Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 3. szám - Aczél György: Az iskolareform - nemzeti ügy
ember, és százezernél több volt, aki emigránsként menekül a hazából. A feudális maradványok konzerválódnak. Európa egyik elmaradott társadalma, és egyik legreak- ciósabb rendszere stabilizálódik Magyarországon. Kontinensünk azon ritka állama voltunk, ahol a hitbizomány, az elidegeníthetetlen nagybirtok rendszerét fönntartották, és ahol Illyés megrázó leírása szerint a béresek jól tűrik a pofont, s csak idősebb korban pityerednek el tőle. Ahol a munkás „a nemzet testétől idegen elem”, a falun „csendőrtollak cicázása” közben folyik a nyílt szavazás, és tilalmas a szociáldemokrata mozgalom is. A kommunisták — „természetesen” — törvényen kívül vannak. Németh László a lényeget így summázza: az a rendszer, amelyben a 19-es forradalom megdöntése óta élünk, szűkebb és sivárabb, mint a régibb katasztrófákból ránk szakadok. Habsburg-restauráció, császár nélkül. 1945 után hatalmas változások történtek: a lerombolt ország újjáépítése, a földosztás, a stabil pénz megteremtése, az államosítás és a kulturális forradalom, a sosem látott mozgás. Évszázados vágyak teljesültek be. 1948-ig nagy korszak nyitányát éltük. De az 1949 utáni négy évben a vezetés politikai iránya, eszközei eltorzultak. Nekünk, kommunistáknak fáj a legjobban, hogy a személyi kultusz éveiben eltorzították nagy eredményeinket, hogy egy klikk visszaélt eszményeinkkel. És mégis: épült az ország, a nép építette. A torzulások nem szüntették meg az új iskolákat. Elindult a népből egy új értelmiség. Az itt ülők közül hányán lennének ma is uradalmi cselédek, nincstelen proletárok, ha apjuk, nagyapjuk nem kap sosem látott esélyt egy új életre? Ez a nép nem volt bűnös sem 1945 előtt, sem utána, bármilyen történelmi tévedés, tragikum terhelte sorsunkat. A KÖZMEGEGYEZÉS NEM KIEGYEZÉS Az 1956-os megrázkódtatás utáni több mint negyedszázad nehézségeivel együtt a legnagyobb fejlődést hozta nemzeti történelmünk utolsó fél évezredében. Immár reális lehetőséggé lett Petőfi és Kossuth, a reformer Széchenyi s a művelődéspolitikus Eötvös legmerészebb tervei valóra váltása is. Bebizonyosult: társadalmi forradalom és anyagi-kulturális fölemelkedés egymás nélkül nem valósulhat meg. Az, hogy a szocializmus mindkettőt meghozta, ma a mindennapok tapasztalatává vált a tömegekben. Ezért és ezen az alapon jöhetett létre — a legmélyebb társadalmi meghasonlás után — a Magyar Szocialista Munkáspárt vezetésével a nemzeti közmegegyezés. Ez nem „kiegyezés”, semmilyen értelemben sem az. Nincs kinek kivel kiegyezni. Ez a dolgozó osztályok és rétegek, a különböző világnézetű és nemzetiségű emberek sajátos értékeit megbecsülő és egyben a szocialista Magyarország építésének közös érdekét vállaló közmegegyezése. Ez legnagyobb történelmi tettünk, melyet a történelmi tapasztalatok alapján értékelünk, védünk és a kor szavára az új feladatok, kihívások szerint fejlesztünk. Mi az örökséget nem ereklyeként szemléljük, hanem tanulságokat és tapasztalatokat kutatunk benne. A korba illeszkedve s nem hamis analógiákat keresve fordulunk a történelmi tényékhez, hogy minden valóságos értékfolytonosságot felmutassunk az ember, az osztály, a nép, a nemzet életében. A múltból és a jelenből a reálisan kibontakozó cselekvés lehetőségeit felismerő, vállaló jövőkép segít az egyéneknek és a közösségeknek is az egészséges nemzeti önismeretben, magunkra ismerésben. így, ilyen értelemben vált Eötvös neve is jelképpé. És mi most itt nemcsak a jelentős írót, a haladó, de vitatható nézeteket is megfogalmazó államelméleti gondolkodót ünnepeljük, hanem mindenekelőtt a magyar nemzet sorsának jobbítását célul kitűző 5
