Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 11. szám - Mezey László Miklós: A kisebbség küldetése: az "újarcú magyarok" messianizmusa

volt. Győry nevezetes két sora: „Sosem magunkért, mindig másért / hirdettünk többet, mint magunk” árulkodó is, mert „Többet hirdetni, mint magunk — ebből a puszta moralitásból nem születhetett és nem születhet mű. A Mű a valóság része, s mint ilyen, nem a szándékokból, tervekből, akarásokból épül, hanem a valóságos belső és külső adottságokból, erőkből.”21

E ponton érkeztünk el oda, hogy szembenézzünk a kisebbségi messianizmus egész gondolkodói rendszerének értékelésével. Bizonyos, hogy az „újarcú magyarok” nemzedékének soraiban rendkívüli eszmei fejlődésre serkentett és föltétlenül haladó eszme volt. Haladó, hiszen a magyarság hangsúlyosan népi jellegű kollektivitását hirdette; par excellence magyar gondolatot itatott át szociális szemléletmóddal, ügyelve az európai horizontra; sürgette a progresszív eszmeáramlatok befogadását; néptestvériséget akart; és szemben minden rezignációval életigenlő, építő, jobbító szándékot hordozott. Az sem feledhető érdeme, hogy le tudta csiszolni a magyar história nyomasztóan visszahúzó illúziófölöslegét. A kisebbségi messianizmus jelenősége azonban nem is annyira önmagában való, hanem abból a szempontból fontos, amit elindított, s amelyet Balogh Edgár ekként fogalmazott meg: „Eljutásunk (ti. a Sarlóé) a Csehszlovákia dolgozóival való szolidaritásig s csatlakozásunk a nemzetközi munkásmozgalomhoz nem lett volna lehetséges a kisebbségi géniusz-képlet nélkül.”22

De a kisebbségi küldetés-szerep — tagadhatatlan — csapdákat is rejtett. Az államfordu- latot követő szellemi-kulturális magáramaradottság azt a képzetet keltette a kisebbségben, hogy minden fölröppent program, terv azon nyomban átütő erejű hatást ér el és országos jelentőségű lesz. Ez megtévesztette a sikerben amúgy is könnyen bízó ifjúságot céljai realitásának megítélésében. (Itt annak a sajátos jelenségnek az okára tapinthatunk rá, miért volt teli a szlovákiai magyar irodalom két világháború közötti története nagyralátó programokkal, európai távlatú tervekkel, ennek következtében miért volt a legvirágzóbb műfaj a líra mellett a publicisztika. Ez az oka a szépirodalom kiteljesedése helyett a „vita- és bibliairodalom” egyeduralmának.) Az ifjúság minden nemzedéke hajlamos az útjában álló akadályok nagyságát lebecsülni — írta Krammer J enő — s az „újarcú magyarok” majd egy évtizeden át a haladás élcsapatának tudták magukat, s el is hitték, hogy küldetésük betöltéséhez elégséges az erejük.23 Győry Dezső a messanisztikus gondolat elerőtlenedésének idején maga is számot vetett a Kisebbségi Géniusz elveinek gyöngéivel, s végső soron mind társadalmi-politikai, mind irodalmi „eredménytelenségével”. Két okra vezette visz- sza a kudarcot. A mozgalom azért nem lehetett igazán megújító hatással a szlovákiai magyar társadalomra, mert az a kettős elnyomás súlya alatt igen alacsony életszintre — „koldús nívóra” — esett vissza, melyet csak súlyosbított a nehezen leküzdhető kisebbségi pszichózis csüggesztő hatása. Ezen pedig a kisebbségi fiatalság egymaga nem volt képes segíteni. A sikertelenség belső — a mozgalomban rejlő — okait négy tényezőre vezette vissza. Először: az „újarcúak” ugyan fölérezték a kisebbségi életsorsot és a belőle következő elszántság sem hiányzott belőlük, de nem számoltak a napi megélhetési, szociális, az osztálytagozódásból következő gondokkal. Másodszor: magyar népi kollektivitást hirdettek egy pártpolitikai alapon egymástól nagyon is távol álló, sőt szemben álló, részekre bomló, megosztott kisebbségi társadalomban. Harmadszor: a fiatalság nem lépett ki a közéleti küzdelmek porondjára, ahogyan a progresszív mozgalmak teszik a korfordulók időszakában, mindvégig megmaradt az irodalom, a szellemi élet keretein belül. És negyedszer: noha a cél az összmagyarság erkölcsi-szellemi megújítása volt, nem keresett közvetlen mozgalmi kapcsolatot más magyar nyelvterületek haladó ifjúsági szervezeteivel.24

Ma már világos, hogy a kisebbségi messianizmus felszította mozgalom korabeli eredménytelensége szükségszerű volt. A demokratikus szellemiségű gondolatrendszerek érvényesülésének, hatóképességének minden időben az az alapfeltétele, hogy olyan politikai struktúrában működjék, mely a nemzetiségi és kulturális különbözőséget, illetve annak közéleti képviseletét természetesnek fogadja el, sőt értéknek tekintse. „Másként a demokratikus ideológia vagy eltorzul vagy pedig eltávolodik eredeti rendeltetésétől és összeomlik.”25 Márpedig a Kelet-Közép-Európában legdemokratikusabbnak elismert Csehszlová82