Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 12. szám - MŰVÉSZET - Zsellér Jenő: Az átlényegülés festője: beszélgetés Tóth Menyhért festőművészről Németh Lajos művészettörténésszel

gógiás” utat jelentettek, vagyis azt, hogy: a salaktól valahogyan eljusson a tiszta szférákban. Itt jelentkezik művészetének belső antagonizmusa, s ereje is abban, hogy ezt nem valami szublimációval érte el, hanem úgy, hogy valamilyen módon magával vitte az anyagot. Ez a kettősség: a nagy anyagelvú'ség, s ugyanakkor a transzcendentális ihlet — talán a legszimpatikusabb és legegyénibb vonása művészetének.

— E transzcendens illetve misztikus légkört teremtő világától függetlenül — mondhatjuk azt, hogy az egyszerű ember, a nép felé való nyitottság is erősen érződik művészetén. Ön szerint ez a hatás mivel magyarázható?

— Mint már mondottam, nála a festészet valamilyen filozofikus problémák megoldása. Hiszen a fehér és a fény választásának, a fénnyel adekvát szín keresésének feltétlenül van filozófiai oldala is. Ugyanakkor mindig van benne valami népi groteszk, ami egyébként személyiségében is ugyanúgy benne volt. Ha megnézzük az arcát, az alakját . . ., de megtalálható az modorában is, egész habitusában. Ez látható a művészetében is, ahol humoros elem nem található, mert ő mindent komolyan vett. Még amikor szinte karikatúra-fejeket csinált, azokban sem volt irónia. Inkább valamilyen groteszk hatás fedezhető fel rajtuk, mint ami a középkori farce-okban vagy más hasonló jellegű alkotásokban van jelen. Ez megint az előbbi kettősség: egyrészt az anyagelvú'ség, nagyon erős kapcsolódás a matériához, a realitáshoz — hisz a groteszk teljesen oda kötődik—, másrészt pedig a transzcendentalitás. íme művészetének programja: e kettő közötti vándorlás! Mindig újra és újra ezt a kérdést veti föl.

— Mennyiben tartja századunk művészete jellegzetes ,,menekülés”-mítoszaihoz kapcsolódónak, illetve egymás rokonának (speciálisan magyar változatoknak) Csontváry Közel-Keletre, illetve Tóth Menyhért Afrikába történő ,,szellemi menekülését”? A kérdéshez magyarázatként szeretném hozzáfűzni — minthogy az Tóth Menyhért lapszéli jegyzeteiből is kiderül —, hogy egész életében nagy hatással volt rá Hevesy Iván: A művészet agóniája és reinkarnációja c., 1922-ben kiadott munkája. E tanulmány egyik sarkallatos pontja — mai szóhasználattal élve — a harmadik világ vérátömlesztő szerepe, annak szükségessége a kultúrákban, a művészetben. Nos, Tóth Menyhért e gondolatnak művek egész sorával adózott. Benne van ez pl. az Afrika, az Állat /Európa/,a Kontinensek című munkáiban, persze a kérdéshez tematikailag és stilárisan is, más és más oldalról közelítve.

— A két festő, minthogy művészetükben is, úgy „menekülésükben” is jócskán különbözik egymástól. Ez Csontvárynál még csakugyan a civilizációtól való menekülés. Nála a Kelet-mítosz a tiszta élet utáni vágy mítosza. Az ő „menekülése” valamilyen módon még kapcsolatban állt a szecesszió és a szimbolizmus kivonulásával. Ez inkább még a gauguini gondolat. Tóth Menyhért művészetében ez már nincs meg. Nagyon sokat számít az a néhány évtized, ami kettőjüket elválasztotta egymástól. Egészen más már Tóth Menyhért a harmincas években, amikor ő is kialakította a maga romantikus antikapitalizmusát, és felvetődik a civilizáció problémaköre művészetében. Nála Afrika és a primitív népek felé való fordulás nem annyira a tiszta forrás, mint ahogy az pl. Bartók vagy Csontváry nemzedékénél jelentkezett. Jóval összetettebb probléma ez annál. Ebben már valóban benne van a spengleri gondolat, vagyis az európai kultúra hanyatlása, a katasztrófaélmény: teljesen az ősi, a primitív, az egészen eltérő, mintegy a civilizáció halála utáni újjászületés lehetősége, egy új Természet. Számomra Tóth Menyhért Afrikája inkább ez a nagybetűs Természet, ami nem annyira egy kultúrához kötődik, mint ahogy Csontvárynál a Kelet, vagyis az, hogy ott még harmónia uralkodik, hogy ott még megtalálhatók az emberi értékek, az ősi erkölcsök stb. Gauguinnél is nagyon jellemző ez a harmónia az ember és a táj között. Míg ezeknél a művészeknél a primér, az érintetlen Természet szerepel, addig Tóth Menyhértnél valami egyéni, specifikus dologra kell utalnunk, amiben — mint ahogyan Hevesynél is — egy nagy dekadencia utáni, erősebben panteisztikus hangvétel jelentkezik. Nos, ennek vált a modell80