Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 5. szám - Bólya Péter: C-dúr, fisz-moll: regényrészlet

— Nevetni fog: igen! — (Szép volt az arca. „És most nem is riadt egyáltalán. Segít vagy árt inkább az az alumínium »réztábla a kapu alatt«?”)

Felbuzdultam, és: — Elvira!

— Tessék.

— ... Semmi.

Igen, el akartam panaszolni . .. Mindent. A „friss-üdét”, a pálinkát, Erzsit, aki meg fog ölni... De aztán: hallgattam. És nem kértem E.-t, hogy mentsen meg. Úgyse tud; se ő, se más.

— Viszlát, Elvira. Megyek.

— Hova siet?

— ... Megmentőt keresek.

Szomorúan nézett rám.

— Nem hiszem, hogy talál — mondta. — Maga menthetetlen.

— Ugye?

— Különös fiú. Örök háború önmagával. Örülök, hogy megismertem.

— Talán .. . Szeret is?

— Igen. De ... Nyugtalanít.

— Miért?

— ... Mindig veled szeretnék lenni.

— De én ... most elmegyek.

— Tudom.

— Visszajövök.

— Várlak. Megcsókolsz?

— Igen.

— Erősen. Sokáig. Ments meg.

— Én, téged? Én, téged?

— Vigyél magaddal. — (Földre csúszik a lenge ruha . . .)

— Nem tudom, hova vihetnétek.

— Ments meg. Meghalok.

— Nem érdemes. Vár az öröklét.

— ... Szeress, Laci!

— Azt csinálom.

— Ne bánts!

— Ki bánt téged?

— Ó, te, te szépség ... Te gazember... Te ... Te ...

Pihenőben.

— Jó volt? — kérdeztem.

— Jaj, nagyon. Ügyes vagy.

— Semmi baj. jól megleszünk.

„Menni kéne”, gondoltam; odakinn esőre állt.

Őrült ötlet, de jó! — elhatároztam, hogy ismét kimegyek a városból, de most az ellenkező irányba: D.-Felső felé. (Állomásépület, amelyben egy másik Erzsi lakik?) Arrafelé valami „ellentétes”-nek kell lenni. Elég volt D.-Alsóból! Irány: egy új állomás, mely lakott és izgalmas! (Ezt vetíti belé a vágy, a menőke.) Indulok. Csak mindig ellenkezőleg, mint amerről jöttem a hajnalban!...

Fogy a város. Falu jön? Nem; üdülők. Mesterkélt, haszontalan, csicsás házak. Sufni a házfalnak vetve. Nem házőrző: öleb vakkant (idegen, botló a füvön [pázsit]). Nyaralók a nyaralókban. Barna test nyírja a nyírnivalókat, s fordul. Lapos a tető, lapos a tetű:

20