Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 10. szám - Töttős Gábor: Egy Angeber iratai: elbeszélés
TÖTTŐS GÁBOR EGY ANGEBER IRATAI Tekintetes Megyefőnökség! „Oh, miért ébredtem? hogy körültekintve Jobban megértsem e kor törpeségét, Mosolygó arc alá rejtett bűnével, S a megszokás hazug erényivel.” Madách Községünk kondása f. hó 5lk napján, az állatok csapásától félreeső helyen egy viseletes öltözetű ötvenesztendős-forma férfiú tetemére lelt. Minekutána az oktalan állatok a halott orczáját földúlták és a megismerhetőség rovására kikezdették, mi pedig nem ismervén, ki légyen az elhunyt, szakadozott atilláját kikutattuk, szintúgy zsebeit. Nála sem pénz, sem más nem lévén, a jegyző úr azon észrevételére, miszerint az atilla bal szárnyába valamely lapos tárgy varrathatott bé, nevezett ruhadarabot kés által fölhasítottuk és ott viaszkos vászonba csavarva az ide /A alatt mellékelt iratokat fedezhettük föl. A Tekintetes Megyefőnökség további kegyes rendeléseit várva az említett holttetemet — addig is míg végső nyugovó helyet számára a vizsgálat teljesítése után talá- landunk — a községi járvány-hullaházba szállítottuk, kellő fertőtlenítés foganatosítása után. A Tekintetes Megyefőnökség kiküldöttjét várva maradunk alázatos szolgái: Surján Mihál Ebes falu bírája m. p. Költ Ebesen 860. Október Holnap 7-én Boros József hites jegyző által. P. S. Azt mi nem gondolnánk, hogy közülünk valaki falunk-béli áldozatja lehetne az illető személy, mivelhogy nálunk békés és szelíd lelkű emberek laknának, akik ezt a Tekintetes Megyefőnökségnek már a múlt tavaszán bizonyíták, mikoris Gyöngy Bandi nevű híres rabló elfogatásában s agyonveretésében segítőnek. A /A alatt jelzett iratok sorrendben a következők voltak: Távollátó (Gucker) iránti kérelem (Skizze) Hochgeborene Bezirksdirektor! Méltóságoddal végbement szóbeli megállapodásunkhoz híven tisztelettel kérem, hogy a jobb és tisztább megfigyelés érdekében számomra egy jó távollátó készüléket küldeni szíves legyen. Szükségeltetik pedig ezen készülék azon oknál fogva, mivel a jobb szemmeltartható- ság megkívánja, hogy M. I. alsósztregovai birtokos, ki a Kossuth-féle lázadás után az említett vezér titkárát is nem átallotta rejteztetni, s a’ ki újabb időkben egy nagy tervezet kidolgozásán fáradozik, szemünkhöz ezáltal is közelebb kerülendjen s —amint azt vélni méltóztatott — az általa szervezett mozgalom és netáni összeesküvés még jobban felderíttethessék. 1859. február 22-én, Szklabonyán Szunyogh. Távollátó készülék kiutalása és utasítás mikénti használatra A Méltóságos Bezirksdirektor Úr rendeletéből mellékelten megküldöttem a távollátó készüléket, melyet a Debreceni Református Collegium csillagvizsgálójából külön 29