Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 8. szám - Zám Tibor: Anyajegy: kisregény

emberük is lesben állott, de v a I a k i megelőzte, akkor újból Mária kerül gyanúba és hamarabb, mint kellene! . . . Hát ilyen tény- és időbeli vonzata van e csodálatos leletnek ... De ne lógassam az orromat, mert mindig a kisebbik rossz eléje menni a dolgoknak, mint utánuk kullogni. Jól tettem, hogy szóltam. Útban Pest felé végiggondolja a teendőket, előbb azonban itt s azonnal kontrollálni kell a kapcsolódó tényeket.

... A cigarettás doboz szabvány méretű volt, krémszínű, de felírás nélküli. A benne lévő négy-öt szál cigarettából a jól pácolt dohány kellemes illata áradt.

Ez nem az — mondtad meggyőződéssel.

Várjuk ki a végét! ... Csipesszel kivett egy szálat a dobozból s eléd rakta, hogy nézd meg jól, de ne nyúlj hozzá.

Nincs rajta semmilyen jelzet, tehát a hüvely valószínűleg kisipari készítmény, amely után nem fizettek forgalmi adót. Ha ugyanis nagyipari, illetve legálisan forgalmazható áru lenne, rajta volna a gyártó cég neve vagy emblémája. . . Egyébként a két háború közti urak és az őket majmoló úrfélék házilag kevert dohányból készítették a füstölni valójukat egy arra alkalmatos tárggyal, amely fémhengerből és egy farudacsból állt. E primitív cigarettatöltő „készülék” jelenünkben talán csak múzeumban látható, de még a második világháború előtt is olyan gyakori volt, mint a hózentráger. Honunkban a MODIANO cég uralta a piacot, de ez a felírat a „szivarkapapír”-on és hüvelyen is rajta volt. Ez a cigaretta itt — már ami a küllemét és dobozát illeti — magánkészítmény . .. Hogy honnan tudom én ezt ilyen jól?... Onnan, hogy volt a családban egy uracs. Meghalt a háborúban.

Nyugodjék békében. Ellenben ezt a cigarót szaglásszam még egy kicsit.

Csak azt mondhatod, mint az előbb. A hüvely jól pácolt, kellemes illatú keverékdohánnyal van töltve.

Dr. Vendég elfordult, táskájába tette a dobozt, közönyös képpel a szoba hátsó falának dőlt, rágyújtott, de alig kezdte el fújni a füstöt, megcsapott az az édeskés, émelyítő és bódító illat.

Ugyanaz!

Hát akkor ezt ő most beoltja, mert még szükség lehet rá. És arra a kettőre is szükség lehet, ami nálam van.

Amivel Ilona asszony megkínált, azt kidobtad az esőbe. Csak a másik van meg.

Az is elég, adjam oda. De hadd kapja ő a dicsérő oklevelet ezért a leletért is, mert az mindhármunknak használ. Én érjem be annyival, hogy a cigaretták dohánytöltelékében lisztfinomságúra őrölt kínai tömjén is van, alig kimutatható kvantum, amelynek szárazon se íze, se bűze, de égetéskor érzékletes, eredeti, egyedi. Most már bizonyos, hogy ez a semmivel össze nem téveszthető illat az egyezményes jel az áru átadásához, átvételéhez, az üzlet bonyolításához és az isten tudja még mihez. Nemsokára kiderül. De az találó észrevétel, hogy a szakmai vakság több síkú idom. A Szervben hárman esküsznek rá, hogy valahol, valamikor érezték már ezt az illatot, csak éppen nem tulajdonítottak neki jelentőséget. Szégyen, nem szégyen: a három szakbarbár közül ő volt az egyik. És nem mentség, hogy tévedni emberi dolog, mert nem tévedni is az.

No, igen. De gondolkodott-e már, hogy Ilona asszony miért tévedett? Miért kínált meg szűkös készletéből, amikor azt — gondolod te — csak célirányosan használhatta?

Találgassunk?... Tapintásra a dobozok is megtéveszthették, hiszen este, zuhogó esőben rosszak a „látási viszonyok”. De valószínűbb, hogy kocsijában volt az esernyő, benne az áru, amelyet tovább kellett adnia. De nem tudhatta, hogy mikor és kinek: keresnie kellett a partnerét. Ebben az összefüggésben nézve a történteket, szándékosan kínált meg az édeskés, émelyítő, bódító illatú cigarettával. „Szörnyű következményekkel” hozakodott elő, tehát maga is majrés volt. Nem ok nélkül! Ami a szoci57