Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 8. szám - Lázár István: Zámpusztától Olaszdűlőig: [emlékezés Zám Tiborra]
Hogy miként vált végül is Nagy Tibor Zám Tiborrá, Zám Tibor bár szú'kebb körben, de országosan számontartott alkotóvá, tényezővé, nem nagy terjedelmű életművével komoly hatású közíróvá közelmúlt történelmünk két évtizede alatt, ennek tanulmányívű kifejtése szükséges, de még korai. Túl gorombán kellene kimondani, mi az, ahol írásai csököttek maradtak; mi az, amit a bulldog szívósságával, a güzü szorgalmával összehordva, túl lassan s csak részben érlelt érvényes dolgozatokká; mi az, amiben ő, aki pedig annyiszor váltott életében —állást-foglalkozást, műfajt, lakóhelyet-életteret, feleséget-szeretőt —, túl makacs volt. Azután: élete igen döntő, nemcsak évekre számos részét töltötte Bács-Kiskunban — s a Forrás szerkesztőségében ebből sokat —, az itt kapott megtelepedési és munkalehetőségnek sokat köszönhetett; nehéz volna még elemezni, mikor, miért fogyott meg mégis körötte a levegő, további kiteljesedésének miként támadt úgy akadálya, hogy a felelősség persze megoszlik, hiszen ő sem volt éppen könnyű ember. Mindezt itt, most csak jelzem, s helyette: „Édes Úr! [...] A másik: hírem, a rossz hírem utolért. A járás vezetőit nem nagyon lelkesíti, hogy az ő felségvizeiken horgonyzok. Minisztériumból kapott megbízólevelemet nem nagyon respektálják. Pl. VB. előtt tanácskozták meg, hogy milyen álláspontra kellene helyezkedniök. Mindaddig az írásos anyag tanulmányozásától letiltottak. [...] Megpróbálom megmagyarázni nekik, hogy az írói szabadság, mint olyan, az ország egész területére, így az általuk kormányzott provinciára is érvényes. Ha tisztességes kompromisszumot köthetek velük, akkor abban benne vagyok. Talán még a velük való vitából profitálhatok is valamit: egy fejezetet a könyvben: hogy így látják a kérdést járási szinten. Ha ők teljesíthetetlen feltételeket szabnak és azokból engedni nem lesz hajlandóságuk, valószínűleg úgy teszek, mintha elfogadnám azokat, ám ha könyvem teljes anyaga, ha már együtt lesz, arról győz meg, hogy az ügy, amit szolgálni kívánok, tisztességesebb az ő járási szempontjaiknál — ehhez igazodom. [...] (Biharkeresztes) 1968. március 24-én.” „Kedves Pistám! A baj nem egyedül, nem másod- és harmadmagával, hanem sokadmagával jár. Mondottam Neked, hogy a Járási Tanácsnál nyöszörögnek. Ennél több történt. 30-án, amikor hazaértem, a következő szövegű levél várt rám. »Hozzám intézett kérelmével kapcsolatban tájékoztatom, hogy nem tartjuk indokoltnak Ártánd község szociográfiájának megírását. Ennek alapján nem járulok hozzá ahhoz, hogy a járási, illetve községi tanács valamint a helyi termelőszövetkezet és egyéb szervek iratanyagát tanulmányozza.« [...] Azonnal írtam Gondos Ernőnek, hogy intézkedjen. Ragaszkodom Ártándhoz, tekintve, hogy azért költöztem ide, azonkívül meg állampolgári jogom arról írni, amiről akarok. [...] A hangulatom szar, de azonban sokkal nagyobb kedvet érzek e könyv megírásához, mint bármikor ezelőtt. Biharkeresztes, 1968. márc. 30.” „Édes Úr! [...] A másik: öt perccel ezelőtt írtam egy (második) levelet a megyei Pb. ágit. prop. titkárának, hogy Magas Színe Elé járulni engedjen, mert munkámnak legalitást akarok biztosítani. Ha egy héten belül nem válaszol erre a levélre sem, írok Aczél Györgynek egy kedves levelet, egyidejűleg pedig illegalitásba vonulok: ha másként nem lehet szociográfiát írni, mit tehetnék? Másik szülőfalut nem választok magamnak. A fejleményekről tájékoztatom. (Ha lesznek említésre méltó fejlemények.) 70
