Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 2. szám - LÖNNROT ÉS A KALEVALA - Varga Domokos: A finnek a Kalevala tükrében
De térjünk vissza még egy percre a záróénekbeli Marjatta-epizódhoz is, hogy lássuk, hogyan bomlik itt ki és kap roppant erős érzelmi töltést a megesett szűzlány ősi története. A bibliai szöveg, tudjuk, gyorsan végez vele. „Mária jegyese volt Józsefnek, de még nem keltek egybe, mikor már látszott rajta, hogy gyermeket vár a Szentlélektől. József pedig, az ő férje, igaz ember volt, nem akarta őt gyalázatba keverni, úgy gondolta, inkább titkon elbocsátja. Ezen töprengett, mikor íme, megjelent neki álmában az Úr angyala, s így szólt: Ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát. . A Kalevala Marjattájának nincs Józsefe. Nincs angyal sem, aki pártját fogná. A finn népi érzelmeket az ő elhagyatottsága, magára maradottsága ragadta meg ebben a történetben. József nem akarta szégyenbe keverni Máriát. Marjatta viszont végső szégyenbe, gyalázatba keveredik, végső kitaszítottságba. Apja, anyja, mindenki elűzi, ki kell húzódnia az erdő magányába, egy irtásföldi rozzant istállóba, ahol csak egy lovacska melengeti leheletével, fújja be párájával, amíg világra vajúdja kisfiát. Miért kellett így átformálni a bibliai történetet? Nyilván azért, mert így diktálta finn testvéreink érzésvilága — és fantáziája. 4. A finn fantáziáról szeretnék még szólni búcsúzóra. Fantázia nélkül nincs művészet. Ha úgy vesszük, az egész Kalevala egy nagy fantáziajáték. E játék számos motívuma más népek meséiből, költészetéből is ismerős. Óriási fák — mint a 2. ének tölgye —, óriási állatok — mint a karjalai ökör —, óriási madarak — mint a lappföldi sas — egyebütt is előfordulnak. A vérrel virágzó, gazdája halálát jelző fésű vagy kefe, a lánykérőkre rótt sokféle próba sem a finn fantázia különleges terméke, amiképpen az sem, ahogyan az útjába álló akadályokat győzi le különféle fortélyokkal Lemminkäinen: hol fajdtollat dörzsölget a markában, hogy egész falka fajdot támasszon s maga helyett azt adja a tüzes sas torkára, hol gyapjút dörzsöl össze, s a kikelő juhokkal tömi be a farkasok, medvék éhes száját és így tovább. A nagyerejű Kullervo vízből, tűzből való szabadulása, erdőnyüvése, égigérő-kerítés építése, medvenyáj-terelgetése sem olyan nagy különlegességek. Amit jómagam a legérdekesebbnek érzek a finn népi fantáziában, az egy sajátos absztrakciós hátterű képalkotó hajlam. Ez mintha már az egymást váltó sorok egy-egy különös eltérésében is megnyilvánulna. így lesz Väinämöi- nen lovából egy másik sorban kék szarvas, Hiisi szarvasából tevecsikó, a tölgyfából almafa, a száz szál vitézből ezer erős ember és így tovább. Konkrét gondolkodás szerint azt kellene mondanunk: vagy — vagy. Ahogy óhatatlanul meg kellene kérdeznünk azt is: hús—vér állati lény-e csakugyan Hiisi szarvasa, vagy csak valami növényi elegy- belegy, korhadt fatőkéből, kecskefűz villás ágából, parti vesszőből, lápi suhángból, kerítés karóból, száraz fűből, vízirózsából, fenyőfakéregből, reves fából? De hiszen rohan, száguld, csalja maga után Lemminkäinent, árkon-bokron keresztül! S az, mikor sikerül elfognia — igaz, csak ideiglenesen —, hátát veregeti, szőrét simogatja a gúzsba kötött szarvasnak. Van háta? Van szőre? Akkor mégis eleven állat! De akkor hogy lehet tuskóból, karóból, giz-gazból? Úgy lehet, hogy a végül mégiscsak elszabaduló és soha többé kézre nem kerülő szarvas — valójában egy különös absztrakció szimbóluma. A reménytelen emberi vágyaké, céltalan sóvárgásoké. Azoké a céltalan céloké, amelyek után hiába rohanunk lihegve ebben a vaskosan reális földi világban. Aki pedig ezt holmi belemagyarázásnak vélné, az gondoljon a végsőkig elcsigázott Lemminkäinenre és Tierára, hogyan taposták a havat halálos reménytelenségben a poh- jolai erdő mélyén tévelyegve, s húsukat már-már a hollóknak szánva. Miként szabadultak? A lehető legfurcsább módon. 10
