Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 4. szám - SZEMLE - Treuer Mária: Győri László: Laposkúszás: [könyvismertetés]
SZEMLE GYŐRI LÁSZLÓ: LAPOSKÚSZÁS Könyvtelen évtizede után Győri László most néhány év alatt három kötetben is megszólaltatta átformáló élményeit. Az 1968-as első kötete után 1980-ban jelent meg a második (Tekintet), szerepelt az Elérhetetlen föld II. antológiában (1982), s ezekhez szorosan kapcsolódva most látott napvilágot a harmadik verseskönyve. A csekély — talán inkább csak a kiadások közti — időbeli eltérés is jelzi, hogy a második és a harmadik kötet, illetve az antológiában szereplő versek között nincs lényeges, minőségi eltérés. Inkább a megvilágítást, az uralkodó hangnemet tekintve van hangsúlykülönbség a felépítésükben, hiszen ugyanazt a lírai történést örökítik meg. Ugyanabban a helyzetben élő lírai személyiség emeli ki vívódásának összetevőiből határozottabban, azaz köteteimként is kijelölve valamelyiket: a Tekintet elemző, tartást kereső szigorúságát, vagy a Laposkúszás elbizonytalanító, elernyesztő reménytelenségét. Több más, az elmúlt években keletkezett kötetet is említhetnénk, ahol szintén hangsúlyos ez az élmény, s ez a lírai állapot a versekben például mint a színe és fonáka, a lent és fent egyidejűsége tükröződik. Győri László hasonlóan jelképesen emeli ki megváltozott költői helyzetét a hangsúlyos címválasztásokkal. A második Elérhetetlen föld antológia is jelzi, hogy nemzedéktársaival párhuzamosan ő is ugyanazokat a történelmi-társadalmi, számukra visszafogó és válsághelyzetet előidéző jelenségeket érzékeli. Az antológia cím választásával annak idején eszményeiket is kifejezték, de jelentésében azóta számára is egyre inkább az „elérhetetlenség” vált nyomatékosabbá. A problémátlanabb hit szinte hetyke erőtudata, a felfelé irányulás tág perspektívája után Győri költészetében is éles fordulatot idézett elő a csalódás, s ebből számára is az a helyzet tudatosult, mint az antológia más költőinél. Az ő költészetének szemléleti változását is érthetően erős érzelmi reakciók kísérik. A kezdeti bízó túlfűtöttség törvényszerűen vált át keserűséggé. A „félúton az égbe” optimizmusából történt visszahullást kellett és kell Győrinek is eszményeit fel nem adva, de túlságosan is sérülten feldolgoznia. Ezért erőteljes a korábbi verseihez képest a hangulati változás: az önmar- dosás, a kételkedés, a kifosztottság, az elherdált- ság, a cselekvésképtelenség panasza. A Tekintetben mindennek a képi megfelelője a szinte ex- presszíven elcsúfított őszi táj. Az újabb kötetben viszont a képekben, a mozgásban, az időszemléletben, a világra való nyitottságban uralkodó visz- szafelé, illetve lefelé irányulás fejezi ki elsősorban ezt az állapotot. A szárnyalás helyett a csúszást- mászást, az elesettséget, a céltalan, „körvonalat- lan” mozgást véli helyzetével rokonnak (A bal diadala, Amíg nem vagyok vak, Vonatkozások, Munkák). Az idő távlatát, a jövőt sem érzi magáénak: „a kéve alá kiteríttetünk,/jövőt kötözők, s elmetszettetünk” (Az idő keresztjei). A jelen kiábrándultságában nem találja elegendőnek a megtett múltat ahhoz, hogy közeledjen a jövőhöz (Kamilla, Éjszaka, miután). A megújulás csak visszafelé, minden eddigi megszüntetésével támad fel vágyaiban (Tabula rasa). Ennek a lefelé irányultságnak lelki megfelelője verseiben az erőtlenség, a földhözragadtság. Szinte aggos életfáradtság köti gúzsba. A Hűség világa, az Ez a vers eladó című versek közösségi érvényű vállalása már a második kötetben ránehezedik (Az esztétikum felé), ennek variánsaként pedig még egyszer megismétlődik a legújabb kötetben: „kivonni terhet nincs erőm, / visz, hordozom türelmesen” (Vonatkozások). Úgy érzi, csak sodródik, éviekéi, nem ura sorsának, nem képes a cselekvéshez szükséges kötődéseket, szerepeket, elvárásokat megnyugtatóan tisztáznia. Csak a kétségei biztosak. Versek sorával festi a megfáradtság jelképes önportréját, belőle csak a megkopottságot vállalva (Egy kezdő sivatagi próféta szavaiból, Csak ön után, Cudar Janó, A rongyforgató). Nem véletlenül fedezi fel az Őszi kék Arany Jánosát. A költői én természetes védekezésként leli meg a keserű, tétova hang bizonyos ellenpontozását. Lehetőségeit felmérve keserűbb megállapításokig jut, mint a második kötetében, így itt ez az ellenpont más jellegű. Más költői életműben is láthatunk hasonló reakciót: a hitetlenség, a perspektívavesztés, de a másképp lehetetlen alapállásából születő groteszk, ironikus játékot. „Ezért játszom nevess kivess pácban lángon is érdemes” (Szavak) E „léte tréfáin” megtermő fintorok közé tartoznak a ciklusok címadó, Győri költészetében eddig nem szereplő képversei, melyek saját állapotának gunyoros karikatúrái. Szinte az előző kötet negatívjaként írja a második ciklus verseinek a zömét. Egy-egy nagy költőelőd hitének karikatu- risztikus kifacsarásával saját helyzetének lehetetlenségére utal. De a játékkal a gunyorosság, a kiforgatottság teljes elfogadtatását is lehetetlenné teszi. Korábbi verseitől eltérően nyelvteremtő ereje sem elsősorban a különleges, feltűnő képalkotásban nyilvánul meg, hanem az ironikus hangvételt apró elemekből építi fel. (Rímei, nyelvi jellemzései érzékenyen követik gondolatainak ezt a fajta tagadását-állítását.) Tömörebbek, pontosabbak a sorai, a szavakban rejlő kifejezési lehetőség maximális kibontakoztatásával éri el a hatást. Uralkodó verstípusait vizsgálva is a második kötetben fel79
