Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 9. szám - MŰHELY - Szabó László: Az oszét-jász rokonság néprajzos szemmel

alánokon a szerzetes az oszéteket (oroszul jászokat) értette (Kaloev, B. A., 1967. 12—

13. — U. ö: 1971. 27.). A tatár támadás azonban kilökte őket a helyükről, s az addigi síkvidéki, földműves oszéteket a magasabb hegyek közé szorította, ahol a megváltozott feltételek között állattartó néppé alakultak át. Ez az életforma váltás,az új helyzetbe kerülés, a nagyobb síksági települések kis hegyi közösségekké, rokoni-vérségi falvakká való átalakulása számtalan kulturális hagyománytól fosztotta meg az oszéteket, s tárgyi kultúrájukban, életmódjukban úgy alakultak át, hogy nemcsak a természeti környezethez, hanem más, korábban a hegyek között élő népekhez is hasonulniuk kellett. Ez az időszak a Nart eposz valóságos történeti kora, de természetesen a korábbi hiedelmek, sőt későbbi állandó módosítások is helyet kaptak benne. (V. ö.: Kaloev, B. A.i Matyerialnaja kultúra i prikladnoe iszkussztvo oszcetin. Moszkva, 1973.13—14.—Gur- cev, T. A.: Isztoricseszkájá osznova nekotorüh antroponyimov v ocetyinszkom nart- szkom eposze. In.: Lipec, R. Sz.: Folklór i isztoricseszkájá ethnografijá. Moszkva, 1983. — Kuznyecov, V. A., 1980.19—24.) Ez a korszak egyben a grúz hatás kezdetének kora is, s az eposz egyik őszét hősének Szoszlánnak a grúz Tamarával kötött királyi házassága a két nép kapcsolatát is jól mutatja. Ebből az időből származik olyan grúz nyelvi hatás is, amely torokhangok őszét nyelvbe való bekerülésével jellemezhető.

A hosszú mongol uralom hegyilakókká tette az oszéteket, alkalmazkodtak az itteni élethez, állandó harcot vívtak családi bástyák mögül egymással a legelőkért kisebb csoportok a Kaukázus számos népével, s nem túlzunk akkor, ha ezt az időszakot tekintjük az őszét nép katonanéppé válása időszakának, a hősi énekek kialakulása korának. Olyan jellegzetességeket örökölt át szomszédaitól a szorító viszonyok között, amely a mongol hódítás után, a síkságra való visszaköltözést követően is jellemzőjük maradt; harciasság, az állattartás jelentősége, s a táplálkozásban az állattartás termékeinek nagy szerepe, hőskultusz, hősi énekek. Noha a síkvidékre visszaköltözött oszétek újra földművelőkké váltak, hegyekben maradt részük (főként a Dél-Oszétiában maradtak) megőrizték a tatár hódítás korának elsajátított életformáját. A síkvidékre került, földművelést ismét elsajátított, de az állattartásra mindig is sokat építő oszétek a XVIII. század második felétől egyre inkább orosz hatás alá kerültek, s tárgyi-szellemi kultúrájukon is nyomot hagy ez az érintkezés (Kaloev, B. A., 1971. 77.— U. ő: Zemle- gyelie narodov Szevernava Kavkaza. Moszkva, 1981. — U. ő: 1973.). Láthatóan azonban a síkvidéki földművelés a hegyvidékihez is számos szállal kapcsolódik, s erős közöttük a rokonság.

A kutatásnak tehát számolnia kell azzal, hogy a hegyekbe való felköltözéssel az őszét nép kultúrája úgymond „még kaukázusibb lett”, grúz és más hegyi népek, néptöredékek kultúrájához hasonult, miközben kényszerűségéből saját korábbi kultúráját egy egészen nagy területét kellett feladnia, majd más népektől újra tanulnia. Van tehát bőven változás az oszétek és jászok elválása óta, s csak alapos munkával és ahogyan Istvánovits Márton, a kaukázusi népekkel foglalkozó magyar folklorista több ízben is hangoztatta, a Kaukázus népei kultúrájának alapos ismeretében léphetünk csupán előre. Nem is annyira az őszét—jász hagyományok, hanem a kaukázusi és jász, illetve a kaukázusi és magyar hagyományok kimutatása lehet elsődleges feladatunk, s bizonyára kiütközik majd egy-egy nádszál a megművelt földből is, amely talán jászokra utal. De hogy ez melyik rétegből kerül majd elő, kábán, szkíta, alán, ászi, bizánci, grúz vagy más kisebb kaukázusi néphez köthető, az meg sem jósolható.

64