példányban megjelent könyv minden darabja szinte már a nyomdában elfogyott, s az utánnyomott ötvenezer kötetért is közelharc folyt. Ez volt az első őszinte, oknyomozó híradás csapatunk sikertelen világbajnoksági szerepléséről. (Ide csak zárójelbe kívánkozik az a különben nem is olyan mellékes tény, hogy a könyv összbevételét egy Nicaraguában épülő mezőgazdasági iskola építésére fordítják.) Bocsák Miklós könyvének felét még a világbajnoki selejtezők idején írta, amikoris a magyar csapat elért nemzetközi eredményei alapján még reményteljes világbajnoki szerepléssel kecsegtette szurkolóit is, önmagát is. A szerző már akkor kifejtette komoly kételyeit mind a magyar csapat képességeit, mind néhány szakvezető hozzáértését és különösen Mezey György csapatépítő elképzeléseit illetően, így a világbajnokság után lényegében semmit nem kellett könyvén korrigálnia. Míg a mexikói kudarc a nagy többség számára lesújtóan meglepő volt, addig Bocsáknak, aki erre előre figyelmeztetett, nem igen kellett korábban megírt fejezetein módosítania, pusztán az eseménysort fűzte tovább, és két okkereső fejezetben összefoglalta saját véleményét. Könyve a jólértesült újságíró, a kitűnő sportszakíró és az igazságosságra érzékeny ember együttes produktuma. Jó lenne, ha e két gyorsan-frissen megjelent felelősségteljes kritikai szellemben megírt könyv a magyar sportújságírás számára is követendő példaként szolgálna. Érdemes fölfigyelni egy olyan jelenségre, mely látszólag mellékesnek tűnik, azonban mégsem az. Az első könyveket nem a sportlapok újságírói produkálták, hiszen mindkét 84
