Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 12. szám - VALÓ VILÁG - Andrassew Iván - Pál János: Prolilét-ra: részlet
Amikor az öreganyámnál nyaraltam: PESTI GYEREK ÉS NAGYFEJŰ! Gúnyoltak. Soha nem fogadtak be. Pesten meg PARASZTGYEREK voltam. Te is pontosan így? Hát akkor tudod, hogy ebből milyen konfliktusok meg komplexusok keletkeznek egy kölyökben. Amikor a nyár végén hazajöttem, már tájszólással beszéltem. Hamar rámragadt, talán a nyelvérzékem miatt. Erre aztán Pesten én voltam a PARASZT. Nagyon szerettem az öreganyáméknál lenni. Tizenötödikéig iskola, másnap már utaztam. Két trikó, egy klottnadrág, egy pár tornacipő, ennyi volt a nyári cucc. A nagyapám egy áldott jó lélek volt. Még ma is csodálkozom, hogyan maradtak ők egymás mellett. Mindig szidták, mindig bántották egymást. Csak amikor már nagyon öregek voltak, már majdnem nyolcvan éves volt a nagyapám, akkor mondta neki az öreganyám, hogy édes Papám. Soha azelőtt, érted? Abban a rohadt kuli melóban állandóan marták egymást. GYERÜNK! GYERÜNK! Mert kaptak pár rohadt holdat. És akkor látástól vakulásig nyomták. — Gyerekek, gyerünk kapálni! Érdekelt is engem ! Ilyen marhaságot, amikor horgászni is lehetett! Soponyán laktak ők, Fejér megyében. A Zichy családnak volt ott kúriája. Oda is temetkeztek. Gyermekintézet van most a kastélyban. Szóval úgy érzem, hogy én még voltam . . . lehettem gyerek. De amikor kezdtem cseperedni, rettentően rühelltem, hogy milyen kövér vagyok. Elmentem sportolni .. . A Testvériségbe, Újpestre, súlyt emelni. Nagyon szerettem, imádtam oda járni. Érted? Csattog a súlyzó meg minden. Bazi palik. Tudod, hogy van egy gyereknél. Amikor az edzést befejezték, mindenki letusolt, utána irány a forróvizes medence. Annak a hangulatát. . . meg azt a szagot. Sportoltál te? Igen, az izzadtságszag a szappan illatával, a magnéziuméval összekeverve. Én azt soha azóta nem éreztem. De ha néha hasonló megcsap, mindig eszembe jut. Egyszercsak elkezdett remegni a kezem. Én nem is vettem észre .. . csak apám. Olyan ingerlékeny volt. Nem beszélt nekem a gondjairól. Egyáltalán arról, hogy neki vannak problémái. Sajnos később sem. Pedig az őszinteséget elvárta volna tőlem. De milyen alapon, ha egyszer ő sem őszinte hozzám? Pedig akármennyire gyerek a gyerek, azért a kapcsolat azon alapszik, hogy én is elmondom neki, ha valami bajom van. Hogy tudja. Hogy sírjon velem, vagy éppen röhögjön. Megosztozni! Ezt az öregem nem tette meg. Ingerlékeny volt. Egész nap pártmunka meg minden. Állandóan írt. Jelentéseket, beszámolókat, mindig foglalkozott valamivel. Ide kell menni, oda kell menni. Amikor hazajött, akkor már csak nagyon kevés maradt nekem belőle. A maga módján azt hitte, hogy ezt jól csinálja. De a mi nemzedékünk nem vetheti a szemükre, hogy nem tudtak gyereket nevelni. Ők abban nőttek fel, hogy ha van mit enni, van hol lefeküdni, akkor boldognak kell lenned. Ez akkor nekünk megvolt. Apám annyit vásárolt, mintha állandóan háborútól tartana. Hárman voltunk. Libát vettek. Annyi mindent összefőztek, hogy az már borzasztó volt. Ez abból a paraszti éhségből jött. LEGYEN KAJA ITTHON. De tovább nem. Életemben egyszer voltam moziban a szüleimmel. A „Ne hagyd magad Pitkin” című filmet láttuk. Szóval remegett a kezem. Elejtettem a kanalat. Apám rám szólt: — Mit szórakozol? Nem maradsz nyugton! Letettem a kezem és nem remegett. Másnap ugyanígy: — Most mondd meg kisfiam, miért szórakozol velem?! — Én nem szórakozom, komolyan remeg. 33
