Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 11. szám - MŰHELY - Ohati Nagy László: Muharay Elemér életútja

dául, hogy amikor megalakult a budapesti ifjúság 1848-as bizottsága — ezek a szervezetek a baloldali egységet kívánták megerősíteni —, nevetve tapasztaltuk, hogy csupa Muharay-együttes tag volt, benne Benedek Árpád a Györffy Kollégiumot, én a MADISZ-t, valamelyikünk a parasztpárt ifjúsági szervezetét, Papp Oszkár a képző- művészeti, Haden Edit az iparművészeti, s ha jól emlékszem, Jancsó Miklós a szín- művészeti főiskolát képviselte. Ahol ember kellett, mindenütt ott voltunk.”

Népi és egyben messzi előretekintő kultúra, közösségi töltés, a korszak kívánalmai szerint áldozatvállaló politikai küzdelem — egymástól elválaszthatatlanul, szervesen egybekapcsolódva irányította a muharaysták életét. A festőművész Papp Oszkár megállapítása — Kultúra és Közösség 1984. 4. — egyaránt érvényes a felszabadulás előtti és utáni esztendőkre: „Mi a népi kultúrával, népművészettel éltünk, de úgy interpretáltuk, hogy az egy konkrét mának szóljon. Értelmeztünk, véleményünk volt ezzel a formával. Amit ma, .bartóki modellnek’ hívnak, az számunkra — részben talán végiggondolva, részben spontán módon — valahogy így nézett ki. Amit csináltunk, abban a népművészeti kultúra mint választott-vállalt hagyomány, a művészi kifejezés természetes anyanyelve interpretálódott, tehát művészi érték és egyszersmind az a vélemény, amit a fennálló társadalomról, annak átalakításáról magunkban kialakítottunk. Úgy értelmeztük, hogy a népi kultúra, a népművészet természetes továbbélési formája, közege a modern művészet.” A közösség kohéziójára pedig jellemző Rétéi Lajos esete. 1944 végén az ellenálló Táncsics zászlóalj tagjaként megsebesült, operálni kellett a lábát. Két éven át előbb két, majd egy bottal járt az egyetemre — és az együttes összejöveteleire. így lett táncosból balladamondó.

A Muharay-együttes a rendelkezésére állt két és fél év alatt az ország különböző részeiben több mint százötven pezsdítő erejű bemutatót tartott. Pető Sándor györffystá- nak 1946. március 9-i levélbeszámolójában például ez is szerepel: „.. . a Nemzeti Színházban most legutóbb Muharay népi tánc- és-énekegyüttesének műsorát néztük meg testületileg. Több Györffy-kollégista is szerepelt, köztük Benedek Árpád kecskeméti Györffy-kollégista, orvostanhallgató is.” — Hozzátehetjük: akkor, ott mutatkozott be a nagyobb nyilvánosság előtt Béres Ferenc.

Benedek Árpád egyébként becsülettel letette az egyetem harmadik éve után esedékes szigorlatait — és a színművészetet választotta hivatásul, további tanulmányainak tárgyaként. E sorok írásakor a budapesti József Attila Színház rendezője. Jancsó Miklós fiókba rakta ügyvédi diplomáját, s az együttes titkáraként Szabó Iván és Vitányi Iván mellett Muharay legközvetlenebb munkatársa, és doktorátus ide vagy oda, a színművészeti főiskola hallgatója lett.

Ebben a korszakában — 1946-ban — egyetlen önálló művet publikált, A fogoly katona színpadi földolgozását. 1949 végéig egyben a parasztpárt kulturális központjának vezetője, a Színházi Plenáris Bizottság, majd a Szabad Művelődési Tanács tagja, tele munkával, sokakat magávalragadó kezdeményezéssel. Körülötte is a fényes szelek — vagy az utókort képviselő Lázár Istvánnak talán még találóbb szavaival: fényes idők — korszakának kibontakoztató ereje érvényesült azokban az esztendőkben.

Amíg a napi politika véget nem vetett a zenének.

KAVARGÓ3 MENNYBOLT ALATT

1950-ben az imént említett intézmények már nem léteztek. Muharayt az illetékesek a Fővárosi Operett Színházhoz irányították dramaturgnak. Nem kellett sokáig ottmaradnia: 1951-től a Népművészeti Intézet néprajzi osztályára került, s nem sokkal később e részleg vezetője lett. (Az intézet születése körül egyébként annak idején ő is hathatósan bábáskodott.)

62