Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 2. szám - LÖNNROT ÉS A KALEVALA - Iluh István: Boglyába gyűjtött napjaim: önéletírás II. rész

dogságtól mindkettőjük el van foglalva, nekik nem a beszéd a fontos most, hanem hogy egymást nézhetik, láthatják. Milyen boldogság vár rájuk, hiszen máris olyanok, mint két galamb! A fiam ezennel megkéri a környék legszebb lányának a kezét, és ha ezt a szerelmet nem akarja senki megrontani, akkor nem áll senki ennek az elkövetkező házasságnak az útjába. És ha a drága szülők örömmel mondanak igent a fiam kérésére, hogy adják a lányt és áldásukat a két fiatalra. Mindenki hozzáfogott csókolózni a nagy boldogságban, az anya sírva ölelgette a lányát. Tűzzük ki az eljegyzést, mondta valaki. A fejem már kóválygott, kérés nélkül ölelgettem, csókolgattam a menyasszonyjelöltet, de talán három szót se váltottunk egymással. Csak mikor inni kellett, mi is megemeltük a poharunkat, és ittunk. Ennyi csókot nem kaptam életemben senkitől, mint ezen a délutánon. Nekem csak az járt a fejemben, hogyan kerülhetném el ezt az egész ceremóniát. Eszembe jutott a sógor ajánlata, hogy bármikor mehetek Pestre dolgozni, de a szerződést nem bonthatom fel hamarabb, mint ameddig szól, még most kezdődött jóformán a szezon. Estefele már az is meg lett beszélve, hogy húsvétkor ne lakodalom legyen, hanem eljegyzés, mert ősszel szokott lenni a legtöbb lakodalom, és mi se térjünk el ettől, és amit a két gyerek keres addig, az az övék, és nem indulnak majd üres kézzel az életnek.

Elment a híre az egész ceremóniának, és mindenki csak röhögött rajta, mert én a legkisebb komolyságot se tanúsítottam neki. Ugyanúgy játszottam a lányokkal, mint annak előtte, ugyanúgy elmentem a moziba egyedül vagy egy másik lánnyal, mint annak előtte. Sokan kérdezték is tőlem, szeretem-e azt a lányt. Ilyenkor csak nevettem, mint valami jó viccen, de se azt nem mondtam, hogy igen, se azt, hogy nem. Két-három hét hamar elérkezik, pláne ha nem várja az ember. Az eljegyzés szűk körre korlátozódott, a két családra, és messzebbi rokonokra nem tágult ki. így is vagy hatvan fő jöhetett számításba, na meg a gyerekek. Hát egy olyan kisebb lakodalomféle. Rátértek a szülők a ki mit ad, ki mivel tud beszállni, hány pár tyúk, hány liter bor, hány hordó sör, satöbbi. Nem tudták eldönteni, a húsvét első vagy másnapján legyen az eljegyzés. Maradt végül az első nap, mert akkor még a másnapján lehet folytatni. Életem első sötétkék ruháját kaptam fehér inggel, nyakkendőt, mivel mindig is utáltam, nem vettek. Mi csak tényleg a legszűkebb rokonságot hívtuk. A lány szülei még a pesti rokonokat is meghívták, így ők kétannyian voltak, mint mi. Igaz, apám levágta az öreg kecskét, aminek volt vagy hatvan kiló húsa, úgy, hogy ennivaló akadt bőven. Igaz, senkinek se lett elárulva, hogy az a pörkölt, amit eszik, tegnap még mekegett. Éjfél után aztán kitalálták, hogy ha maradt még pörkölt, meg kell melegíteni. Úgy is lett, a pörkölt az asztalra került, akinek kellett, legalább annyit evett, mint vacsorakor. A gyerekeken kívül majd mindenki kitörülte a tányérját. Hajnal fele azonban rájött az egész társaságra a hasmars, nem győztek kiszaladgálni a vécére. Aki nem bírta kivárni, az leült az udvar sarkába. Hasmenést kapott az egész gyülekezet. Reggel nem győzte apám ellapátolni a szétpotyogtatott rakásokat az udvarról. Nagy cirkusz lett ebből a két család között. A Fáni megbosszulta magát. Anyámnak a szemére vetették, hogy megmérgezte a családot. Addig jutott a hasmenésből eredő vita, hogy felbomlik a nagy eljegyzés. Aminek én örültem volna a legjobban, de nem így lett végül. Megállapították, hogy a megmaradt pörköltre szódabikarbónát hintettek, hogy ne romoljon el, és ez okozta a kalamajkát, amiről senki nem tehet, mert a szódabikarbóna biztos régi lehetett.

Semmiféle elkötelezettséget nem éreztem a lány iránt. Eljegyzés után apám többször elment a lányékhoz diskurálni, esténként, mint én. A lány egy-két vasárnap meg is állta, hogy nem ment se bálba, se moziba, de pár hét után az anyja felnyitotta a lány előtt a lehetőséget. Ha ő megy, te is, ha neki szabad, akkor neked is, te se vagy alább- való! Előfordult, hogy a bálban összetalálkoztunk. De nem kísértem haza,és ezt a sértést már nem tudták elviselni, és az első legény ajánlatát elfogadták. Lett kísérő legény,

80