Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 3. szám - Temesi Ferenc: Por: regényrészlet
TEMESI FERENC POR (regényrészlet) D dada Sokszor a ~ vigyázott ránk az óvónéni helyett. Szerettük tiszta, mosószappan illatát, szerettük mellének puha melegét, szerettünk hamar átforrósodó ölében fészkelőd- ni. Örültünk, ha vele lehettünk, de mesélni nem tudott sokat. Ősz végén, telente, amikor néha vattacukor sűrűségű köd ült az udvarra, engem ültetett ki a szoba közepére mesélni. A gyerekek tudták, hogy sok mesét tudok. Addig nem is volt baj, amíg az Anyutól hallottakból tartott. Amikor kifogytam belőlük, megpróbáltam folytatni őket; olyasformán, hogy teszem azt, mi történt Erős Jánossal (—), miután a király hozzáadta a lányát, meg hasonlók. Míg egy nap a folytatások is elfogytak. Akkor bizony megijedtem ott a kisszéken, a szoba közepén. Mesélj már!, biztattak a többiek. De nem tudok többet, mondom, na. Ne kéresd magad annyit, Andriska, mondta a ~, akinek szilvakék szemű lányába ráadásul szerelmes is voltam. Reménytelenül és titokban persze: a ~ lánya kész nő volt mellettem. Harmadikba, vagy negyedikbe járhatott. Mesélhetek akármiről?, kérdeztem óvatosan. Hát persze!, zúgták a többiek. A nadrágom kantárát húzogattam, hogy belőle merítsek erőt. A világjáró budiról is? Igen!, süvített kórusban a biztatás. És akkor elkezdtem. darvadozik Koraőszi este volt, a paprika még kint hált az udvaron, ükapám halkan tette be maga mögött a kaput. Mit lábujjhögyözik kend, mint aki rosszban jár!, szólalt meg ükanyám a küszöbről. Ott ~-zott a sötétben a szomszédokkal, Förgeteg Mátyással meg a feleségével. A gyerekek lenyugodtak már, a kocsma is üres volt, üköreganyám megörvendett ennek a halk, késő esteli beszélgetésnek, amelynek a hosszú csöndek adták meg az igazi ízét. Csak tán nem ütötte e’ a gyászszekér?, évődött tovább ükapámmal, akiről köztudott volt, hogy bizony más kocsmájában sem veti meg a bort. Jó kutya hazajár, vetette közbe békítőleg a szomszédasszony. Tudod jó’, hogy mutatnom köll magamat, szólott végre Kispéter Lőrinc. Csönd lett erre. A darvadozók tudták, hogy miről beszél ükapám: forognia kellett az emberek között, nehogy hírét költsék, hogy Ráday gróf (— deputáció) lefogatta a fogdmegjei- vel, s a vár kazamatáiban van ő is, a gyanúsítottak között. Márpedig a grófnak minden porlódi gyanús volt, aki élt. Ükapám esetében nem tévedett volna sokat. Ha nem 33
