Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 10. szám - Niedermüller Péter: Játék és kultúra: a néprajzi megközelítés lehetőségei

píthatjuk, a játékokat (általában is) jellemzi, hogy a szabad akaraton alapulnak, nem produktívak, valóságszerűek, de nem valóságosak, térben és időben meghatározottak. Nézzük most meg részleteiben, mire is utalnak, mit fejeznek ki ezek a tulajdonságok?

Az a tény, hogy a játék minden külső kényszerítő körülményt nélkülöző, szabad cselekvés, minden korábbi definícióban visszatükröződik. A köznapi gondolkodás számára nagyon is nyilvánvaló, hogy játszani nem kötelesség, azaz a játszás egy teljesen szabadon választott tevékenységi forma. Ebből a szempontból a játék élesen szemben áll a munkával: „gyakorlati kötelesség”, és a rítussal — ami viszont „morális kötelesség”. Mindebből már látható, hogy a játék annyiban „szabad cselekvés”, amennyiben a társadalom, a kultúra a maga sajátos eszközeivel nem szorítja rá az individuumot a játékra. Pszichológiai szempontból azonban a játék —valamely adott korcsoport számára — az önkifejezés, a megismerés stb., általában a társadalmi lét egyedül lehetséges formája. A kultúrának, a társadalomnak senkit sem kell a játékra kényszerítenie, mivel egy adott időszakban — a gyermekkorban — az ember biológiai és pszichológiai szükségletei elégséges „kényszerítő erőt” jelentenek. Itt azonban már pontosabban kell fogalmaznunk, mivel nem az elsődleges biológiai és pszichológiai szükségletek közvetlen kielégítéséről van szó. Inkább azt kellene mondanunk, hogy a játék a munkához, vagy a rítushoz viszonyítva szabad cselekvés (egyénileg minden hátrányos következmény nélkül eldönthető, játszom-e vagy sem); önmagában szemlélve azonban nem egészen az. Minden pszichológiailag normális embernek az az egyik legerősebb, de ugyanakkor nem mindig tudatos törekvése, célja, hogy azonosulni tudjon a saját környezetét jelentő társadalmi csoporttal, annak kultúrájával. Ennek a pszichológiai indíttatású adaptációnak az egyik legelső eszköze a játék. Vagyis ebben az értelemben már nincs szó szabad cselekvésről. Ha egészen pontosan akarnánk összefoglalni mindezt, akkor azt mondhatnánk: az individuum, a gyermek számára nem kötelező a játszás, ha azonban nem játszik (ami pszichikaiig képtelenség, illetve valamiféle betegség jele), megfosztja magát a kultúrával való azonosulás egyik lehetséges eszközétől.

Lényegében ugyanezt mondhatjuk el a játékok nem produktív jellegéről is. A játékok nem hoznak létre anyagi javakat, mivel nem a valóságos világ keretein belül lezajló tényleges folyamatokról van szó. A játékok valóságszerűek, de nem valóságos akciók. A játékok csupán „eljátsszák”, „megelevenítik” a valóságos világot, annak törvényei azonban nem érvényesek rájuk. A játékkutatásnak az egyik — nálunk alig ismert — igen nagy hatású elmélete szerint a játékok a valóságos világ másolatát jelentik, azaz a játékok világa a tényleges, a valóságos világ helyettesítője. Némileg pontosabban fogalmazva, a játékok és a valóságos világ között ikonikus jelkapcsolat áll fenn, vagyis a játék olyan, mint az őt fenntartó világ. Ennek a jelviszonynak az egyik legjellemzőbb sajátossága, hogy minden esetben megtalálható a jel denotátuma, azaz a játék ténylegesen létező valami(ke)t jelöl. Tehát a játék egyik legfontosabb sajátossága jelszerűsége. A játék, mint a jelhasználat egy meghatározott módja, képtelen anyagi javak létrehozására, ennyiben tehát nem produktív tevékenység. Ugyanakkor a játékok kialakítanak bizonyos készségeket, irányultságokat és szempontokat, azaz individuumokat és csoportokat előkészítenek anyagiakban is mérhető produktív tevékenységek végzésére. A játék csak potenciális eredményeket hozhat, amelyeket a későbbiekben ténylegesen realizálni kell. A játék tehát — legalábbis az eredmények, a társadalom, a kultúra szempontjából — egy jövőre orientált cselekvési mód, amely a jelenben zajlik, de a jövőre hat. Ez a mozzanat alapvetően jellemez minden tanulásos tevékenységet, alapvetően jellemzi magát a szocializációt. (A szocializáció fogalma azt a folyamatot jelöli, amelynek során az individuum és/vagy csoport elsajátítja a kultúrában való élés szabályait és törvényeit.) A játék nem közvetíti ezeknek a szabályoknak és törvényeknek a tényleges szemantikáját, hanem csak ezek tartalmát. A játék „eredménye” a szabályok és törvé29