Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 5. szám - Bólya Péter: C-dúr, fisz-moll: regényrészlet
lók a kúria felé. Még két nap. Porzik az út, a homokos Józsi. A jegenyék: megannyi fontoskodó tanár. Az ég: mennyezet, telefestve premisszákkal. A kereszt az útfélen: vaslogika. A földműves, jővén szembe: apám. S a kalap, mit emel: a paedagogia s a szülői nevelés. — Fut a ló, elmarad a táj. Betonútra érek. Hörrentve stoppol az almásderes, s változik át, neve: Skoda Octávia. (Apámé.) Ruhám, a zsinóros: öltöny lesz, alpakka (1070 Ft, anyám vette tavaly). Nemesi hajam, a befont: rövidre stuccolt, diáki toll. Csibukom: cigi lesz, Terv, ötéves. Borom: kocsmai pálinka. Integetve távolodnak a gyümölcsfák, közöttük a kúria, lám, már emeletes nyaraló áll a helyén, beton, vas, műanyag, tűzre kerülnek az elszáradt gyümölcsfák, elfelejtve Ágoston, az ősz, hallgatag pomológ. Kompjuterről folyik a szó a szegletes szobában. — ... így, ily gondolatok közt a füstös vonaton, menekülvén a város és az okosok elől. A hátam megetti fülkében (ajtó nyitva, be se csukódó, megpróbáltam), öt férfi ül, tele velük a kupé, ülnek a füstben és vitatkoznak. Folyik az okos szó (ami elől menekülök): ,,A társadalom berendezkedése ...”, „az értelmiség fokozott felelőssége ..„sarkított helyzet ..„a kispolgári attitűd ..„az értelmiség mint olyan ..végtére is kinek az érdeke?..„a tények makacs dolgok ...” — Körülnéztem, balra-jobbra a vonatfolyosón. Zsúfolt a feketevonat, zaj van, füst, pia, nevetés, káromkodás. Cigányok, magyarok, hippik, katonák. Ajaj, fekete vonat! (Mennek haza, én meg el hazulról.) Balra mellettem két robosztus cigányférfi, az egyikük egyszerre két cigarettát szív, a másik danászik és vedel. Jobbra nagyhajú, vasékszeres, torzonborz hippi-gyerekek, lányok, fiúk, isznak és néha szerelmeskednek is, finoman, csak a kéz dolgozik meg a száj . .. S hátam megett, a kupéban: folyik a szöveg, az okos szó. „A tények makacs dolgok”, mondja az egyik férfi, inge fehér, nem más, „igen, a tények makacs dolgok”, nevet a szembenülő boldogan, inge fehér, éppolyan, mint a másik négyé, rövidujjas, olcsó nejloning... Feláll, „bocsánat, a hólyagom”, mosolyog, kilép a fülkéből, balra néz, arcán végigfut a riadalom, cigányszó hallik s dana, jobbra néz, halkan szuszog a hippilány, párja krákog és köp ... Jobbra néz, balra néz, ijedt, tétova, elindulni nem mer, pedig kéne, jaj, a teli hólyag ... „A tények makacs dolgok”, mondtam halkan, „bepisálunk, nincs mese.” — Rámnézett, kínzottan, aztán elindult, át a hippiken. „Bocsánat... bocsánat . .. bocsánat...”, mondogatta. „Jó utat, filosz”, gondoltam, „talán időben odaérsz.” — A táj futott, futott. „Nem menekülsz, Ágost”, gondoltam, „nem menekülsz.” — Levele jött — mondta Berkesné. Felnéztem. Ott, ott állt előttem, ismét (a Vadkacsa bolthajtási alatt). Kezében levél. — Leül? —förmedtem rá, „a fenébe is, soha többé nem szabadulok meg tőle?” Fordult, elment. Csattant az ajtó, meg a déli verő. — János! —süvöltöttem. „Anyám levele. Honnan tudta a címet?” Remeg a kezem, amint a kuvertát forgatom. Mi állhat a levélben? Balhír? Jobblét? Felbontom. Nem, nem gyászkeretes. „Kedves Fiam . ..” —Tessék — mondta János, és hunyorgott. —Jó itt nálam? — ... Jó, John gazda. Ugye, senki nem jön ide ma? Senki! — Majd este, hat után. Addig senki. — És ha mégis?! — Az se baj. Jól megvagyunk. — Zárjon be János! Már amúgy belülről! Mindent fizetek! — Jobb, ha jönnek. Jobb lesz, magának is. — Nekem?! — Rossz lehet így egyedül. — A legjobb! 32
