Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 11. szám - Ágh István: Buda Ferenc hármaskönyve

boldogtalan veled, mért lettem hűtlen fiad?” — akkor itt nem érvényesek a boldogság képei. Ide „kérlelhetetlen szelek ... füst... avas tetők ... csöpp fény ... sovány remény szükséges nyelvtanilag is, mint a csalódás ábrázata, a „vérrel beszöktetett kökénybokor” s az akácgyökér testvérisége. A lényeg: „Szó, szó, de mit ér”; „ki gyógyít meg, ki erősít meg, ki gyógyít meg?” A kérdések után a valóság leltára és újabb reménytelenség.

Többi verseiben is télbe torkollik az élet, fagyba a zsenge fű, vasba-kőbe az egész világ, a nyárfák pihevirágzása hószakadás. A Tanya-hazámban az évszakok változása sem olvasztja föl a lélek „kontinentális telét”, mert a nyár robot, a kötelesség parancsszavai csapkodnak: „jószágaidat etesd, megitasd, ültess, kapálj, horolj, karaszolj!”, „ide aki lerogyik, földet ehet, gyomlálhat gyászvirágot,”

tengődni vadfa gyümölcsén ki akar? szegényen élni, szegényen halni ki akar?

Szüretnek: örömnek ideje, ősz évada, minden kifosztva.

A mű végső kifosztottsága a magára hagyott öregember pusztulása. Látomás és nem szociográfikus a vers, bár indítéka annak is mondható, dehát a költői megvalósulás számít, akár a Külvárosi éjben, akár a Holt vidékben. A végső mondandó nem a költő lelkiismereti válsága, hanem az ország lelkiismeret-ébresztése.

A könyv megjelenése után olvastam Ázsia fölött című versét. Ahogy átrepül egy világrészen, úgy növeszti meg hazai horizontját, s megérzem benne Buda Ferenc egyetemessé táguló jövőjét.

9