Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 9. szám - MŰHELY - Pálóczi Horváth András: A kunok bejövetele és letelepedése
PÁLÓCZI HORVÁTH ANDRÁS A KUNOK BEJÖVETELE ÉS LETELEPEDÉSE 1239 húsvétján színes keleti öltözéket viselő lovasok léptek a Keleti-Kárpátokban, a Radnai-hágón keresztül Magyarország földjére. Bokáig érő, oldalt megkötött hosszú selyemkaftánt és magas, csúcsos nemezsüveget viselő, íjjal, nyíllal, szablyával, buzogánnyal felfegyverzett férfiak, hasonló köntöst és változatos formájú, nemezkalapból- fátyolból álló, ezüstkarikákkal ékesített fejdíszt hordó asszonyok léptettek a kunok nagykirálya, Köten kíséretében. A kánt és az előkelőségeket vassisakos—páncélinges vitézek kísérték, az egyszerű harcosok pedig bőrből készült vértezetet viseltek. Kocsikra szerelt nemezsátrakban utazott az asszonynép egy része, a gyerekek és az öregek. Ökrök vagy lovak vontatta taligákon ládákban szállították a ruhaneműt, a háztartások kellékeit, a szerszámokat és az értékes ingóságokat. Bőrruhát és szőrsüveget viselő pásztorok hajtották az állatokat — szarvasmarhákat, lovakat, juhokat. Korabeli ábrázolások és leírások alapján ilyennek képzelhetjük el a Magyarországra költöző kunok megjelenését. A Fekete-tengertől északra eső füves pusztaságot a XI. század 60-as éveitől birtokolta a besenyőket és az úzokat elűző, illetve maradékaikat magába olvasztó hatalmas kun törzsszövetség. Mint minden nomád birodalom, ez is különböző eredetű törzsek össze- ötvöződése révén jött létre. A törzsszövetségben vezető szerepet játszó kun (komán) törzsek Belső-Ázsiából kiinduló hosszú vándorlás után értek a XI. század elején a ka- zak pusztaságra, ahol szövetségre léptek a szintén török nyelvű kipcsak törzsekkel. Valószínűleg ez utóbbiak számbeli túlsúlyával magyarázható, hogy a törzsek között gyors nyelvi és műveltségbeli egységesülés ment végbe, és a kelet-európai kunok nyelve a kipcsak típusú nyelvek közé sorolható. A kunok neve a legtöbb nyelvben a „halványsárga, sápadt, fakó” jelentésű komán népnév fordítása (pl. orosz polovci, örmény Khardes, német Falben stb.). Történetünk idején Köten kán —akinek nevét mai magyar nyelven Kötöny formában ismerjük, a latin nyelvű forrásokban pedig Kuthen néven szerepel — már másfél évtizede reménytelen harcot folytatott a mongolokkal az Ural folyótól az Al-Dunáig terjedő kun földek birtoklásáért. A mongolok első európai betörése idején, 1223-ban a szövetséges kun és orosz seregek a Kalka folyónál, az Azovi-tenger mellékén súlyos vereséget szenvedtek a vasfegyelemmel összekovácsolt mongol haderőtől. Második nagy nyugati hadjáratuk során a mongolok lerohanták volgai Bolgárországot és Baskíriát, a keleti magyarok földjét, sorra bevették és felégették az orosz fejedelemségeket, majd dél felé fordulva 1238-ban ismét a kunok ellen vonultak. Köten kán ezúttal nem várta be a félelmetes mongol sereget, hanem otthagyva Donyec és Dnyeper vidéki szálláshelyeit, népével együtt menedéket kért a magyar királytól. A két uralkodó követek útján megállapodott arról, hogy a kunok megőrizhetik szabadságukat, vagyonukat és ingó javaikat, ezzel szemben elismerik a magyar király fennhatóságát, és áttérnek a kereszténységre. Ez a megegyezés IV. Béla számára nagy diplomáciai sikert jelentett, hiszen a pogány steppei szomszéd megtérítésével már az 1220-as évek óta próbálkoztak domonkos rendi szerzetesek — a Moldvában élő kunokat sikerült is megkeresztelni, s a Szeret vidékén Milkó székhellyel 1229-ben megalakult a kun püspökség. Ezúttal pedig maga a kunok nagykirálya hódolt meg és nagyszámú fegyveresével erősítette a magyar király hadseregét, jóllehet a kunok beköltözése nem járt együtt a magyar királyság területi terjeszkedésével. IV. Béla egyenrangú 65
