Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 12. szám - KRÓNIKA - Szabó László: A gyermek életének és játékainak kutatása Szolnok megye múzeumaiban
Balázs Ház mellett ma is legjelentősebb játékgyűjteményünket őrzi. Barna Domokosné és Barna Gábor pedig közösen írt ki alsó tagozatosok számára A gyermek egy napja régen és ma címmel pályázatot, amelynek célja, hogy azonos kérdéseket feltéve megörökítsék a nagyszülők és a mai gyermekek életkörülményei közötti különbségeket. Megtudhatjuk, hogy régen és ma mikor keltek fel a tiszazugi gyermekek, hogyan tisztálkodtak, ruházkodtak, mit ettek, dolgoztak, milyen körülmények között aludtak. A beérkezett pályázatok — amelyben a téglaporral való fogmosás épp úgy felszínre kerül, mint az egyhangú étkezés — lehetőséget villantottak fel. Szélesebb körű szervezésével azóta is próbálkoztunk, de ehhez a megyei úttörőszövetség és más szervek aktívabb támogatása is szükséges lenne. A gyermekjátékok, a gyermekélet iránti hagyományos érdeklődés természetessé tette, hogy az 1967-től folyó Szolnok megyei táborszerű néprajzi gyűjtéseken mindig foglalkozott valaki ezzel a témával. Különösen eredményes volt Jász- dózsán 1971-ben Lepuschán Anna és Terjáki Éva diákgyűjtők munkája. A Tiszazugban pedig Csetényi Mihályné gyermekkorral foglalkozó nagy pályázata, majd a Csépa-kötetben megjelent érett tanulmánya (A születés és a kisgyermekkor csépai hagyományai), illetve gyűjtése a kunszentmártoni Helytörténeti Gyűjtemény számára jól mutatja, hogy ma már a múzeumok és a gyűjtő pedagógusok együttes és régi hagyományokon nyugvó munkája milyen színvonalat érhet el. 1978-ban szerveztük meg először — s ezt követően a Középtiszavidéki Természetvédelmi Hivatallal közösen még négyszer — az úgynevezett tiszai expedíciót. A Tisza-mente életének kutatásában külön foglalkoztak a vízparti gyermekjátékokkal s a víz mellett élő gyermekek életével. Az előbbi témát elsősorban Ország Mária és Zomborka Márta gyűjtötte, míg a másik témával (úszni tanulás, gyűjtögetés, ártéren való élet, korcsolyázás) Szabó László foglalkozott inkább, de mindenki figyelemmel volt rá. E főként fényképsorozatokban gazdag anyagot s szöveges gyűjtést kiegészítette Nagy Mari és Vidák István közös pályamunkája, akik az expedíció és a tiszazugi gyűjtések részeseként is foglalkoztak a vessző- és gyékénymunkákkal, a belőlük készített gyermekjátékokkal. Ma már világosan áll előttünk ez a fontos téma és életterület, s szomorúan tapasztaljuk a gyermek és a természet viszonyának lazulását, fokozatos elszakadását is. Az iskolák államosításának harmincadik év fordulója alkalmából rendezett kiállításra nagyszámú dokumentum érkezett be, közel 10 000 mikrofilmkocka őrzi ezeket, s belőlük a régi oktatási rendszer körvonalai részleteiben is kibontakozhatnak, ha az anyag valamikor feldolgozásra kerül. A Szabó István begyűjtötte anyag csak az akkori kiállítás számára kamatozott csupán, rendszerezése, másolása még jelentős anyagiakat is igényelne. Függetlenül attól, hogy a Csete Balázs megalapozta hagyományokon nyugvó anyagfeltárás, gyűjteménygyarapítás minden muzeológus szívügye ma is, kevés feldolgozás született ez ideig, mert speciálisan senki sem foglalkozott kollégáink közül e témával. Kiállításokon, kiállításvezetőkben csapódtak le az eredmények, megfigyelések, s a helyi újság, rádió közölt kisebb írásokat, hírt adott néhány mozzanatról Gulyás Éva és Szabó László az Élet és Tudomány, a Múzeumi Levelek hasábjain. Mégsem vált mindez holt tőkévé, s csak a jövő számára megőrzött anyaggá. Jómagam a Munkaszervezet és termelékenység a magyar parasztságnál a XIX— XX. században és az Útmutató a palócok munkaszervezetének kutatásához, illetve a Jászság című könyveimben hasznosítottam a munkáranevelés, gyermekélet, sőt a gyermekjátékgyűjtéseket, vizsgálódásokat, s a gazdag adattári anyagot. A társadalomnéprajz alapvető kérdéseiről című munkámban pedig a tevékenység típusai között sikerült kijelölnöm a játék helyét, szerkezeti sajátosságait ennek a sajátos nézőpontnak az oldaláról. Gulyás Éva jászsági szokásgyűjtéseiből a gyermekszokásként élő pünkösdölőket dolgozta fel. Barna Gábor a gyermekkor szokásait, a gyermeket körülvevő hiedelmeket, gyermekijesztőket elemezte különböző munkáiban, Szabó István a Szolnok megyei községi adattárba (Adatok Szolnok megye községeinek történetéhez) építette be iskolatörténeti és oktatási gyűjtéseit. Legfontosabb eredménynek mégis azt tartjuk, hogy az Európa Könyvkiadónak benyújtott Szolnok megye népművészete című kötetben helyet kapott Zomborka Márta feldolgozásában egy gyermekjáték-fejezet is, amelyben a tárgyformálás, a gyermeki beleérzőképesség, mint az esztétikus értékű látásmód csírája, kezdete kerül bemutatásra. De egyben nyilvánvalóvá válik még nagyobb szégyenünk és adósságunk is: Csete Balázs hagyományteremtő művének kiadása és közkinccsé tétele. Ez a teher hagyománytisztelő munkatársaink alkotókedvét is visszafogja. Mindenki úgy véli, e munka kiadása publikációs tevékenységet is megindíthat és felszabadíthatja az alkotóerőt! Mert éppen az ő jóvoltából anyagnak és szemléletnek talán nem vagyunk híjával . . . 94
