Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 9. szám - DOKUMENTUM - Féja Géza levele Németh Lászlónéhoz 1944. szeptemberében: közreadja: Zimonyi Zoltán

Léva (Levice, Csehszlovákia) Féja Géza szülővárosa, a trianoni béke alapján került Csehszlovákiához, 1938-ban, az ún. első bécsi döntés „visszacsatolta”, mely állapot a háborút követő békeszerződéssel ért véget. Féja özvegy édesanyja és testvére Tibor lakott ott: fia, az akkor 14 éves Féja Endre itt kezdte el szeptemberben a gimnázium 4. osztályát, ezért utazott apja Lévára „Bandi dolgát elintézni”. Féja Géza megkerült levelének jelentősége természetesen több, mint filológiai érde­kesség, árnyalja azt a képet, amely a köztudatban él Németh László és Féja Géza kap­csolatáról. Féja időnként valóban Németh László leghevesebb bírálói közé tartozott, kü­lönösen a harmincas évek derekán. A főhajtás és a feltétlen megbecsülés szavai azon­ban jelzik, hogy a támadás elvi, és nem személyes okból történt, Féja felismerte Né­meth László kivételes helyét a magyar irodalomban. Nagyságos Dr. Németh Lászlóné úrasszonynak, Mezőszilas F.: Féja Géza, Budapest XI. Biblia u. 2. Budapest, 1944. szept. 1. Kedves Ella, — most érkeztem Pestre,s vettem Laci keltezés és címének megjelölése nélkül írt levelét. írja, hogy nyugtassam meg Magát, már nyugodtabban nézi az eseményeket. Irt Magának, de nem tudja megkapta-e? Én pedig szeretném Laci címét, írni akarok, igen kérem tudassa velem. Nagyon vártam sorait,— sajna: hiába. írtam Édesatyja címére Léváról, mert nem tudtam hol van, — legutóbb említette: eljönnek Szitásról. Laci azonban arra kér: Szilasra írjak. 1. Mit végzett Laci ügyében? 2. Igaz, hogy közben Laci rövid időre itthon volt? 3. Történtek közbelépések az ügyében? Ki lépett közbe s milyen eredménnyel? Lőrinczy nincs Pesten, — nem tudom a miniszter-változás nem sodorja-é el őt is —, így hiába kerestem, hogy megtudjam: mit tettek Laciért? írjon kérem mielőbb! Laci nagy szeretettel ír Magáról. Én is arra kérem: bízzék. Az Isten nem hagyhat elveszni ilyen nagy és tiszta embert. Higgye el: úgy fáj a dolog, mintha testvéremről volna szó. Én — amiben tudok — mindenkor s teljes mértékben rendelkezésére ál­lok. Most midőn mindenki „megszámláltatik” s napról-napra csalódások özönvizével kell viaskodni, — csaknem megfúl az ember a folytonos csalódástól — méginkább látom: Laci ama két-három ember közé tartozik, akikért irgalmat nyerhet a magyar­ság. Csak erőt ád neki majd az élmény és a tudat, hogy az Isten megőrzi őt. írjon kérem mielőbb! A gyerekek jól vannak? Ott maradnak-e, vagy Pestre jönnek? Én még pár napra Lévára megyek — Bandi dolgát elintézni. Nem tudom: ott hagy­jam, vagy Pestre hozzam? De 7—8-án, legkésőbb 9-én de. itt vagyok: XI. Biblia u. 2. II. 4. Tel. 26-81-38. Lévai címem : gr. Tisza István u. 7. Féja Tibornál. Kezeit csókolom készséges híve: Féja Géza (Közreadja: ZIMONYI ZOLTÁN) 73

Next

/
Thumbnails
Contents