Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 9. szám - MŰVÉSZET - Goór Imre: Képzelt beszélgetés Mokry-Mészáros Dezsővel
létéi, melyek azután is sokszor megmozgattak. E festményekből máig is sokat megtartottam magamnak. Ha rájuk nézek, legjobb modelljeim, a primitív sorban élő dravidák jutnak eszembe, akikkel — akárcsak őseikkel — oly kegyetlen a sors... Eck úr körútja utolsó állomásáról, Japánból visszaérkezett. Üzleti kapcsolatunk eddig tartott, barátságunk mindvégig megmaradt. Aiexandriáig ismét együtt utazhattunk. Szomorú élményem volt átszállóhelyünkön, Kairóban: a Nílus-menti halászok a folyóban élő krokodilt, sőt a piócát is megfogják, és különleges fortéllyal tizedelik a mi kedves költöző madarainkat. Rövidesen megérkezett az osztrák hajó, melyen Triesztbe indulhattam. Gazdámtól érzékenyen búcsúztunk. Azt az embert ismertem meg benne, aki a szép dolgokat nemcsak adta-vette, de igazán szerette is. Jövőbeli utazásainkra, együttműködésünkre tet- tünkfogadalmat... Terveinket rövidesen elsöpörte az első világháború. — Foglalkoztál a rovásírással is. — Az ősi kultúrák iránti érdeklődésem közben a rovásírás múltját akartam megismerni, s terveztem felelevenítését. Arra jutottam, hogy a mai írást nem helyettesítheti, de — mint egyik legfontosabb művelődéstörténeti emlékünket — nem szabad elfeledni. Nyelvemlékeinken kívül írott rovásemlékeink alig akadnak, mert azokat eltüntette a kereszténység. Csupán az erdélyi enlaki templom egyik gerendáján van az építő ácsok által hajdan odarótt némi feljegyzés, és a rovással ékes, Nagyszentmiklósban talált díszes aranyedényeken, melyeknek egyike kulcs formájú. Ez utóbbi — annak ellenére, hogy magyarországi lelet — a bécsi múzeumban található. A debreceni Déri Múzeum pásztorjegy-gyűjteményében lévő, 1700-as évekből való anyagban, az állatok szarvára sütött tulajdoni jegyek között szintén sok a rovás, de ismeretes, hogy a pásztorokkal való elszámolásra használt botokon is jelen vannak a jelek. Ezek — feltehetően kényelmi szempontból — jobbról balra olvasandók. Ismert, hogy a botokat, esetleg pálcákat, melyeket tulajdonjeggyel és számszerű adatokkal elláttak, a rovott részeken keresztül kettéhasították, s egyik fele a tulajdonosnál, másik a pásztornál maradt. A hamisítás lehetetlen volt, mert csak ugyanannak a darabnak a két része illeszkedett össze. A római számjegyek egytől tízig szintén rovás-jellegűek, de a nagybetűk között is sok az etruszk írásból átvett hasonló elem. Az etruszk és magyar rovásírás — a számrovásokkal együtt —feltűnő hasonlatosságot mutat. Vizsgálódásaimat kiterjesztettem a közép-ázsiai rónaságon élt lovas-nomád hunok és szkíták — kínaiakkal sokban megegyező — rovásjegyeinek tanulmányozására is. Arra a megállapításra jutottam, hogy az átvételt az magyarázza, hogy a kínai császárok közül több szkíta és hun eredetű is akadt. Ők segítették elő a nomádok jeleinek átvételeit. — „Újra itthon’’ — alcíme lehetne életed további fejezetének . . . — Hazatértemmel a háború is megérkezett. Az ínség lett az úr. Szemhibám miatt nem vonultam be katonának. Szüleim Miskolcon vettek házat, szőlőt az eladott föld és állatállomány árából. Megmaradt pénzüket hadikölcsönbe fektették, ami később elúszott. Földünk őskoráról készítettem néhány festményt. Nem a tudományos, hanem a művészi látás jegyében. Ez a téma azóta izgatott, hogy diákkoromban a miskolci pályaudvar rendezésekor világhíres mammutagyarra bukkantak. 1915—16-ban szülőhelyemen, Sajóecsegen és a szomszédos falvakban végeztem kisebb ásatásokat. Edények, cserépdarabok, kőbalta, bronzfigura, karkötő került gyűjteményembe. Ezeket nagy becsben tartottam. Az aggteleki barlang bejáratánál is találtam értékes leleteket. Mindezeket 1948-ban a Nemzeti Múzeum vásárolta meg. 83