Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 12. szám - Orosz László: A százötven éves szózat
Orosz László A százötven éves Szózat A. JLz 1830-as évek közepén kiéleződött az ellentét a bécsi udvar, a Metternich nevével fémjelzett reakciós abszolutizmus és a reformokra való törekvést egyre határozottabban képviselő, az 1832—36-os országgyűlésen nagy szerephez jutó nemesi ellenzék között. A kormány megfélemlítő intézkedésekre szánta el magát a „haza és haladás” kettős jelszavával, a nemzeti függetlenség és a polgári átalakulás együttes programjával föllépő ellenzék ellen. 1835 februárjában királyi paranccsal feloszlatták az erdélyi országgyűlést, perbe fogták Wesselényit, 1836 májusában — a pozsonyi országgyűlés berekesztése után — letartóztatták az országgyűlési ifjúság vezetőit, július 1-én a mérsékeltebb Reviczky Ádám helyett a szélsőségesen reakciós Pálffy Fidél lett a magyar kancellár, szeptemberben királyi rendelettel kötelezték a főispánokat, hogy erőszakkal is törjék le megyéjükben az ellenzéket. A nádor az év folyamán többször is megtiltotta a Kossuth szerkesztette Törvényhatósági Tudósítások terjesztését, e tilalom megszegése miatt a következő év májusában letartóztatták Kossuthot is. A nemzet ügyéhez való hűséget próbára tevő időben, 1836-ban született Vörösmarty Szózata. A költeményt azonban csak részben határozza és érteti meg keletkezésének ideje. Tá- gabb időkör gondolat- és érzelemvilágában is el kell helyeznünk. A hazafiság irodalmunkban századok óta középponti téma, legnagyobb jelentőségre azonban a reformkort közvetlenül megelőző évtizedekben s főként a reformkorban jutott. Nincs itt terünk, lehetőségünk arra, hogy akár csak futólagos áttekintést is adjunk e kor hazafias költészetéről, de mintegy alaphangjaként, mottójaként idézhetjük Kölcsey Emléklapra című epigrammáját 1833-ból: „Négy szócskát üzenek, vésd jól kebeledbe, s fiadnak / Hagyd örökül ha kihúnysz: A haza minden előtt.” A hazafiság nemcsak a költészetet hatja át: egyre szélesebb körökben válik meghatározójává a közhangulatnak, közgondolkodásnak is. Ez az a kor, amelyben kezd kialakulni az egész nemzetet magában foglaló azonosságtudat, amikor — Illyés Gyula szép megfogalmazása szerint — „futó homokok, népek, házak / Magyarországgá összeálltak”. A kor legjobbjai — Kölcsey, Széchenyi — a hazafi- ságot tágabb összefüggésben, az emberiség szolgálataként is értelmezték. Jellemzi ez a távlatos gondolkodás Vörösmartyt is: „Legszentebb vallás a haza s emberiség” — hirdette Pázmán című epigrammájában. * * * A Szózat az Aurora című irodalmi évkönyv 1837-i kötetében jelent meg, ez valószínűleg már 1836 utolsó napjaiban az olvasók kezébe került. Mind a nehéz idők, a kiélezett politikai ellentétek légköre, mind a hazafiság erősödése magyarázza azt a figyelmet, lelkesedést, amelyet már megjelenésekor keltett, s amely iránta évről évre egyre nőtt. A Rajzolatok című lap 1837. január 12-i számában olvashatjuk: „Vörösmarty Szózata, reményijük, nem fog elhangzani figyelem s hatás nélkül, és óhajtjuk is, hogy e szózat tettet szüljön ...” Hamarosan országszerte ismerik, idézik, szavalják. Idézi — többek között — Széchenyi, Kossuth, Deák. Az 1840-es években már iskolai ünnepélyeken, önképzőköri üléseken szavalják, például Petőfi 1842. július 10-én a pápai képzőtársaságban. „Lehet-e nemzeti ünnepély, honnan elmaradhatna a Szózat?” — teszi fel a kérdést Tompa Mihály 1845-ben, 1
