Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 5. szám - MŰHELY - Mezey László Miklós: Öt közös esztendő: Fábry Zoltán és Szántó György

Lankadó kapcsolatuknak frissítő lendületet az a közös irodalmi est ad, amelyet 1927. szeptember 17-én tartanak Léván Szántó, Fábry és Földes Sándor.

Az irodalmi est gondolata Farkas László kassai újságírótól ered, aki ötletével fölkeresi 1927 nyarán a feleségével Vágújhelyen nyaraló Szántó Györgyöt. Előadja, hogy tudomása van róla, miszerint évek óta levelezik Földessel és Fábryval, s itt volna az alkalom, hogy személyesen is találkozzanak végre — mégpedig egy közös irodalmi műsor keretében. Szántó örömmel rááll a tervre. Fábry Zoltán bevezető tanulmány elmondását vállalja Szántó kérésére: ,,... közlöm veled, hogy vasárnap, azaz 17-én este fél kilenc órakor Léván, valamilyen teremben irodalmi estet tartunk, az engedély megvan, és már be is van a lapokban hirdetve. A Te számod az első, fabrikálj össze addig valami odavágó tanulmányt a szétforgácsolt magyar irodalomról. Húsz percig tartson.”22 Közli még ugyanebben a levélben az est — a Prágai Magyar Hírlapban is közzétett — programját:

„1. Fábry Zoltán: Bevezető tanulmány.

2. Földes Sándor: Versek.

3. Szántó György: A verklis. Novella. Felolvassa Szántó Györgyné.

4. Farkas László: írások.

Szünet után:

1. Szántó György: Az ötszínű ember c. regényének bevezetése.

2. Földes Sándor: Az üvegváros. Novella.

3. Szántó György: Az üvegváros. A sírkövem. Két vers.”23

Szántó nevezetes önéletírásából, a Fekete éveimből pontosan ismerjük az esemény részleteit. A vak író és szlovákiai barátai kitörő örömmel üdvözlik egymást a lévai vasútállomáson. A reggel nyolcig tartó, vérbeli „szántós murivá” alakuló vacsora pecsételi meg találkozásukat. Másnap este pedig: „Rendezgettük a kéziratokat (...), aztán bevonultunk a zsúfolásig megtelt terembe, a munkásság dörgő éljenei és tapsai közepette. Alig tudtak néhány széket részünkre a pódium elé szorítani, annyira megtelt a nagyterem. Megint éreztem azt a delejes fluidiumot kerengeni ereimben, imit a nagyváradi munkásság tapsai és éljenei közepette éreztem, fel akartam, s fel tudtam olvadni a tömegben, a sors kegyelmének tartottam, hogy tudok adni valamit ezeknek az embereknek.. .”24 A sikerült estet Szántó később is jó emlékkel, szeretettel idézgeti Fábrynak írott leveleiben, sőt most már ő hívja Aradra barátját. „Kedves Zolikám, úgy látszik, végleg feladtad azt a tervedet, hogy hozzánk legyere néhány hétre. Ez ellen úgy Adél, mint a magam nevében protestálok. Amint a nővéredet valamilyen módon el tudod látni (Fábry nővére is vak volt — M. L. M.), pakolj és gyere hozzánk.”23 Fábry azonban nem utazik Aradra, barátságuk is egyre inkább megfakul. Szántó még kéri: írna kritikákat a Kassai Naplóba újonnan megjelenő köteteiről, de erre nem kerül sor. Kérése tájékozatlanságával magyarázható, hiszen ezekben az időkben Fábry már nem dolgozik „polgári” lapoknak, írásai a kassai Munkásban, a pozsonyi A Reggelben, Tamás Aladár 700%-jában és mindenekelőtt Gaál Gábor Korunkjában jelennek meg.

„Az egyre radikálisabban balra forduló Fábry Szántóval is megszakította levelező kapcsolatát, hasonlóan, mint a legtöbb ’polgári’ íróval a húszas évek végén (és a harmincas évek elején).”26 A Szántó esetében 1929-ben bekövetkező szakítás törvény- szerű, nagyon messzire távolodnak egymástól. Szántó — búcsút mondva az avant- garde-nak — engedményeket tesz a közönségsiker és a pénz csábításának. A legkisebb ellenállás útját választja, az üzleti siker érdekében adottságait elsekélyesíti, és politikai, világnézeti tekintetben is föladja korábbi radikalizmusát. A 30-as évektől kezdve életművének eszmeisége és művészi színvonala sok tekintetben visszaesést mutat, és nem egyszer a magyar uralkodó osztályoknak tett gesztusokkal szerepel az irodalmi életben. Ez utóbbira másik emlékirata, az Öt fekete holló a tanú, amelyben szinte megható85