Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 10. szám - Moskovszky Éva: Játék és világkép
MOSKOVSZKY ÉVA JÁTÉK ÉS VILÁGKÉP Talán egy fogalom sincs még, amelynek a szakemberek annyi, s egymással szöges ellentétben lévő meghatározását adnák, mint a játék. R. Caillois1 így ír: „A játék szabad tevékenység a szabályok korlátain belül.” Ha azonban kötött, korlátozott, hogy lehet szabad? A játék spontán játékösztön megnyilvánulása — s gyakorlat, felkészülés az életre. Céltalan kikapcsolódás, maga-elengedés —és célratörő versengés, vagy egyenesen nyereségvágytól hajtott láz. Még a gladiátorok véres viadalát, a profi sportoló kenyérkereső tevékenységét és a hamiskártyázásból élő szélhámos „munkáját” is jobb elnevezés hiányában játéknak nevezzük. Bizonyos fajta játékokat, amelyek felkészítik a létküzdelemre, a kölyök-állat is űz, mások — pl. mint a szerencsejátékok — csak az emberekre jellemzők. A kategorizálás sem egyértelmű: pl. ügyességi játékok és szerencsejátékok mellett a két típusnak igen sok kombinációja van. Azonos játékeszközökkel játszott játékok lényegesen eltérhetnek egymástól: a kockázás lehet a jövő megkérdezése, szerencsejáték, vagy ártatlan gyermekmulatság. Kétségtelen azonban, hogy van a játéknak olyan fajtája is — bár ma gyermekjátékként ismeretes — amely nem lehet az ösztönös játékkedv megnyilatkozása. A játéktáblán kockadobással, vagy „spekulációval” űzött játékok ehhez túlságosan bonyolultak. Ha alaposabban megvizsgáljuk őket, akkor valahol a múltban jósló, mágikus praktikákat találunk. A játékok egy részének mágikus, rituális eredetére jól rávilágít egy szóegyezés: a német Spiel — játék — szó megfelelője az angol spell —varázs! A játékkal való varázsláshoz azonban nincs feltétlenül szükség kockára, vagy játéktáblára; ez utóbbiak eredetét praktikus célokra is visszavezethetnénk, hiszen pl. a művészi berakásokkal díszített sumér játéktáblák templomalaprajz alakúak, az egyiptomi táblás játékok egy részét naptártáblán játszották. Élőbb lett volna az ember tudós, s csak aztán mágus, játékos? Minden vizsgálódás azt látszik bizonyítani, hogy ősi időkben az ember szellemi tevékenységei nem különültek el élesen, nem differenciálódtak a tudományok és a művészetek. Ember-őseinknek „alogikus”, „prelogikus” és „logikus” korszakokba való beskatulyázása, vagy az őskor emberének „vadember”, „barbár” definíciója nem tarthatók fenn az elmúlt évtizedek kutatásai tükrében. Az őskőkori ember jelentős szellemi tevékenységére lehet következtetni fennmaradt tárgyi emlékeiből.2 Az archaikus ember — nevezzük így Mircea Eliadéval a lekicsinylő „primitív ember” helyett — azonban sokkal több, számára ismeretlen tényezővel, erővel találta magát szemben, mint korunk embere, s ezeket akarta kiegyensúlyozni szemünkben irreális, mágikus cselekvésekkel. Sok ősi mítoszban megtaláljuk azt a momentumot, hogy az emberi sors hatalmas erők játéka az ember életével: a német Los, az angol lot szó egyaránt jelent kihúzott sorsot, sorsjátékot, s az emberre kirótt sorsot. Az ősi mezopotámiai kultúrákban mérnöki tudással tervezett és épített templomok modelljét, alaprajzát használták egy bizonyos bejárásra, felavatásra, hiszen a nagy és a kicsi az archaikus ember elképzelése szerint összefügg, egymással felcserélhető. A naptár ismerete szükséges volt a földművelő egyiptomi számára, a naptártáblákon játszott mágikus játék tette azonban hite szerint biztossá a termést. Realitás és irrealitás egymás mellett, párhuzamosan is élt. A táblás játékok egy részének vizsgálata különös betekintést ad az archaikus ember gondolkodásmódjába, az ember ősi világképébe. Az összefüggések kutatásánál hipoté3
