Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 9. szám - VALÓ VILÁG - Hatvani Dániel: Tanya és falu között félúton
HATVANI DÁNIEL VALÓ VILÁG TANYA ÉS FALU KÖZÖTT FÉLÚTON Kecskemét és Helvécia között — az utóbbihoz közelebb, s közigazgatásilag is ahhoz tartozván —fél négyzetkilométernyi területet foglal el a Szabó Sándor Telep. Mellesleg e sorok írójának immár két év óta a szú'kebb értelemben vett lakóhelye. Nem sokat mond az sem, hogy alig nagyobb az ország kétszázezred résznyi darabjánál; ahhoz, hogy ezt kellőképp érzékelhetnénk, műhold-magasságokba kellene felemelkedni, márpedig a telep félezernyi lakója között a félkézen megszámolható egy százaléknyi sincs, aki már egyáltalán ült repülőgépen is. Csak a legújabb kiadású megyei térkép tünteti fel a telepet, pontatlanul és bizonytalan körvonalakkal. Kicsiny földdarab, de azért körül-, vagy főleg keresztül-kasul sétálni rajta gyalogosan meglehetősen fárasztó. De errefelé nem szokás a séta — nincs miért és nincs hová—, bár a természet közeli, tavasztól késő őszig harsány színekkel tódul a tekintet elé, fák, bokrok, kertek, vetemények valóságosak és meghatározóak, még néhány satnya er- dőcske is akad; de errefelé ez, mint látnivaló, senkit sem érdekel. A turistaprogramok, az utazási irodák a Helvéciái Állami Gazdaságról bizonyára említést tesznek, a tőle csak közúttal és vasúttal elválasztott Szabó Sándor Telepre sem a bel-, sem a külhoni állampolgár nem kíváncsi. Nem mintha az itt lakók egy fikarcnyit is igényelnék, hogy a rácsodálkozó szemek kereszttüzébe kerüljenek, legfeljebb józanul mérlegelnék, hogy a turizmussal együtt a közművesítés is meggyorsulna, talán még aszfaltburkolattal is ellátnák azt a pár teret és utcácskát, melyek legutóbb már nevet is kaptak a telepen. Csak a szegénységükbe belesavanyodott tanyai öregek járnak errefelé gyalog, meg tán a gyerekek, de azok is inkább biciklivel, a nagyobbak, a serdülőkor határára eljutottak pedig kismotorral. Akinek dolga van, s aki teheti, autóval jár. Errefelé is van belőle elég. Azért koránt sincs minden háznál, esetleg a felénél. Nem státuszszimbólum errefelé sem már a kocsi, célszerű közlekedési eszköz csupán ... Már amikor persze közlekednek. De az itt élők, mielőtt kocsiba ülnek, kétszer is meggondolják, hogy csakugyan szükséges-e elmenni oda, ahol úticéljuk megjelöltetik. Célszerű kisemberek élnek itt — írhatnám Tömörkény után szabadon, s ilyen és efajta jelzővel illethetném magát a telepet is. S írhatnám azt is, hogy a település módfelett fiatal, másfél évtizednél alig idősebb. Már ami az újabb házakat, illetve a házak sorát illeti. Az igazi „őshonosok” itt a tanyák. Ez a vidék a ballószögi tanyavilág része volt még a 60-as évek közepén is, mely valósággal benyúlt a Helvéciái Állami Gazdaság központja alá. Sok volt az elhagyott, elgazosodott szőlősparcella, a parlag szántóföld, ezek apránként az állami gazdaság tulajdonába kerültek, ám a nagyüzem sem tudott velük sokáig mit kezdeni. A kövesút melletti részek pedig kifejezetten vízállásosak voltak, nyárfák, nádasok, sőt gyékénybuzogányok is díszlettek rajtuk. Mígnem aztán az állami gazdaság — látván akkoriban már a hasonló kezdeményeket — gondolt merészet és nagyot: „üzemi készenléti lakótelep” létesítésére szánta el magát. A mezőgazdasági nagyüzemben munkát vállaló fiatalok részéről élő és valóságos volt az igény, hogy valahol a közelben megtelepedjenek, s kedvük szerint alakítsák ki családi fészküket — ne kelljen albérletben vagy a szülők nyakán szűkösködniük —, másrészt a gazdaság is számot vetett azzal, hogy azok a fiatal szakmunkások, akik netán 37
