Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 9. szám - VALÓ VILÁG - Hatvani Dániel: Tanya és falu között félúton
Elkeseredésemben bementem a munkahelyemre, a Fémmunkás Vállalathoz. A főkönyvelő biztatott: ne várjuk a sültgalambot, próbáljunk meg építkezni. Gyorsabban lesz így tető a fejünk fölött.”) ,,lgy hát belevágtunk ... Volt összesen 15 ezer forint megtakarított pénzünk, ez is csak azért, mert nyertem a totón. Kisebbrészt meg abból származott a pénz, hogy nagy kínnal fölhizlaltunk egy malacot és eladtuk. A gazdaságnál aztán aláírtam a tíz évet és felvehettem 60 ezer forint hitelt. Az OTP meg adott 140 ezret. Megvettük a telket hatezerért, volt rajta egy kisebbfajta erdő; akkora akáctuskókat termeltem ki, mint a derekam. Aztán csináltuk az alapot, voltunk hozzá vagy húszán. Később is akadt segítség, bőven. Dehát ennek is megvolt az ára, számított mindenki a viszonzásra, még mostanában is törlesztgetek. Rengeteget nélkülöztünk. Hiába keresett a szakmám, csak a fizetésre tudtunk támaszkodni, mert minden szabadidőmet elvitte az építkezés. így épp akkor kerestem a legkevesebbet, amikor a legnagyobb szükségünk lett volna a pénzre. Meglehet, hogy mások vasárnaponként csirkepaprikást ebédeltek, mi sokszor örültünk, ha keménylebbencsre tellett.” (A feleség: „Hoztam ki az ételt, átszállással, buszról a biciklire vagy fordítva. Az ételen kívül még ott volt velem a két nagyobbik gyerek is, egyik elől a vázon, a másik hátul. Nagyon elkeseredtem, amikor egy ilyen alkalommal kilyukadt a kerékpár gumija . ..”) „Működött egy beat-zenekar Helvécián a 70-es évek második felében, a stábhoz mint technikus tartoztam, mentem velük mindenhová, s itt ismerkedtem meg azzal az idevalósi nyomdász lánnyal, aki aztán a feleségem lett. Tősgyökeres kecskeméti gyerek vagyok, szüleim a Mária-hegyben laknak, s én, amikor a katonaságtól leszereltem, már benyújtottam a tanácshoz a lakásigénylésemet. Az építőiparnál dolgoztam, a a nagyvállalatnál, s hogy úgy mondjam, voltak különböző esélyeim arra, hogy nősülésem esetén lakáshoz jussak. Viszonylag könnyen kibulizhattam volna egy házgyári lakást, s bekerülhettünk volna az összkomfort kellős közepébe. Dehát világéletemben kertes házban laktam, a feleségem úgyszintén, hogyan mehettünk volna mi mondjuk a nyolcadik vagy a tizedik emeletre. Más: volt telekkiutalásom a Petőfi-városban. Az idő tájt, 1977-ben már 70 ezer forintot kértek egy alig 150 négyszögöles földdarabért. Gondolkoztam, ha olcsóbb telekhez jutnék, hamarább megkezdhetném az építkezést . .. 1978-ban volt az esküvőnk. A feleségem szüleinél laktunk, ami átmeneti megoldásnak nem volt rossz; mindent megkaptunk, s már ez okból is sok pénzt félre tudtunk rakni. Az én rokonságom furcsállta, hogy kijöttem a „perifériára”, főleg hogy megtudták: építkezni is itt óhajtok, de aztán hamar napirendre tértek az ügy fölött. Mi pedig megvásároltuk a telket a Szabó Sándor Telepen, 30 ezer forintért. Ugye akkor még nem voltam az állami gazdaság dolgozója. Itt egy nagyobb magánterület volt, négy részre szabták, ebből vettük meg az egyiket. És ráhajtottunk veszettül a pénzre, dolgoztunk mindketten, hogy a nyelvünk lógott belé. Én reggel hattól este fél hatig, a feleségem ugyancsak hattól este 10-ig. Tehát dupla műszak. Én még hétvégi műszakokat is vállaltam. Megkerestem a havi hatezret. Summa summárum: egy év eltelte után együtt volt 90 vagy inkább 100 ezer forintunk. Úgy láttuk, hogy ezzel már meg lehet indulni. Szerződést kötöttünk az OTP-vel, 1979 májusában. Júliusban meg jött a nagy áremelés. Ez némiképp hazavágott bennünket, legalább 70 ezer forinttal terhelte meg a költség- vetésünket. Mindegy, belevágtunk, visszaút már nem volt. Még abban az évben, októberben, munkahelyet változtattam: kijöttem dolgozni az állami gazdaságba. Elegem volt a sok ide-oda mászkálásból. A gazdaságtól is kaptam segítséget. így vagy úgy, de haladtunk azért, munkatársaim közül is többen eljöttek, hogy ezt-azt mozdítsanak a 40