Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 1. szám - MŰHELY: 100 ÉVE SZÜLETETT FÜLEP LAJOS - Vekerdi László: "Mondd meg, mi nyugtalanít, megmondom, mi vagy"
VEKERDI LÁSZLÓ „MONDD MEG, Ml NYUGTALANÍT, MEGMONDOM, Ml VAGY" Tímár Árpád közli csodálatos Fülep-kiadásában azt a parázs vitát, amit az ifjú mester nevezetes emlékezés-előadása kavart a firenzei Circolo di Filosofia egyik kora tavaszi ülésén 1911-ben. Az emlékezés a művészi alkotásban követése nem lehetett könnyű feladat; nyilván az előadás tömörsége se könnyítette a megértést, az „emlékezés” hangsúlyozása is elterelhette a figyelmet a fő kérdésről, úgyhogy válaszában Fülep nyomatékosan — és alkalomadtán metsző iróniával — kényszerült kiigazítani a félreértéseket, mint például elmélete összezavarását afféle ósdi közhelyekkel, „hogy az ember minden foglalatosságában a maga teljességével vesz részt.” Erélyesen tiltakozik tekintélyek tanúul idézése ellen: „Ha Cecconi számára Platón és Aristoteles nem volnának csupán nagy nevek, melyekkel időnként lecsap ránk, hanem egy gondolkodási irányt képviselnének, úgy neki kellene javasolni a világos és tiszta megkülönböztetések szükségességét.” E nélkül semmi értelme „a valóság csodálatáról”, „szimbólumról”, „harmóniáról” s más efféléről fecsegni. „Hogy a jó és az igaz szép, tudjuk, de mi köze van az ő szépségüknek a műalkotáséhoz? Ha valóban semmit sem haladtunk Platón óta az esztétikai fenomén megértésében, miért kell mindig visszatérni ehhez az igazsághoz, és aludni rá egyet?” Vagy igazából tán éppen az zavarja ellenfeleit az emlékezésben, hogy nem hagyja őket szunnyadni? Mert „az emlékezet nem mechanikus és passzívan őrzi azt, ami beleesik szférájába, hanem fel is akarja használni adatait, és e célból át kell alakítania őket. A sokféleséget egységgé redukálja, világos formákat hoz létre stb., teljesen a művészi forma létrehozásával analóg módon. Nemcsak azt fontos tudni, mit őriz meg, hanem azt is, hogyan őriz meg.” Ez az átalakító szerep, ez az aktus a lényeg, ami a művészetben éppen a forma létrehozása, megteremtése. „A forma az a mód, amelyben a tartalom megjelenik előttünk; de a tartalom eredete, vagyis hogy egyedül a képzelet szállítja-e vagy a valóságból adódik, teljesen közömbös. Sem a képzelet adatai, sem a valóságéi nem kerülnek be azonnal a tartalomba, hanem keresztül kell menniük az alakítás eljárásán.” Ezt az alakítást, ezt a hogyant a fiatal filozófus akkor még azonosíthatónak vélte az emlékezettel; később magára az alakításra, az aktusra tolódott a hangsúly, az esetleges pszichológiai lokalizáció kérdése elhalványult a formálás, a forma jelentőségének a fényében. Azt már akkor, ebben az 1911 -es firenzei előadásban tisztán látta s megfogalmazta Fülep, hogy a forma problémáját kell megérteni, ahhoz azonban egy élet munkája kellett, hogy kidolgozza a hogyan problematikáját. Innét Fülep filozófiájának jellegzetes kettőssége: a formateremtő aktus centrális jelentőségének felismerése — az Ady- és a Cézanne-élmény nyomán — megtalálható már az első és szinte még tájékozódó jellegű írásokban, de a belátás, hogy a forma megértéséhez végül is magából a formából kell eljutni, és bármiféle pszichológiai, teológiai, szellemtörténeti, művészettörténeti, esztétikai megközelítés legfeljebb az útkeresést illusztrálhatja, de nem visz közelebb a lényeghez, ez a belátás évtizedek töprengésének és nyugtalanságának az eredménye volt. Németh Lajos a hű tanítvány érzékenységével észlelte Fülep kíméletlenül kritikus magatartását saját gondolatrendszere iránt: „Ez tükröződik művészetfilozófiai koncepciójának a belső fejlődésében, szüntelen gazdagodásában”, írja. Igen, de ez a szüntelen gazdagodás egyúttal szüntelen szegényedés is, a lényegre korlátozódás értelmében, Fülep szeretett Son Francesco-jának értelmében használva a szót. A formaproblé57
