Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 1. szám - MŰHELY: 100 ÉVE SZÜLETETT FÜLEP LAJOS - Sümegi György: Fülep Lajos tiszteletes úr Baján

a rend és fegyelem fönntartásában támogassák”. A presbitériumi gyűlésekről való távolmaradást igazolni kell. Az igazolatlan távolmaradót első esetben 100, másodjára 1000 korona pénzbírsággal sújtják. Aki pedig egymás után három alkalommal távol marad,azt lemondásra, „a presbiteri tisztségének leve- tésére” szólítják föl. A kemény és fegyelmező hang szokatlan lehetett az egyház vezető testületében is. Nyilván ennek, Fülep szigora korai következményének tudható be, hogy az 1923. évi első ülésen, jan. 27-én két presbiter (Szuper Mihály és Huszár Ferenc) máris lemondott tisztségéről úgy, hogy szinte alig dolgoztak együtt az új lelkésszel. De talán nem is akartak, ahogy a lemondásuk tényéből következtetni lehet a valós indokukra. Ugyanekkor új gondnokot (Franck Mihály) és egyházkerületi tisztség- viselőket is választottak, valamint megállapították a lelkész heti 12 órai hitoktatásáért és a kántor heti 2 órai egyházi énektanításáért járó díjakat (az előzőt évi 30 000, az utóbbit évi 5000 koronával vették föl az egyház költségvetésébe).

Az elhelyezkedés, a papiak hiánytalan és minden kényelmet kielégítő birtokbavétele azonban még várat magára. „Spaléta elkészítését” kéri Fülep (1923. febr. 17-i presbitériumi jegyzőkönyvből; ezentúl: jzkv.), majd pedig a nyugalmát szeretné biztosítani. Ez utóbbi érdekében jelzi (1923. ápr. 29. jzkv.), hogy a papiak özv. Széles Áronná lakta részében „olyan dolgok történnek, amelyek a papiak decorumá- val össze nem egyeztethetők, így különösen újabban az, hogy színésznők naponta odajárnak énekpróbára, ami a hívekben sőt idegenekben is megütközést és botránkozást támaszt”. Szélesnét fölszólítják, hogyha ismétlődik a zajongás, akkor felsőbb egyházi hatóságokhoz fordulnak „megtorló intézkedések” foganatosításáért. Mindez csupán a küzdelem kezdete. Már Fülep Bajára érkezte, állása elfoglalása után nem sokkal átalakul a presbitérium, az egyházközségi tanács (1923. febr. 2^-i közgyűlésen Franck Mihályt gondnokká választják, presbiternek újraválasztják dr. Puskás Dezsőt és új presbiterekül: Czérnay Imrét és Bitz Henriket) és velük fokozatosan kerül oppozícióba a lelkész. 1923 nyarán ismét figyelmeztetik Szélesnét: tartózkodjon az egyházi épületek rongálásától, s anyagait önkényesen ne használja, mivel a sertésól deszkáit előzőleg már nagyrészt eladta. Ugyanekkor a presbitérium az egyházi épületben lakó bérlőt, Peplovszky Sándort is felszólítja csendháborítás miatt („lakásában az elmúlt hetekben gyakran a délutáni óráktól kezdve naponta oly hangos mulatozások folytak, melyeknek lármája az utcasarokig elhallatszott”). Mivel a bérház közvetlenül a templom mellett van — így ténylegesen zavarhatta a lelkészt munkájában Peplovszkyék hangoskodása. Végül is fölmondanak a bérlőnek és mással kötnek szerződést.

A továbbiakban — időrendben haladva, mint eddig — az egyház és Fülep életének a presbitériumi jegyzőkönyvekből visszatükröződő legfontosabb momentumait vesszük sorba. Horthy Miklós kormányzó 1923. febr. 27-én Bajára látogatott s fogadására „Baja város vezetősége a kísérők közt a róm. kath. egyház képviselőjének az elsők közt, a ref. egyház képviselőjének a legutolsók közt jelölte ki helyét és az összes bajai egyházak nevében üdvözlésre a ref. lelkész megkérdezése nélkül a kath. plébánost jelölte ki”. Fülep szerint a város ezzel fölrúgta „a törvényesen bevett felekezetek egyenjogúságát” és a lehető legutolsó pillanatban, 27-én reggel 9 órakor, amikor már késő volt korrigálásra, azt közölte a városi rendezőséggel, hogy „a körülmények miatt nem vehet részt a fogadtatáson”. A látogatás után két hónappal tartott gyűlésen (1923. ápr. 29.) a presbitérium helyeselte a lelkész döntését, azt, hogy „a ref. egyház tekintélyének megóvása céljából a törvénnyel ellenkező s az egyházat megalázó körülmények között távol tartotta magát a fogadtatástól”. Mindebből az is nyilvánvaló, hogy Fülep egyáltalán nem óhajtott tisztelegni a kormányzó előtt, nem akart megjelenni a fogadásán. Szinte a legkitűnőbb apropó volt számára a „hátrányos” besorolás, mert így a vallásfelekezetek közti különbség- tételre hivatkozhatott, s fölmentve érezte magát a megjelenés számára bizonyosan kínos kötelezettsége alól.

Jellegében hasonló eset történt Füleppel 1923 nyarán. A bajai állami tanítóképző igazgatósága levélben arra kérte, hogy zászlóavatáson vegyen részt az intézetben. „Mivel a programot nem közölték vele, s egy díszszög beverésére (Fülep Lajos kiemelése) kérték, mely az ünnepély után lett volna és mivel a felavatandó zászló nem nemzetiszínű, hanem Szűzmáriás fehér lobogó volt, lelkész azt a választ adta, hogy felekezeti jellegű zászlónak állami intézet jelvényeként való felavatásában nem vehet részt”. Fülep álláspontjával mindkét esetben azonosult a presbitérium és mindkét ügyet jelentette a lelkész egyházi elöljáróinak, Ravasz László püspöknek is. A kormányzólátogatáskor a ref. egyházat ért „sérelemről” részletesen tájékoztatta Fülep a püspököt. Cselekedetét indokolandó, távolmaradásának fontosságát azzal is aláhúzta, hogy „A bajai ref. egyház ezen a — sajnos — határvidéken a magyarságnak egyik erőssége, összetartója és nevelője”. A püspök megelégedéssel vette tudomásul Fülep határozott és felelősségteljes viselkedését a Horthy-ügyben ugyanúgy, mint a felekezeti zászlóavatásról való elmaradásában.

Fülep a bajai reformátusok élén következetes egyházpolitikát folytatott, nagy súlyt helyezett a felnövekvő ifjak nevelésére és tanítására. A konfirmálandó növendékek életkorát 14—-15 évben állapította meg azért, hogy minél érettebbek legyenek a teljes jogú egyháztaggá váláskor. 1923. ápr. 29-én a lelkész fizetését havonként 20 ezer koronára emelték s ugyanakkor módosították az 1922-ben megállapított stóladíjakat „. .. melyek a pénz mai értékének már egyáltalán nem felelnek meg”. A pénz, a korona gyors ütemű inflálódását is mutatja, hogy alig három hónappal később (1923. július 16.) a dup67