Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 7. szám - MŰHELY - Görömbei András: "A fényből kitéphetetlen levél": vázlat Nagy László költészetéről
újabb megcsalatottságérzése ösztönzik számvetésre, önszemléletének tisztázására, amikor azt tapasztalja, hogy az általa is vallott eszmék nevében — lemondanak róla. Nagy László a létet kérdőjelező érzések hálójában, a halállal jegyes fekete világgal szemben veszi most fel a küzdelmet. Szinte élőiről kezdi a lét értelmének, a remény elvének kiküzdését. Kialakítja, tökéletessé formálja jellegzetes versalakzatait, a gondolati, eszmei elemekkel dúsított látomásos dalt, a látomás, és esszéelemekkel egyéni- tett portréverset, valamint a jellegzetes hosszúénekeket. A Himnusz minden időben kötet összegzi Nagy László korábbi motívumait és előremutat a Versben bujdosó (1973) és a Jönnek a harangok értem (1978) kötetek motívumai és műformái felé. Az 1956 utáni pályaszakasz szembetűnő vonása a gondolatiság gazdagodása. A halállal és a sokféle szellemi kórsággal perlekedő költő most alakítja véglegessé sajátos kétpólusú, bajvívó karakterű költészetét. A versek küzdelem-jellege most már alkatukból jön, a versvilág eleve magában hordozza az ütközés kényszerét, mert kibékíthetetlen ellentétekből szerveződik. Az öntanúsító vagy esdeklő, könyörgő érvelés bő teret ad a gondolatiságnak, az eszmei világképteremtésnek — a kivételesen gazdag létezésélmény keretében. A Ki viszi át a Szerelmet c. verset maga Nagy László állította 1956 utáni pályaszakaszának élére. A világ kínzókamráiban vergődő költő költői léte megszűnésének perspektívájával néz szembe, az elhallgatás esélyét vizsgálja erkölcsi és gondolati aspektusból. Nagy László ars poecicája ez a vers: költői kérdéseinek sorában azt veszi számba, miféle értékek maradnak gazdátlanul nélküle. Személyisége állandó küzdelemben, akcióban jelenik meg előttünk: megfigyeli és megbecsüli a legparányibb értékeket, az életet óvja a rátörő dértől, önmagát áldozza föl, hogy a reményt lehetővé tegye, termékennyé teszi a terméketlen földet, tudatosítja az eszmékért hozott áldozatot, megőrzi és diadalra viszi a „dúlt hiteket”, elrettenti a halálmadarat, a pusztulásba belenyugvó érzéseket. Értékek védelmében látjuk a költőt. A Szerelem — a nagybetűs írás is jelzi ezt — mindezeknek az értékeknek összegző jelölése. A költői cselekvés eme életértékek óvása és átmentése egy olyan remélt jövőbe, amikor már a tiszta értékek nem lesznek létveszélyben. Tragikum és reménység, fájdalom és méltóságtudat jellemzi a költői személyiséget. Elementáris természetélmény, keresztény képzetek, balladai tanulságok, egyéni társadalmi élményei, a görög mitológia és a magyar költészet sugallatai szerveződnek ebben a versben — kérdések sorában — hittel szóló paranccsá. A kérdőmondatok felszólítássá alakulnak, s a vers jövő-képzetében megjelenik egy olyan tartomány, ahová nincs bejárása szennynek és aljasságnak. Ez a belső, eszmei tartomány Nagy László költészetében 1956 után egyre jelentősebb szerepet kap: a költői személyiség ellenállásának, önvédelmének terepévé minősül. A Nagy László-i gondolat gazdag létélményből fakad, élményi fedezete van. A Ki viszi át a Szerelmet című versben sűrített képi formákban, látomásként jelenik meg a gondolat. A Himnusz minden időben című kötetben kibontakozó gazdag szerelmi lírája is jellegzetes küzdelem-költészet: nem a szerelemmel, hanem a szerelemre törő halállal küzd. Mintha a leselkedő pusztulás fölszabadítaná a személyiség szemérmesebb övezeteit. Szerelmi vallomás és életakarás, teljességigény, halállal való küzdelem együtt motiválja a verseket, a Vérugató tündért, Szöktetést, az Amikor nincs kegyelem címűt. A kötet címadó verse úgy őrzi meg és ragyogtatja kivételesen gazdag színekben a versképző ihletet, a szerelmi vallomást, hogy a kedves jellemzése a „mindig reménynyel viselős” életelv megtestesülése is egyben. A költőnek ezáltal is erősítő menedéke, megváltója. Nemcsak létének megőrzője, hanem értékeire eszméltetője, győzelemre segítője. A szerelem motívumköréhez kapcsolható versekben gazdagon bontakozik ki előttünk a tündér-képzet. Ez a tündér „vért ugat”, rettenetes veszedelmek veszik körül, 68
