Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 11. szám - "Szeretethiányos kor ez ...": Varga Csaba válaszol Mezey László Miklós kérdéseire

mintegy tíz különböző megújítási program szerepel, például: a téeszen belül az ágazatok önállósítása, a második gazdaság kiteljesítése, a faluközpont rekonstrukciója, gyökeresen más minőségű falurész felépítése, a közművelődés demokratizálása egyesületek szervezésével, nevelési kísérlet az általános iskolában és például a nyilvánosság megreformálása többek között helyi lap indításával. Ezek mellett tehát csak egy dolog a népfőiskola. És itt is csak eszköz, nem pedig cél.

— A népfőiskolái programot s részben gyakorlatot ért kritikai támadás elgondolkodtatott-e, s mennyiben, a vállalkozás helyességéről? Vagy volt-e olyan momentum, amiről magad is úgy érzed: revízió alá kell venned?

— Örülök ennek a két kérdésnek. Először is azért, mert nagyon szeretek vitatkozni, érveket érvekkel ütköztetni. Másodszor azért, mert az önmagában is öröm, ha az ember egy gondolatot újravizsgálhat, módosíthat, továbbfejleszthet. Az új népfőiskolái gondolat is olyan, hogy állandóan vitami, tisztázni érdemes, akkor is, ha nem éri nyilvános kritika. De az eddigi népfőiskolával foglalkozó viták többsége nem ilyen volt. Amiért támadtak minket, azt nem gondoltuk. Amiért bírálták a koncepciót, az félreértésen alapult. Például az kifejezetten történelmietlen és ideológiailag képtelen követelmény, hogy a korábbi magyar — negyvenes évekbeli — népfőiskolák miért nem nyújtották a mai, letisztult, pontos valóságképet. A népfőiskolák akkori törekvéseire nehéz ráfogni a harmadik utasság „bűnét” is, mert nem az ellenforradalmi rendszer kiszolgálása és valamiféle forradalmiság közötti középutasságra vállalkoztak. A mai terveket támadták azért, mert állítólag csak a falun élő és csak a mezőgazdaságban dolgozóknak akarunk népfőiskolákat szervezni. A cáfolat szinte felesleges. Jelenleg már több mint tíz népfőiskola működik, ebből kenő kifejezetten városi, továbbá a falusi népfőiskolák hallgatói között bőven található munkás és alkalmazott. Nem beszélve arról, hogy Budapesten is több népfőiskolát szeretnénk indítani, ebből az egyiket az ipari vállalati tanácsok tagjainak. Elhangzott olyan feltételezés is, hogy szembeállítjuk az intézményesített művelődést és az öntevékenységet, s a népfőiskolákat teljesen függetlennek képzeljük el az állami művelődési rendszertől. Holott „csupán” arról van szó, hogy az állami intézményekben ugyanúgy, mint az öntevékeny formákban valóságos társadalmasítást, demokratizálást sürgetünk. Az államosított, nem egyszer bürokratikus közművelődés helyett népi, relatíve autonóm művelődést akarunk, természetesen a hivatalos intézmények és szakemberek segítségével. Illúziók nélkül szemléljük a múltat s a jelent is. Nem hisszük, hogy a népfősikolák megváltják a világot, de jelentős szerepet játszhatnak a helyi társadalmak újraépítésében. A nemzet szellemi-erkölcsi megtartásában. Van persze olyan momentum is, amit revízió alá vettem — csakhogy erről még nem folyt nyilvános disputa. Például már tévedésnek tartom, hogy rövid időn belül sok népfőiskolát kívántunk szervezni. Ma attól félek, ebből a mozgalomból is divat lesz, s a történelmi kihíváshoz képest méltatlanul gyenge népfőiskolák működnek majd. Vagy: a népfőiskolák programjában jóval nagyobb teret kell adni a helyi cselekvések gyakorlásának, például döntésjátékok formájában. Sok minden javítani való akad, de a vállalkozás helyességét már igazolta az idő. Ezért sem akarunk felesleges alkukba belekényszerülni.

— Gondolkodásod fontos eleme a különböző létezéstechnikák vizsgálata. Az egyén lelki autonómiája, szellemének szuverenitása szempontjából nélkülözhetetlennek tartod az önfejlesztéssel kialakítható, személyre szabott létezéstechnikát. Arról szeretnélek faggatni, hogy szellemi-kulturális vagy inkább társadalmi-hétköznapi, azaz gyakorlati szempontból fontos ez?

— Létezéstechnika? Olyan időszakban, amikor ehhez a vezérlő értékek, a kipróbált létezés-vezetések hiányoznak? Az lenne a legbölcsebb, ha ilyen helyzetben az ember nem mondana semmit. De úgy látszik, az ember úgy van „megcsinálva”, hogy társadalmon kívüli állapotában is képes megmaradását célzó technikákat kidolgozni. No és persze nem ok nélkül van ennyi neurotikus, szétzilált, helyét nem lelő ember.

Falukísérletünk során derült ki például, hogy az öreg parasztok az 50-es évek emberte54