Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 1. szám - VALÓ VILÁG - Tomka Miklós: Budapesttől Nagyhajtásig: avagy világnézeti helyzetünk madártávlatból - s közelebbről
TOMKA MIKLÓS BUDAPESTTŐL NAGYHAJTÁSIG avagy világnézeti helyzetünk madártávlatból — s közelebbről Az elmúlt évekből Bálint B. Andrásnak két izgalmas szociográfiáját ismerem. Néhány éve a Forrás ban egy vallási kisközösséget, s velük a vallási keresést és újjászületést mutatta be. (Rábízom magam Istenre. Beszélgetés vallásos fiatalokkal. 1979.10.) Mostanában a győri Műhely ben egy pesti külváros elvallástalanodását dokumentálta. (Vallási élet egy budapesti peremkerületben. 1984. 4.) Mindkét kép meggyőző. Bálint B. jó újságíró. A valóság pedig összetett. Sokféle közeli, „kinagyított” felvétel létezik. Némelyik trükk-technikával készül. Némelyik meglepetést okoz. A Dunántúlt az átlagosnál vallásosabbnak ismerjük. Kardos László könyve ezt nem igazolja. Félreértés ne essék: nem is cáfolja. Csak olyan falut vizsgált és írt meg tudós alapossággal, ami nem ott jellemző. (Egyház és vallásos élet egy mai faluban. Budapest, 1969.) Mégis: a felvétel kitűnő. Bakonycsernye leírásáért (szociográfiájáért? néprajzáért? szociológiájáért?) a Tudományos Akadémia kandidátusi címet adott. Bizonyára nem a lelet rendkívüliségéért, hanem a típus megrajzolásáért. Azért a típusért, ahol a felekezetek huzakodásában a vallás fénye, funkciója megkopik, s ahol legfeljebb egyik-másik kisegyháznak, szektának van életformáló jelentősége. Sok ilyen falu van. A Dunántúlon is — másutt még inkább. Bartha Elek könyve (A hitélet néprajzi vizsgálata egy zempléni faluban Debrecen, 1980) másfajta tapasztalatokról számol be. A görögkatolikus Komlóskán a vallásosság mindennapos élő valóság, ami áthatja a gondolkodást, mércét szab a viselkedésnek és számtalan jellel, tárggyal, szimbolikus cselekedettel gazdagítja a környezetet. A vallásosság intenzitása itt is csökken. A változás ellenben inkább a hagyománytól való távolodás (és új hagyományok teremtése?) semmint elvallástalanodás. Ez sem érdektelen felvétel. Ez is egy típus. És erről sem tudjuk, mennyire általános. Kár, hogy Kardos is, Bartha is „színszűrővel” fényképezett. Túlságosan megválogatták azt, ami érdekelte őket: a vallásgyakorlat elterjedtsége, a vallásos hit (kérdőívben vagy iskolai dolgozatban megkérdezhető) mesterségesen rögzített keretei, a vallási jellegű tárgyak léte és kezelése. A kép ennek megfelelően a vallás formai elemeinek, egy sajátos kultúrának gyűjteménye, „vallás-leltár”. Ezt csak itt-ott toldja meg Kardos társadalmi-történeti, Bartha pedig egyéni, emberi szempontokkal. Az ember is, a társadalom is alárendelt marad. Tulajdonképpen fel sem merül a kérdés, hogy — Bakony- csernyén vagy Komlóskán — mi egyáltalán a vallás szerepe? Vajon csak a múltból örökölt teher? Vajon csak az a kérdés, hogy gyorsabban vagy lassabban tud egy közösség megszabadulni tőle? Vagy élő emberi-társadalmi igénynek felel meg? Vagy (még?) tud útmutatást adni a szocialista társadalom emberének? Talán az élet értelmessé tételében sem elhanyagolható a vallás szerepe. Talán érdemes más látószögből nézni a képet. Nem a meglévő vallási hagyományból és intézményből kiindulva! Mennyivel fontosabb a mai ember ezer gondja-baja, tanácstalansága, konfliktusa! Ha az ember sebeire keresünk írt, problémáira megoldást... — akkor érdemes megkérdezni, van-e a vallásoknak, egyházaknak használható receptjük, válaszuk? (És ha becsületesen keresünk, itt nincs megállás. Tovább kel! kutatnunk. Ki kínál más gyógymódot? Ki számíthat még bizalomra? S hogyan válik be egyik és másik javallat?) Természetesen jogtalan lenne a két jeles szerzőtől számonkérni, hogy miért akkor> ott és arról írtak, amiről írtak. Műveik értéke önmagáért beszél. Úttörő teljesítmé. 42
