Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 4. szám - MŰVÉSZET - Pintér Lajos: Művészeti műhelyeinkről
független helyi értékmérce nem lehet. A relatív művészeti értékek nem értékek; a csak helyi érvényű és illetékességű művészet nem művészet. Azok a müvek, amelyeket nem hitelesít az országos és talán az országon túli figyelem, amelyeket nem hitelesít önnön korszerűségük, azok nem is müvek. Ilyen értelemben nincs megyei művész, nincs kecskeméti költő vagy kritikus. Aki a városhatárokon túl nem érvényes, az sehol se érvényes, erre is érdemes ügyelni. Ha a megye meg akarja őrizni kivívott kulturális rangját — s meg akarja —, akkor a hiteltelen művészi önjelöltség és akarnokság csapdáit is rendre el kell kerülnünk. Ez az eltelt 15—20 év elég volt arra, hogy a hagyományokat átvegyük, Bartókét, Kodályét, az útmutatást a hagyományőrzésre, a népművészet és modernség egységére. És a klasszikus szociográfia hagyományait átvegyük, hogy ezáltal a körülöttünk lévő világot föltárhassuk. De mostanra nemcsak hagyományokat veszünk át, hanem hagyományokat teremthetünk is. Hanem hagyományozhatunk is. Ki vitatná például, hogyaz irodalom következetes szociográfiai ábrázolása mára kihatott az élet más területeire is, a filmes, a fotós, a grafikus szociográfiai, dokumentarista ábrázolásnak talán mi is sugalmazói voltunk. S ez így van rendjén. Csakhogy ez a szociográfiai ábrázolás megannyi kockázattal jár. A rossz szociográfus: mint egy rossz sebészorvos, összevissza vág; de a jó szociográfus beavatkozása is, a jó sebészé is: fájdalmas. Ebből következik a munka fokozott felelőssége. Deazt is tudomásul kell vennünk, hogy a jó művész egyszerre hűséges és hűtlen. Ha szeretjük, ebben a kettősségében szeressük, s őrizzük jogát e kettősségre. Ahogy Nagy László fogalmazta, a művész „hűséges őrszem”, de hűtlen a föltárt hibákhoz, „hűtlen a téboly útjaihoz”. Engedjék meg, hogy befejezzem, ennyi elég lehet a szavakból. Beszéljenek a művek. A mi ambíciónk: legyenek a művek. De lehet egy műveken túli ambíció is: a műveltség. A művelt megye, ahol — bár oly rossz a szó — kamatozik a kulturális beruházás. S Kodály szavait idézve, „föltetszhet előttünk a művelt Magyarország”. PINTÉR LAJOS E SZÁMUNK SZERZŐI Albertini Béla fotóesztéta, főigazgató-helyettes (Tanítóképző Főiskola, Zsámbék); Bodri Ferenc tanár, művészettörténész (Esztergom); Böröndi Lajos költő, könyvtáros (Mosonmagyaróvár); Fábián Gyula újságíró (Képes Újság, Budapest); Fűzi László, a Forrás szerkesztője; Hatvani Dániel író, szociográfus, a Forrás főszerkesztője; Huh István költő, betanított munkás (Szolnok); Kerék Imre költő, tanár, (Sopron); Kiss Dénes költő, újságíró (Népszava, Budapest); Kosa László néprajzkutató (ELTE, Budapest); Magocsa László, főiskolai adjunktus (Eötvös József Tanítóképző Főiskola, Baja); Márkus Béla irodalomtörténész, az Alföld főszerkesztő-helyettese (Debrecen); Mátyás Ferenc költő (Budapest); Mátyás István kritikus, újságíró (Népszava, Budapest); Mezei István, a Hírlapkiadó Vállalat ny. osztályvezetője, Budapest); H. Nagy Erzsébet tudományos munkatárs (MTA Nyelvtudományi Intézete, Budapest); Petrőczi Éva költő, újságíró (Új Tükör, Budapest); Pintér Lajos költő, a Forrás szerkesztője; Szabó Sándor költő, hivatásos katona (Budapest); Szilágyi Zoltán költő, kisiparos (Kecskemét); Tandi Lajos újságíró (Délmagyarország, Szeged); Tóth István költő (Kolozsvár); Tömöry Péter színházi rendező (Veszprém); Treuer Mária kritikus, tanár (Tatabánya) 95
