Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 1. szám - MŰHELY - Szekér Endre: A szociográfikus megközelítés stílusproblémái

mutatás, a valóságfeltárás eszköze a kérdés. Már a cím is kérdő mondat. Aztán így folytatja: „Nyelvjárásában sziget?” — „Abban mindenképpen. A mezőségi magyar kiejtés szigete” . . . válaszolják neki. A csehszlovákiai magyar valóságirodalom jellegzetes gyűjteményes kötete A Csallóköztől a Bodrogközig című, Zalabai Zsigmond szerkesztésében jelent meg. Ebből egy különös műfajú írást emeljünk ki. Cselényi László Tudósítás és látomás címmel az 1965-ös árvízkor Csicsón készít prózai riportot, tudósítást, és mellé tesz egy verset mintegy folytatásként („a Duna menti árvizek krónikájában küzdelem I hajléktalanná vált vizek megveszkedett liliom / jön-e még újabb hatvanöt írom tudom történt hiszen / Csallóköz árva liliom hány család mennyi milliárd”).

Az élőbeszéd megőrzése, írásban való rögzítése számos szociográfiai munka fundamentuma. Ha a múltba visszapillantunk, Móricz Zsigmond A boldog ember című szo- ciográfikus regényének hőse, Joó György elmeséli az életét Zsiga bácsinak. Ez az élőbeszéd, a népnyelv elemeivel teszi hitelessé a művet. Varga Domokos a Vizek könyvé ben magnóra rögzített vallomásokat idéz (a Két öreg című fejezetben). E forrásértékű dokumentumot a vízivilágról, a halászok életéről természetesen nyelvjárási kiejtéssel rögzíti. Például: „Mög az is vót régön, hogy mikor olyan vót a víz, hogy vót négy-öt centi, vagy hat, hogy mögbirta az embört a jég, akkor, ugye, vágtunk olyan léköt, ahun máj kihúzzuk a hál lót. De viszont így előre, mög kétódalt ilyen háromalakú léköket vágtunk, oszt akkó azon az apacsinszáron, úgy nevezzük, ilyen fenyőfa vót, aara vót kétfelé a kötél, a másik szélin, emezön is, oszt akkor így csáklyávaa huztuk, egyik luktu a másikhon.” A népies hitelesség, az élőbeszéd írásba való átfogalmazása — többek között a mondatszerkesztésben is jelentkezik. Hirtelen egymás után jönnek, halmozódnak a rövidebb mondatok, melyeket ritkán, nehezen állít meg egy-egy mondatvég. Más esetben a köznyelvi szöveg pontos megörökítése a fontos. E vallomás sokszor — bírósági, bűnügyben történő kihallgatás része. A szociográfus itt is jelen lehet. Hatvani Dániel a kecskeméti taxisofőrgyilkosság szociológiai hátterét vizsgálja. Közben a fiatalember érzelmi zsarolásnak szánt levélben egy kitalált szökési kísérletről számol be („El is mentünk a határig. Bementünk az Orion étterembe megpihenni. Igazoltattak bennünket"), s aztán a tárgyaláson elmondottakról. („Ügyész úr, ha pénzről van szó, én nem válogatok az eszközökben.”) Más alkalommal a szociográfiából kiszorulhat minden leírás és fejtegetés, a párbeszédből elmarad a kérdező, és csak a beszélő, a vallomást tevő marad önmagában. Itt már kulcsfontosságú a szó, az élőbeszéd. Csalog Zsolt Kilenc cigány című könyvében kilenc vallomást olvashatunk, egyes szám első személyben természetesen. („Menhelyes gyerek vótam. Úgy kezdtem én az életemet: egyik tanyárul a másikra. Egyik parasztnál nem vót jó, akkor én otthagytam, ászt mentem tovább.”) Később továbbfejleszti Csalog Zsolt ezen magnós vallomások módszerét, s A tengert akartam látni című kötetében új műfaját dokumentum-portrénak nevezi. Az egyes embert mutatja be, az egyediből következtet az általánosabbra, a nagyobb közösségre. Bár a modellek kiválasztása szubjektív, de ezt ellensúlyozza a vallomást tevő objektív anyagával. Munkásportrékat fest, így például az Átlagos ember vagyok címűben is. („Szóval én elég átlagos ember vagyok, egy közép-ember, énnekem nem volt semmi olyan csodálatos, olyan kiugró — De nincs az a rossz se! Ugye az ember mindig úgy próbálja irányítani, hogy nekem jó legyen, egyenletessen jó, és ha ez nagyjából sikerül, akkor —”) Csalog Zsolt szociográfiájában az élőbeszéd közvetlenségét azzal is érzékelteti, hogy töltelékszavakkal él, közbevetéseket használ, a mondatot befejezetlenül hagyja. Tehát nem szépít, nem stilizál, nem fogalmazza át — vagy nem nagyon — a magnóra rögzített vallomást. — írásban rögzített vallomás a levél. A szociográfus felhasználhatja a hozzá küldött leveleket, melyek egyszerre figyelmeztetnek a hitelességre és a személyességre. Fekete Gyula az Éljünk magunknak? című kötetét kb. kétezernyi levélre építette, rövidítve közölte a levélírók nevét és pontosan a lakhelyet. Az országos-nemzeti üggyé vált népesedési gondokról

71