Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 11. szám - Tóth István: A szalontai töltés porában: Ágenda: versek
TÓTH ISTVÁN A SZALONTAI TÖLTÉS PORÁBAN Hogy a szalontai töltés porában mezítlábas pásztorgyerekként jártam — mikor ló, barom torzsáig lerágta a száraz füvet, és az alföld átka: a perzselő, poros nyár betemette a hangunkat is; mintha csak keletre mentünk volna vissza, ahol az állat legeltetése mérte ki a tájat — a nagy katlant, mely izzott, hogy kitessék a rezzenetlen csend és egyenesség . . . Hogy a szalontai töltés porában — már nem is tudom, hány percre —megálltam— a birka —, tehén — és az ökörszájak mind rágták, némán kérődzték a tájat, hol a tavaszölő aszály leghosszabb; hol a lópaták szikfűre tapostak; hol a nyöszörgő iga búzát hordott; hol az embernél kisebbre szabódon a szó, mint a delelőnél az árnyék; akárha Görbéd és Kávásd közt járnék ... Pedig a szalontai út porában valóban gyökeret vert ott a lábam — a porszemek indultak legelőbb meg: csak Toldi lelke mélyén rendeződtek — vagy tán bennem is — először toronnyá, minthogyha őket a súlyuk se nyomná . .. Hisz ez a por várt rá is megalázva, hogy fölé nőjön, mint az Isten háza, s e gondolat, mely itt fogant e porban, lábra kél mindenfelé, ahol por van. 1982. VII. 7. 4
