Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 1. szám - VALÓ VILÁG - Kamarás István: Hitek, nézetek és tornyok Nagyhajtáson: részletek egy szociográfiából

önző módon karácsonyt ünnepelni. Még a kántorom és a sekrestyésem is meglepődött, amikor megrendeztem itt, a plébánián az első közösségi karácsonyt.” Feri atyával együtt belépett a Népfront-klubba, ahol azóta rendszeresen vetítettképes előadásokat tart. Nézem az „opuszokat”, ilyenek is találhatók köztük mint az Evolúció—revolúció című, rock-zenére. Az ötvenes években felirat jelent meg az ablakán: „A legreakció- sabb, akasszátok fel”. Most hatvannégy éves. Ötkor kel, még éjfélkor sincsen ágyban. Ő is Nagyhajtás kevés számú tornyainak egyike.

III. BELEFOGLALNI VALAMI MAGASABBA

Megbízóim nem hagytak túl sok időt arra, hogy első jelentésemhez megfelelő meny- nyiségű anyagot gyűjthessek. Talán alázatban, türelemben és szívósságban sem jeleskedtem eléggé ahhoz, hogy tizedszer is kopogjak a zárva maradt ajtókon, hogy még egyszer és még egyszer megkérdezzem, hogy „Miért?” Lelkiismeretfurdalással fejezem be első jelentésem, de abban a reményben, hogy majd több is követheti, hogy majd mások is, akár a kérdéseimre válaszoló hagyhajtásiak megteszik jelentéseiket. Összegezésül idézhetném még egyszer a tornyokat: a tsz-elnök Bölcsházi Pista bácsit, az úttörővezető Fábriné Gesztesi Orsolyát, Igazvölgyi tiszteletest, Gyökössy Kornéliát az „emberszigetről”, Feri atyát és Borbánéi atyát, a Perneczky-házaspárt az általános iskolából, valamint szövetségeseiket és tanítványaikat, ám tudom, most ők is tőlem várnak jelentést.

Jelenthetem, hogy akadozik a párbeszéd. A nagyközségi vezetés és a különböző érdekű, értékrendű és világnézetű rétegek között gyenge, kelletlen és kihagyásos a diskurzus. Olykor szünetel is. Ok is, következmény is az akut információ- és érdeklődéshiány. Teljes mértékben érvényes a nagyhajtási helyzetre is az, amit Szilágyi Ákos ír a szocializmus civil társadalmáról, illetve kifejlődésének korlátáiról: „A politikai szféra ma már nem képes a magyar társadalom reálisan létező gazdasági, szociális és kulturális tagozódását a különféle érdekek mentén politizálni, manifesztálni, megformálni”. Szilágyi Ákos, amikor civil társadalomról beszél, a nem állami közemberségre gondol, olyan erkölcsi viszonyokra, intézményekre és szervezetekre, amelyek nem tartoznak a szűk értelemben vett állami-politikai szférába. Ilyen Nagyhajtáson az „embersziget”, és ilyenek a vallásos emberek különböző méretű és feladatú csoportjai: maguk a különböző felekezetek, az egyháztanácsok, az „ifjúságisok”, a családosok kisközössége, a templomi énekkar, a misztériumjáték alkotó és önmegvalósító közössége. Ennek a civil társadalomnak — amely Szilágyi Ákos szerint a szocializmus fejlettebb fokát képviseli az „államszocializmushoz képest” — lehetne egyik gyakorlóterepe a vallási élet, illetve azok a „terepek”, ahol a civil társadalom vallásos emberekből álló képviselete értelmes és gyakorlati eredményekkel járó párbeszédet folytathatna a szűkebb értelemben vett állami és politikai szférákkal.

Jelenthetem, hogy rövidtávúak a célok. Sokszor éreztem Nagyhajtáson is, hogy a biztonság felfalja a bizalmat, hogy a biztonság elmarja magától édestestvéreit: a szabadságot, a kérdezést, a célokat. A túlbiztosított biztonság aztán bizonytalanságot és feszültséget szül, és sokaknak a semmivel kell farkasszemet nézniük, ha a biztonság-szerkentyű rövid távú alkatrészei kikopnak. Nagyhajtás igazolta Ratkó Józsefet is abban, hogy „az értéktudat sérülései és a világnézeti bizonytalanság között nyilvánvaló az összefüggés”. Néha-néha már úgy éreztem, mintha a Ratkó-jelezte „lélek-csuszamlás” és „eszmerengés” epicentruma Nagyhajtáson lenne. Ugyanakkor azt is tapasztaltam, hogy még az értékekben szegényebb emberekben is szunnyadnak olyan értékek, amelyek megfelelően delejezve felröppentenék a túlbiztosított embert. Csakhogy ehhez legalább is

40