Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 8. szám - SZEMLE - Székelyhidi Ágoston: Népi szociográfia 1930-1938: jegyzetek Némedi Dénes könyvéről: [könyvismertetés]
lődést sokban külső igények és mértékek szabályozták, a magyar érdek és sajátosság korlátozva, csorbítva érvényesült. Csakhogy a nemzeti érdeknek, sajátosságnak nincs tételes, még kevésbé örök mintája. Vereségét, süllyedését érzékelve, ezért mindig újra kellett keresni a helyreállítás ott és akkor alkalmazható, alkalmazandó útját és módját. Ez a történelmi rendeltetés sarjasz- totta valóságkutató és megoldást ajánló közírásunkat, Zrínyi Miklóstól Veres Péterig. Feszültségből merítve, feszültséget keltve. Hisz a politikai irányítást kifogásolta, bírálta, változtatását sürgette kimondva-kimondatlan. Trianon után egyszerre mutatkoztak fenyegető és ösztönző jelek. Legyőzött és megcsonkított országban, ugyanakkor jog szerint független nemzeti államban, ellenforradalmi restauráció árnyékában, ugyanakkor viszonylag nyitott parlamenti liberalizmus oltalmában lehetett tervezgetni egy darabig a javulással kecsegtető berendezkedést. Némedi Dénes tárgyiasan, pontosan, árnyaltan ábrázolta ezt a közeget mint a népi szociográfia forrását és mozgásterét, ítéleteiből mégis hiányzik a hasonlóan következetes történelmi igazodás. Erénye, hogy rendszerezés és elemzés közben szembesítette a művek ítéletét a korról, illetve a kor ítéletét a művekről. Hibája viszont, hogy a keretet, az utólagos ítéletet nem ágyazta folyamatba. Enélkül esetlegessé vált az, amit ő maga szemlélete kialakulásaként említett, és indokolatlanná a tetemes, negyedszázadnál is tovább halmozódó késés. Szolgáljon egyszerű utalásul erre néhány mozzanat. Mikor az 1938-as magyar—német közeledéssel lezárult a „keresztény-nemzeti kurzus" szolidabb szakasza, az eleve laza szociográfiai mozgalom egyéni pályákra bomlott. Ezek a pályák pedig, főleg abban a zsúfolt és ide-oda hullámzó évtizedben, amelyre 1949 fordulata lett csattanós válasz, olykor a szélső határokig lendültek. Szélsőségre hajlott az újszülött proletárdiktatúra maga is. Politikája, ideológiája nem természetes egyensúlyba, hanem mesterséges alárendelésbe állította az osztályokra, nemzetre, nemzetköziségre vonatkozó elveket. Visszamenőleg is erről az alapról ítélt, rögtönözve, türelmetlenül. Minthogy a népi szociográfia először is ezeknek a kérdéseknek sűrűjébe vágott, másodszor pedig a gyökeres fordulat pillanatában megbélyegeztetett, körülményeitől sosem szakadhatott el, mindenestül szorult útfélre. Végül az utólagos megítélés négy-öt történelmi rétege, számlál- hatatlan ideológiai változata rakódott rá. Könyve mellékletéből tudjuk, hogy Némedi Dénes áthatolt ezeken a rétegeken. Személyes tájékozódásából azonban nem formált megismeréstörténetet, holott a népi szociográfiát épp mint megismerésmódot vizsgálta, és ezért különösen kellett volna ragaszkodnia az ítéletek megítéléséhez. Mulasztásáért kisebb-nagyobb hiányokkal és tévedésekkel fizetett. * * * Feszegették, például, az elnevezés jogosságát. „Miért is népi az irodalmi szociográfia?” — kérdezte már bírálata címében Bata Imre. Rávilágítva, hogy Némedi Dénes, aki a szociográfiát az irodalomból a mozgalomba csúsztatta, ezzel a rendszerezési és értelmezési tartományt szűkítette, fölöslegesen. Hiteles észrevétel, azzal egyetemben, hogy szemernyit sem tagadja a föltárás és az elemzés gazdag eredményét. Érthető, hogy Némedi Dénes, a szociológus, egyik oldalon egy társadalmi csoportot és törekvést, másikon ennek társadalomképét és ideológiáját vette szemügyre. Figyelmet érdemlő elmélyültséggel és rendszerezőképességgel. De nem eléggé tágasan. Maradjunk a mozgalom dolgánál. Némedi Dénes minden eddiginél elfogulatlanabb és méltá- nyosabb metszetben sorakoztatta föl azokat a szervezeteket, intézményeket, csoportokat, megtestesíthető ideológiai áramlatokat, melyek táplálták, támogatták, szárba szökkenni segítették a népi szociográfiát (ne feledjük, 1930 és 1938 közt). Kivált ott remekelt, ahol meggyőző tudással rajzolta az egyházi és világi vallásos szövetségek, a szociáldemokrata tömörülések, a népfrontelvű pártkapcsolatok viselkedését és hatását. Tanulmányának ez önálló értékű teljesítménye. Ugyanakkor itt is jelentkezik hiány. Miközben a szemléletben más szemléletek cáfolata, elutasítása is rejlik, az ütközőpontok homályban maradnak. Kár. Mert lényeges elemek szorultak ki így a gondolatmenetből. Annak boncolgatása is, hogy hol húzódtak mezsgyék a népi szociográfia mint valóságos érdekképviselet és mint „ideológusi- irodalmi” értelmiségi mozgalom közt. Bármennyire elcsépelt és rossz emlékű, szóvá kell tenni a népi-urbánus vitát is. Vitát, nem ügyet. Némedi Dénes csokorba gyűjtötte a nyitány, a „regösjárás", a „falusegítés” programjait. íme, egy-két motívum. Balogh Edgár beszédéből (1928-ban): „... a természeti gyökerű népi kultúrát széthasogatja, maga alá gyűri a magyar fajtól merőben idegen nagyvárosi aszfaltszellemiség, mely sokszor a kispolgári nacionalista frázisok köntösében is kísért... A regösjárás . . . értelme, hogy a jövendő magyar intelligenciájával a népi gyökerű kultúrát megismertesse ..Buday György nyílt leveléből (1929-ben): „... felvettük körünk ifjúságának célkitűzései közé a magyar alföld és tanyavilág nehéz nyomorban küszködő népe viszonyainak és problémáinak kutatását, . . . ezek tudományos rendszerezését és publikálását, a jövőt egyedül biztosító és ígérő magyar parasztság iránti egységes társadalmi szolidaritás felkeltését... gyakorlati közreműködést a testi-lelki nyomor, elmaradottság enyhítésében”. József Attila és Fábián Dániel röpiratából (1930- ban): „De közben ti is megváltoztok: nem játszotok már megváltósdit, . . . felelőséggel tanulmányozzátok tovább a magyar társadalmi feladatokat. És rádöbbentek, hogy valóban a lét és a nemlét, a magyar faji közösség sorsa forog itt kockán”. Féja Géza cikkéből (1932-ben): olyan 88
