Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 2. szám - LÖNNROT ÉS A KALEVALA - Iluh István: Boglyába gyűjtött napjaim: önéletírás II. rész

vállam. Te édes, te kis hülye — suttogta, még soha ilyen örömmel nem voltam senkié, te, te, te kis bolond, most úgy elrontalak, soha nem tudsz csak rám emlékezni. Azt akarom, soha ne felejtsd el, soha, soha, te kis bolond. Szégyelltem kimenni a többiek előtt, mondtam, küldd be őket a szobáikba. Amikor kinyitottam a kaput, csak ennyit mondott: jó volt veled, te kölyök.

Soha ne próbálj többé vizet hozni, mert az a víz, amit te hozol, az már senkinek se fog kelleni. Úgy mentem haza, mint aki részeg. Anyám kérdezte is, mi van velem. Semmi, mondom, semmi. Akkor miért üresen hoztad haza a vödröket, máskor mindig tele hoztad? Elestem, aztán kidőlt — mondtam. Hát mért nem mentél vissza. Csak, mert megütöttem a lábam, és fáj, és hozzáfogtam attól a pillanattól sántítani, mint akinek nagyon-nagyon fáj a lába.

Csak az a rohadt föld ne lenne, mondta apám, nem terem annyit, mint amennyit be kellene szolgáltatni. Honnan vegyek én negyven kiló borjúhúst, száz tojást, meg mit tudom én, hogy mit. Már a vetőmagot is beadtam, és nem elég. Mi a fenével vessük be a tavasszal a hét holdat. Nem zárkózhattunk be a végrehajtó elől, mert jött a rendőr is. Egy végrehajtó, egy rendőr. A padláson még volt pár mázsa kukorica, féltettük, és a létrát mindig eldugtuk a szalmakazal mögé, betakartuk szalmával, hogy ha jön a végrehajtó, ne bírjon felmenni a padlásra. De neki is volt esze, átmentek a szomszédba létráért, és azzal mentek fel a padlásra. Anyám mondta is, pont most nem tud kitörni a létra foka, amikor elv iszik a szánktól az utolsó termést is. Anyám kérdezte is, mit akarnak elvinni, nincs nekünk már semmink, ha csak gyerekeket nem visznek, mert abból van bőven. Még annyi kukoricát se hagytak, hogy azt a pár galambot meg tudtuk volna etetni vele. Aki bement reklamálni, már harmadnap jött a papír, hogy az elmaradt beszolgáltatást mikorra kell rendezni. Szabadulni akartunk már a földtől mindenáron, de még ingyen se kellett a fenének se. Bevetni meg muszáj volt, még börtön is járt annak, aki parlagon hagyta a földet. A felesnek nem kellett, mert még a vetőmagot se teremte meg, így nekünk kellett bevetni. Kiadták, miből mennyit. Hét hold föld nem kevés, főleg a munkája, így aztán amikor jött a vasárnap, ment az egész család a földre. Hajnaltól estig ebből állt minden vasárnap, most kapálni, most egyelni a répát, most a napraforgót, most aszatolni a búzát, most aratni, most törni, késő őszig ebből állt ki a család. Untuk, de csinálni muszáj volt, még a téesznek se kellett, pedig anyám még be is lépett volna, csak elvegyék a földet. Minimális aranykoronája volt, de az adó úgy volt megállapítva, hogy a legmagasabb aranykorona után kellett adózni.

Anyám íratott valakivel egy kérvényt, hogy a hét hold földet neki ajándékozza az államnak. Pár hét múlva még a Szabad Földben is megjelent, hogy egy hétcsaládos anya mivel segíti az államot. Megszűnt a kétlaki élet, aminek mi jobban örültünk, mintha még hét holdat kaptunk volna a hét holdra. Már úgy a terméssel együtt hadd vigyék, megkönnyebbült az egész család, hiszen csak potyára dolgoztunk, mert ha egy hold húsz mázsa búzát termett volna, akkor huszonötöt kellett volna beszolgáltatni. Bár még utána is vagy két évig ilyen hátralékkal meg olyan hátralékkal jártak a nyakunkra a végrehajtók. Akkor már mehettek nyugodtan a padlásra, még az egér is kipusztult onnan.

Károly nem sokáig udvarolt a nénémnek, egy-két hónapig. Amikor megkérte a kezét, apám hallani se akart róla, mert most menne már el a háztól, amikor keresni tud, amikor dolgozik! O is ott dolgozott a téglagyárban. Igaz, amit keresett, már legtöbbször magára költötte, mert már a hasonló lányoknak megvolt még a stafirungja is, ő meg még azt gyú'jtötette. Jó kis lakodalmat hozott össze aztán a két család. A közeli rokonság mind meg lett híva. El is múlt balhé nélkül, jó csendes kis lakodalom volt, nagyon sokáig emlegettük, főleg a jó vacsorát. A néném alig múlt tizenhat éves, amikor kikerült a családból. Nem nálunk laktak, hanem Karcsi nagynénjééknél. Egypárszor

67