Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 9. szám - MŰHELY: 125 ÉVE SZÜLETETT BENEDEK ELEK - Lengyel Dénes: Benedek Elek becsülete
125 éve született Benedek Elek MŰHELY LENGYEL DÉNES BENEDEK ELEK BECSÜLETE Meséin nemzedékek nevelkedtek, olvasói Elek nagyapónak, erdélyi írótársai nevelő apjuknak ismerték. Már életében mítosz vette körül, ha megjelent valahol, megváltoztak az emberek, mert úgy érezték, hogy a jóság fluiduma árad belőle. De mert nem hiszünk a csodában, születésének 125., halálának 55. évfordulóján vessük fel a kérdést: mi magyarázza személyiségének szinte misztikus, írásainak pedig annyi idő után sem c ökkenő hatását? Egyik legkedvesebb író „fia”, Tamási Áron, a Cimbora című gyermeklap mesemondója, aki hónapokon át élt az író kisbaconi házában, faültetés közben olyan kérdéseket is feltett neki, amilyeneket más aligha mert volna. így nem csoda, hogy ő közelítette meg leginkább Benedek Elek titkát. Tamási fogadott apját hősnek nevezi, s a legnagyobb székelyek testvérének mondja. Helyét Mikes, Apáczai, Körösi Csorna között jelöli ki. Valóban, mindnyájan a székely becsület képviselői. A három példakép megvalósítja a becsület követelményét, amikor kitűzött célja mellett mindhalálig kitart, s nem adómért szolgál, Benedek Elek ezen kívül még hirdeti is a becsület eszményét: életével példát mutat, írásaival igét hirdet. Kövessük hát életének folyását, munkásságának menetét, mert ez egy különös, meglepő erkölcsi felfogásról tanúskodik. Ez a székely becsület, amely a család, a szülőföld hagyományából, a bibliából és az író élettapasztalatából ered, sajátos megoldást kínált az egykorú társadalomnak. Benedek Elek 1859. szeptember 30-án született az erdővidéki Kisbaconban. (A kis község részletes leírását az író Édes anyaföldem! c. munkájában olvashatjuk, magát a Kisbacon nevet hiába keressük a térképen. Aki szívesen felkeresné a népszerű emlékmúzeumot, amelyet az író egykori lakóházában rendeztek be, az Augustin, Ágoston- falva állomásról 15 kilométeres úton autóbusszal közelítheti meg. Bárót felől is, Málnás felől is jó autóút vezet Kisbaconba). A kis község történetét édesapja elbeszéléséből ismerte meg az író, a falu szokásait, mindennapi életét a tapasztalat ismertette meg vele. A régi Kisbaconban parasztemberek kormányoztak, nemcsak a bíró, a jegyző is harisnyás székely volt. Az Édes anyaföldem!-ben olvasunk András nagyapóról, a gyöngy betűvel író jegyzőről, akinek hivatalában restancia nem vala. Az író bátyja, Gábor bácsi három község jegyzője volt, s munkáját csak a gazdaság mellett folytatta. A falusi közösség összetartott. Az építkezőket kaláka, közös ingyenes munka segítette, szüléskor „radinát” vittek a kisgyermekes anyának, ha tűz ütött ki a faluban, mindenki rohant oltani, de ki-ki szerepe szerint, az előkészített szerszámokkal. A rokonságot, komaságot sokba vették, a szülőket, nagyszülőket tisztelték, az ünnepi szokásokat megtartották. Az író édesapja, Benedek Huszár János többször elmondta fiának, hogy az ő családjuk első foglaló, ősfoglaló. A többi kisbaconi családnak is megvan a maga rendje, vannak ősfoglalók, s vannak jövevények, akik csak néhány száz éve laknak a faluban.^ Ez az ősfoglalás semmiképpen sem jelent előjogot, sem lenézést másokkal szemben. Úgy tűnik, mintha csak azt a követelményt jelentené, hogy ebben a családban az erkölcsi kiválóság magas mércéje minden családtag számára kötelező. Erre vallanak István 35
