Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 2. szám - LÖNNROT ÉS A KALEVALA - Kozmács István: A Kalevala énekesei

Különleges képességekkel rendelkező lények voltak a runoniekkák, akik 6—8 ezer sort is elénekeltek egyfolytában? Tagadhatatlan, hogy emlékezőtehetségük átlagon felüli. Az azonban természetes volt ezekben a karjalai falvakban, hogy a kisgyermek eszmélésétől hallotta az énekeket, dalokat, varázsigéket. Nap mint nap, óráról órára. Az lett volna csodálatra méltó, ha nem ragadnak meg a runók emlékezetében. S ha érzékenyebb, érdeklődőbb volt a gyermek, akkor korán éneklésbe fogott, s eközben maga is alakította a verset. Kaukonen is kiemeli, Lönnrot Kalevalájának védelmében: a runo énekesek nem bénultak meg, ha töredékes, hiányos éneket hallottak: ismereteik, tudásuk és képességeik szerint formálták, alakították a runót. Ennek köszönhetők az esztétikai értékeiket tekintve különböző változatok.

És voltak „énekes-dinasztiák” is. Lönnrot leghíresebb adatközlője Arhippa Perttunen is egy ilyen család leszármazottja volt. A hagyomány szerint a család első kiválósága Arhippa nagybátyja, Iknatta volt. Két ágon is tovább szállt a runók ismerete: Iknatta mellett legismertebb énekesek a családból egyik ágon a már említett Arhippa, valamint Arhippa nővére Moarie; akiktől Arhippa fia, Miihkali tanulta a runókat. A másik ágon Iknatta fiának iány unokája, Tatjana vált ismertté.

Moarieval maga Lönnrot is találkozott. Az asszony a Ponkalahti faluba való Jeremie férje lett, aki a neves runóénekes Kieleväinen családból származott. így egyesült a két család runókincse, és válhatott azcán neves énekessé az anya, az apa mellett fiuk, Simana is. Moarie a hagyomány szerint 100 éves is elmúlt, mikor meghalt.

Arhippa mellett fia, Miihkali is kiváló énekes lett, bár nem érte utol apját. Miihkali közel 70 runót tudott (kb. 3500 sor), amelyet hat gyűjtő jegyzett fel tőle. Miihkali Arhippainen számos megpróbáltatást állt ki élete során. Ezek legnagyobbika volt, mikor 1865-ben, 15 évi házasság után elvesztette szeme világát. Ezután még 34 éven át dolgozott, s énekelte a régi dalokat. Dolgos élete nem változott meg a sorscsapással; munkálkodott, ahogy tele tellett: kézi örlőkővel gabonát őrölt, hálót kötött stb. Élete utolsó éveiben a Finn Irodalmi Társaság (Suomen Kirjallisuuden Seura) éves járadékot juttatott neki.

Sok énekes — köztük Mari Remsu és Tatjana Perttunen — emlékezett vissza találkozására a Vak Miihkalival. Azon énekesek közé tartozik, akiket arcról is ismerhetünk: 1894-ben I. K. Inha megrendítő felvételeket készített róla, amelyek Kaukonen legutóbb megjelent művében is láthatók.

Latvijárviben temették el. Sírjára a SKS (Finn Irodalmi Társaság) állított emlékkövet 1909-ben. Közelében nyugszik édesapja és nagyapja, Suuri (Nagy) Iván is, akik végső akaratukként a sírjukhoz látogatóktól a hagyományos étel helyett kis köveket kérnek nyugvóhelyükre. E család leszármazottja volt Tatjana Pertzunen is (1880—1963).

A finn gyűjtők nem tudtak találkozni Tatjánával, de annál szorgalmasabban jegyezték fel dalait a karjalai tudományos intézetek kutatói, munkatársai. Tatjána is többször járt Petroszkban, részt vett a Kalevala második kiadásának centenáriumi ünnepségén 1949-ben, és énekelt Leningrádban és Moszkvában is.

Egy család tagjairól volt szó, nem érintettük a többi, Finnország-szerte neves runo- tudót. Talán hasznos volna kibogozni ezeket a szálakat, talán megismerhetnénk a nép- költészet mozgásaiból valami izgalmasan újat.

Befejezésként annyit: a Kalevala nem csak a művelt, olvasni tudó közönség sajátjává vált. A Kalevala megjelenése után a gyűjtők találkoztak olyan runókkal, amelyekről egyértelműen megállapítható volt a Kalevala termékenyítő hatása. Az, hogy a runók igazi mesterei — ha maguk nem is olvasták a Kalevalát, de tudjuk, olvasni tudókkal olvastatták— magukénak érezték a Lönnrot létrehozta művet, minden késői dicsérő, magasztaló szónál, frázisnál nagyszerűbben bizonyítja Elias Lönnrot Kalevalájának igazát.

23