Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 10. szám - Haider Edit: A "libajáték": jegyzetek egy társasjáték születéséről
HAIDER EDIT A „LIBAJÁTÉK" Jegyzetek egy társasjáték születéséről A manierista életszemlélet tükröződéseként a XVI. század második felében új társasjáték jött divatba, amely a „nemes vagy királyi libajáték”, vagy egyszerűen a „libajáték” nevet kapta. Az új játék a manierizmus szülötte, érvényre juttatja azt a szemléletet, amely szerint a látható világ csupán a láthatatlan, rejtett spirituális tartalmak kifejezésére szolgáló metafora.1 Ezen túlmenően a játék utal arra is, hogy a való és az ember tudatában kialakult világ közötti ellentét csak a hitre hivatkozva oldható fel. A reneszánsz ember a középkor miszticizmusával szemben felfedezi önmagát, felfedezi eszményképét az egyetemes ember, a homo universale típusában és a természethez való visszatérés szükségét juttatja kifejezésre. Ezzel szemben a manierizmus világnézeti tartalmát épp a reneszánsz ember önbizalmának megingásában kell keresnünk. A XVI. századi Európában a vallásháborúk, a török elleni harc, a korai kapitalizmus visszásságai társadalmi szinten létbizonytalanságot hoztak magukkal. A tudat fejlődésének területén pedig a világegyetem törvényszerűségeinek megismerése az ember központi szerepének újra értékelését, az ellenreformáció a hit és a tudás ellentétét vetette fel. Ugyanakkor az abszolutizmusok kialakulásával más törvények váltak érvényessé az uralkodók és a kisemberek közötti viszonyban. E bonyolult társadalmi és világnézeti változások újfajta kifejezésmóddal együtt jelentek meg.2 A reneszánsz klasszikus kiegyensúlyozottságát a manierizmus rafinált, modoros és túlbonyolított kompozíciói váltották fel. A meglepő és különös hangsúlyozása mellett a szimbolikus és allegorikus utalásokkal a dolgok rejtet- értelmét fejezik ki. A jelképek között egyre nagyobb szerepet kap a labirintus, amely gyakorta felt tűnik a képzőművészeti, irodalmi alkotásokban és a kertekben, idézve a krétai mítoszt és Tézeusz hőstettét. Tézeusz, hogy megmentse az athéni ifjakat a labirintusba zárt Minotaurusz étvágyától, Ariadné fonala segítségével behatol a labirintus középpontjába, ott legyőzi a félig ember, félig bika alakú szörnyet, majd a fonal segítségével visszajut az őt ünneplő ifjak közé. E mítosz magába sűríti a labirintus fogalmához fűződő tartalmi jegyeket3, ezek lényegében megegyeznek a középpont köré tekeredő spirális jelentésével. Ugyanis az újjászületés, az örök megújulás mítosza játszódik ie a labirintus rejtelmeiben; s sötét és bonyolult útvesztőn keresztül kell eljutni a középpontig, ami egyben a szent és rejtett hely, a misztériumok helye, a halál, az anyaöl, az alvilág, a börtön, vagy egy szent város, innen mintegy újjászületve lehet visszatérni az életbe. Ezek a gondolatok úgy jelentek meg a középkori egyházban, hogy Tézeusz szerepébe a megváltó Krisztust helyezték, Ariadné vezérlő fonalát a hit jelentette, Minotaurusz pedig a leküzdendő emberi-állati természet allegóriája volt.4 A XVI. századtól a labirintus értelmezésében újszerű, gyötrődő világszemlélet jelentkezik, a labirintus mint világ-modeíl valóságos érzéssé- válik. A labirintusvilág útjai egyre bonyolultabbak, tele keresztutakkal és az akadályozott vándora nak választani kell a téves és a helyes út között. Ez az út a játékban spirális (vagyis állabirintus, mert önmagában akadály nélküli) formában jelenik meg, de a szimbolikus akadályokkal lényegében már labirintussá válik, amely úton a játékosnak el kell jutni a középpontig. A libajáték társadalmi és világnézeti hátterének jobb megértéséhez érdemes röviden ismertetni a kor egyik jellegzetes irodalmi alkotását, Comenius A világ útvesztője című, 1623-ban írt művét.5 E mű szemlélete és a társasjáték felépítése és szimbolikája között igen sok a hasonlóság. Az ifjú Comenius (aki később Sárospatakon is tanított) kilátástalannak látta és ábrázolta saját korát. A világ nem egyéb mint útvesztő — írja, és a XVII. századi Európa nyomorúságos zűrzavarához képest a krétai labirintus is csak „tréfának” tűnik előtte. Az útvesztő hőse, a tapasztalatlan és jóhiszemű ifjú felismeri, milyen különbségek vannak az emberek közötti csoportok, rendek, hivatások, munkák és szándékok között, s mivel nem akar pusztán a vak szerencse áldozata lenni, elhatározza, hogy mielőtt pályát választ, az emberi értelem útmutatásait követve, körülnéz a világban. így módunk van bepillantani azokba a visszásságokba,amelyek a világban uralkodnak, mégpedig az akkor divatos allegóriák és az ifjú szatirikus látásmódjának segítségével. Amint Comenius könyvének hőse elindul, ott terem mellette Mindenleső és ajánlkozik, hogy a világ útvesztőjén végigvezeti azokat, akik szemlélődni és tapasztalni akarnak. Azonnal hozzájuk szegődik Bódulat is, a világ királynőjének tolmácsa, akinek az a feladata, hogy megmagyarázza, miként kell értelmezni a világ dolgait. így vándorunk a kíváncsiság kantárávai és a bódulat szemüvegével — mely a látszat üvegéből és a szokás szarujából készült —, indul el, amit szerencsére egy kicsit ferdén tesznek az orrára, ezért ha ügyesen forgatja a fejét, a valóságot is megláthatja. A világ modern kőfallal körülvett 24
