Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 1. szám - MŰHELY: 100 ÉVE SZÜLETETT FÜLEP LAJOS - Tüskés Tibor: A Magyar művészet-ről - csaknem hetven év múltán

jesítette az idő előrejelzéseit. „Megint a kísérletezés, az átmenet napjait éljük” — írja. Jól látja, hogy az európai festészetnek egy újabb korszaka ért véget, „az impresszioniz­mussal a képírásnak sok évszázados fejlődése fejeződött be”. Azt is kitűnően érzékeli, hogy elsősorban Cézanne művészete az, ahonnét a további utak nyílnak: „A Cézanne művészetében lappangó lehetőségeket megvalósítani, a megkötöttségből kiszabadítani és kifejleszteni — íme az utána jövők feladata.” Fülep két lehetőséget lát: „Cézanne folytatói közül az egyik irányzat a végső absztrakciókba lyukadt ki, a másik pedig felül- múlatlan naturalizmus és az új elvek keveredésének chaosában leledzik.” Mi már nevek­kel konkretizálni is tudjuk a diagnózist, például Picasso és Salvadoré Dali nevével. Fülep az új, nemábrázoló művészet meghatározó elemét a szerkezetben látja. „A kép szerkezetét súlyoknak egymáshoz vonzódása és egymásra hatása adja; az egymásra hatás bizonyos egyensúlyt, szükségszerű elhelyezkedést és végső harmóniát keres, mint a régieké volt, de más eszközökkel” — írja 1916-ban. Mindez kísértetiesen egybe­vág a magyar nonfiguratív festészet egyik legnagyobb hazai alakjának, Martyn Ferenc­nek 1941-ben megfogalmazott — s láthatóan Cézanne gondolatától ihletett — szavával: „A kép vizuális viszonylatok egyensúlya ... A vizuális viszonylatok egyensúlya annyit jelent, mint szerkesztés. A művészet a szabad, mindent összefoglaló szellem szerkesztő tevékenysége.” k Magyar művészetből kihüvelyezhető a nonfiguratív] művészet értel­mezésére és kritikájára vonatkozó gondolatok számbavétele, Fülep elveinek és az absztrakt művészet teóriájának az egybevetése és értékelése további vizsgálódás és elemzés tárgya lehet. Ennek elvégzésével talán arra is fény derül majd, hogy Fülep — bár tömören és jelzésszerűen —tanulmányában már az absztrakt művészet megértésé­nek a kulcsát is kezünkbe adta, a nemábrázoló művészet esztétikájának világnézeti alapját is fölvázolta . .. FOLYÓIRATUNK SZERKESZTÉSÉBEN KÖZREMŰKÖDNEK BUDA FERENC (főmunkatárs) FŰZI LÁSZLÓ GOÓR IMRE KOVÁCS ISTVÁN PINTÉR LAJOS SÜMEGI GYÖRGY 82

Next

/
Thumbnails
Contents