Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 4. szám - SZEMLE - Bodri Ferenc: A naiv művészet Magyarországon: Bánszky Pál monográfiája és albuma: [könyvismertetés]
tűnő tendencia erősödését tapasztalhatjuk. Megszaporodtak a nemzedéktársaival azonos sorsot felfedező többes szám első személyre vonatkozó helyzetelemzések, illetve a tágabb érvényű elemzést megkísérelő létfilozófiai, történetfilozófiai igényű versek. így a metaforikus, a tárgyra-tájra reflektáló verstípus helyett inkább egy nagyobb gondolati teherbírású forma kialakítására törekszik. A képiséget igyekszik megfeleltetni általánosabb, elvontabb közlendőinek. Már a második kötet kritikája is felfigyelt erre a fejlődési irányra, de kiemelkedő vers még nem jelzi az igazi költői rátalálást. Szintén hasonló tartalmi motiváció készteti az ún. rövid versek írására: egyfajta vonzódást jelent ez az objektív líra iránt. Nem mondja ki a feloldó igét e könyvében sem, ismét a hiányokat, a fájdalmakat beszéli ki. Költői válságával még nem birkózott meg, ezért az üres bölcselkedés helyett a becsületes magatartást még mindig a kérdező-kétkedő, a továbbhaladás útját is kijelölő tagadásban látja (Magvető, 1984) TREUER MÁRIA NAIV MŰVÉSZET MAGYARORSZÁGON Bánszky Pál monográfiája és albuma Nem csekély öröm: néhány hazai Henri Rous- seau-album és monográfia (Szabó Júlia — 1967; Lise és Oto Bihalji-Merin — 1973; Natalia Brodszkaja — 1983), a Piroszmani-könyvek (Povázai Lívia — 1979; Vahtang Beridze — 1983), a nagyszerű Naiv művészet a Szovjetunióban című reprezentatív kötet (N. Ska- rovszkaja — 1978), no meg a néhány dokumentatív értékű kiállítás és katalógus (Székesfehérvár — 1967, István király Múzeum; Budapest — 1972, Magyar Nemzeti Galéria; 1980. Magyar Mezőgazdasági Múzeum; Kecskemét — 1978-tól, Magyar Naiv Művészek Múzeuma stb.), a kisfil- mek és egyebek, a nem kevés közkézen forgó külföldi kiadású album és katalógus — főként Bihalji- Merin és Anatole Jakovsky művei — után a közkeletű érdeklődést és a további kutatást egyként szolgálón a címben jelzett összefoglalás is megszületett. Mindez egy hosszú ideje tartó tudományos és reprezentáló munka eredményeként: Bánszky Pál munkája, kutatásai és eredményei Szabó Júlia (ő az új kötet lektora volt) és F. Mihály Ida tevékenysége mellett vitathatatlanok és évülhe- tetlenek. És hogy már itt tartunk, légióként ennek a triumvirátusnak köszönhető, a kecskeméti Magyar Naiv Művészek Múzeuma vezetőjének legelébb. Szinte már-már „rituális tudati fürdő” félesztendőnként ebbe a múzeumba tett személyes vagy csoportos látogatás. Az ott látható anyag most legjobb eredményeiben az olvasólámpák alá és a könyvespolcokra került — az album legszebb eredménye a bőséges képválogatás: színesben és fekete-fehérben a képek és szobrok sorozata. Az egykori Képzőművészeti Almanach harmadik gyűjteményében (Corvina Kiadó — 1972) az egykori zsüror, a nagyszerű festőművész, Bálint Endre beszámol a Naiv Művészek második pozsonyi Triennáléjának eseményeiről — Süli And rás itt második díjat kapott —, a festő tanulmányában a „vasárnapiak művészetéről” érdekes és máig hatóan értékes megállapításokat olvashatunk. A beszámoló létéről és gondolatainak igazságáról Bánszky tanulmányából és dokumentációjából, főként az albumban felmutatott és elemzett alkotásokat vizsgálva mindenki meggyőződhetik. A pozsonyi zsűriben ott ült még Oto Bihalji-Merin is, a naiv művészet nemzetközi hírű kutatója és esztétája, a magyar festő és a jugoszláv tudós között a zsűrizés szüneteiben a naivak „mágikus valóságáról, panteizmusá- ról és idill-vágyáról”, az alkotásaikban fel-feltűnő „régi és megújított üzenetről”, akár a gyermeki pszichózisnak a lényeget pontosan tükröző állandó jelenlétéről bizonyára nem kevés szó esett. Hiszen a naiv művészet megértésének és vizsgálatának kulcsfogalmai ezek, Bánszky és mások korábbi tanulmányaiban (Művészet, Való- ság), ugyanígy ebben a monografikus feldolgozásban is fellelhetők. Az „elvesztett harmóniák prófétikus fel-felmutatása” az alkotások reprodukcióiban és fényképein. „A naiv művészet mindenütt meg-megjelenik, ahol a folklór elhallgatott...” — írja Anatole Jakovsky egyhelyütt, és bárha a „megjelenés” korántsem ennyire egyszerű, a megállapítás mégiscsak találó lehet. Ugyanígy azok az értelmezési kísérletek, amelyek a falusi polgárosodást, akár a „városi folklórt” tekintik a más módon ki nem elégíthető naiv alkotásvágy forrásaként. A primitív népek, akár a megbomlott tudat alkotásainak kapcsolatkeresése pedig ugyancsak tévutakra vezethet véleményem szerint: az efféle művek szellemi alapvetése,akár indítéka más.Amúgy is kegyetlennek érzem főként az utóbbiakkal való bármely összevetést. Igaz, Bánszky evvel a témával nem is foglalkozik. Tanulmányában Bálint felmutat néhány nagyszerű művészt, a naivak stílusformáit és „iskolateremtését”, a „belső diktandó” és a „tudatlanság igazságainak” elmélyült és gyermeki hitét, majd a tragikus sorsú Süli András történetének parabolájában és Benedek Péter művészetének „esésében” nem kicsiny szigorral figyelmeztet is: ,,... a névtelen mecénás talán többet tehetne a naivista művészekért, mint bármely díjazások, kitüntetések ... és különben sem ártana felkutatni az egykori naiv művészeink munkáit, művészetünk és művészeti irodalmunk hasznára válnának." — fejeződik be az ekkor már talán nyitott kapukon kopogtató javaslat, beszámoló. A „névtelen mecénás” szerepe felvillant némely művészetszociológiái kételyeket: elég legyen talán Balázs 80
