Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 9. szám - MŰVÉSZET - Goór Imre: Képzelt beszélgetés Mokry-Mészáros Dezsővel

Emlékeim között szerepel Herman Ottónak apámmal, a „tanító úrral” való alkalmi kapcsolata. Ő vezette el a tudóst az ecsegi halászhoz, Lévai Péter bácsihoz, akinek segítségével megismerhette a halak, halászati eszközök népi elnevezéseit. Tőle érdeklődött az Ecsegnél Sajóba ömlő Bódváról, e vízi táj halfajtáiról, s elterjedési körükről.

A gimnáziumban a földrajz és a vegytan voltak legkedvencebb tantárgyaim; de különben rossz tanuló voltam, osztályismétléssel érettségiztem.

A magyaróvári Gazdasági Akadémia hallgatójaként, a növény- és állattanhoz kapcsolódó górcsövi tanulmányok nagyon felkeltették érdeklődésemet. Nem annyira a tudományos következtetések miatt, mint a megismert dolgok sokszor igen szép formái érdekeltek, melyeket le kellett rajzolni. Még abban az évben vásároltam Pesten egy mikroszkópot, s — a művészi szépséget tekintve csupán — rajzoltam, színeztem. Közben a rajzokból egész füzetre való keletkezett. Kedvtelésemnek hódoltam továbbra is, amikor az Akadémia elvégzése után Muhi-pusztára kerültem gazdatisztnek. Közben az foglalkoztatott, hogy földünkön, más előfeltételek következtében a jelenlegitől menynyire eltérő élet alakulhatott volna. Bizonyára, más bolygókon lehet ilyen élet. .. Festményeimből ekkor született meg a Makrokozmosz-sorozat.

Végleg eljegyeztem magam a művészettel. Elegem volt a gazdatiszti pályából, mely főképpen a cselédek, napszámosok hajszolásából, s az uraságot szolgáló alázatosságból állt.

Pesten, az Általános Biztosító Hivatal jégkárbecslője lettem, de itt is idegennek éreztem magam az intrikus légkörben. Több összetűzés után még egy évig tisztviselősköd- tem Pesten, aztán elindultam a nagyvilágba.

— A francia gyarmatról kezdtél beszélni. Az ottani életről.

— Európai származású idegenlégiós katonákkal találkoztunk, akiknek távozniuk kellett hazájukból szegénységük, vagy valamely bűntettük miatt. Szigorú fegyelem tartotta őket össze, feladatuk a sivatag védelme volt. Amikor szolgálatuk lejárt, francia állampolgárok lehettek.

Az arabok a leghíresebb kereskedők szerte Afrikában. Bár a gyarmati rendszer aránylag enyhének mondható, sok a szegény a bennszülött franciák között is. A modern gondolkodású arab nők szívesen mennek férjhez francia férfiakhoz, de azok sem idegenkednek a velük kötött házasságtól. A középiskolákban kötelező az arab nyelv tanulása.

A városi arabok javarészt európai ruhában járnak, de fezt viselnek kalap helyett. A vidékiek földművesek vagy pásztorok. Búzaföldek és szőlők is vannak erre. A bennszülöttek múltjukra igen büszkék, kultúrájuk ősi.

Barangolásaink közben megállapíthattam, hogy a tevegelés nem az én igazi sportom. Szerencsére lehetett —vezetővel együtt — lovat bérelni. Eljutottunk a fővárosba, ahol arab épületek, mecsetek állnak. Az utóbbiakba csak lábmosás után, papucsban léphettünk. Cipőnk, kalapunk a ruhatárban maradt.

Utunkról elém tolakszik a Szahara, a megdöbbentő erejű HALÁLMEZŐ, hol az életnek csupán kis foltocskái mutatkoznak. Ezekből igyekeztem a lényegeset megörökíteni képeimen. Még csak ismerkedtem a gyűjtéssel.

Várva-várt hajónk megérkezett; rajta előbb Alexandriába, majd Kairóba utaztunk pártfogómmal, Eck úrral.

— Ceylon következett.

— A Vörös-tengeren át Áden érintésével hajóztunk Colombóba. 32 éves voltam, 1913-at írtunk. Nagyon vágytam már a letelepedésre. A sziget legmagasabb csúcsát Ádám-csúcsnak nevezték. íme a paradicsom, mostani életem színtere. Mint elmondták, a csúcsot azért tisztelték így, mert az Észak-lndiából elindult Buddha Dél felé tartva itt pihent meg, majd e helyből — nagyot lendülve —az Égbe lépett. Lábnyoma az Ádárr#

80