Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 11. szám - Kunszabó Ferenc: "Szállásainkon éhínség, fegyver, vakhit és kolera dúlt": részlet egy készülő dokumentum-regényből
Október húszadikán az oroszok váratlan előretöréssel elfoglalták Nyíregyházát, Kállósemlyént, Nagykállót, de a magyarok ellentámadásba mentek, és Kállósemlyént visszafoglalták: szinte az egész község idemenekült, nagy rémületet hozva. Ezután lett általános, hogy a családok összefogtak, régi haragosok békültek ki, és mindenki segítette a másikat, önzetlenül. Új barátságok is szövődtek: úri családok dörgölődztek addig általuk emberszámba sem vett szegényekhez, így akarván bizonyítani demokratikus felfogásukat. Utolsó napokban, az állomáson veszteglő lőszerszállítmány felrobbanása, a Bóni kigyulladása után a lakosság egy része fosztogatni indult. Feltörték a három zsinagógát, s az azokban tárolt holmikat, bútort, ágyneműt, ruhaféléket, a dohánybeváltó készleteit fényes nappal, a német katonák segítségével és közreműködésével elhurcolták. A németek a gazdaportákon is garázdálkodni kezdtek. Szénát, szalmát rekviráltak, hízót, baromfit, borjút loptak. Az ellenálló gazda házát felgyújtották, a jószágot lelőtték, úgy vitték. Az úgynevezett nemzetőrséget két részre osztottuk, éjjeli és nappali szolgálatra. Hanem a nappaliak elbújtak, hogy ne kelljen szembeszállniok a csoportosan fosztogató fegyveresekkel. Éjjel viszont rendet tudtunk tartani, mert a katonák ilyenkor alig mozogtak, a civileket pedig hazaküldtük. Az önként leszerelő magyar katonáknak segítettünk civilruhát szerezni. Október huszonkettedikén a nemzetőrség polgárőrséggé alakult át, felkészülve arra, hogy a szovjetek közeledtével a fegyvert már nem viseljük. Körzetekre osztottuk a várost. Nekem, csoportommal, a Várady, Egyház, Madách és Tisza utcák jutottak. A velünk szomszédos főszolgabírói lakásban volt a német parancsnokság. Ezek nagyon tisztességesen viselkedtek, segítettek rendet tartani, sőt, kivonulásuk időpontját is elárulták, mondván, holnap reggeltől oroszok lesztek. Kevés kenyeret, petróleumot adtak, s próbáltak megnyugtatni bennünket, tanácsolván, lakásunkat és portánkat tartsuk rendben, hogy minél magasabb rangú tiszt szállásoljon be hozzánk. E javaslatnak nagyon jó hasznát láttuk később. Az utolsó napokat az állandósult fegyverropogás, ágyúszó, aknatűz miatt a bunkerban töltöttük, s ez jó alkalom volt arra, hogy magunkba mélyedve vessünk számot eddigi életünkkel és készüljünk az ismeretlen jövőre. * * * A német és magyar egységek Nagykálió—Nyíregyháza irányába távoztak, a felszabadító csapatok pedig Debrecen és Császári felől érkeztek. Onnan jöttek a lövések is. Csak azt nem értettük, hogy ha a városból minden katona kiment, miért nem érkeznek meg amazok — de nyilván, hogy a tulajdonképpeni frontvonal még délre és keletre volt tőlünk. S ez be is bizonyosodott, mikor október 27-én hajnalban nagy zörgést- csörtetést hallottunk, s német egység foglalt tüzelőállást a Zsindelydombon meg annak folytatásában, a Dohánybeváltó területén — azaz, éppen a fejünk fölött. Elekor vált tulajdonképpen állandóvá a gyalogsági fegyverek tüze: a lövedékek az udvaron álló nagy nyárfák ágai között sivítottak, gallyakat metszve, némelyik ablakot, cserepet törve, törmeléket fröccsentve a kéményből. Első nap, hogy a jószágot nem tudtuk ellátni. A tehén ezt viszonylag jól tűri, még a szomjúság miatt sem békétlenkedik, hanem a disznók délelőtt tíz tájba messzehangzóan sivítottak, s rágták az ólat. Attól tartottunk, hogy a csatazaj lanyhuló perceiben a szembenálló felek valamelyike meghallja, s nem tudván mire vélni, odapörköl. Pityu vállalkozott az etetésre, anyánk féltése és apánk beleegyezése mellett. 23
