Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 8. szám - DOKUMENTUM - Németh József: Napló (1898-1911): II. rész: sajtó alá rendezte és a jegyzeteket írta: Füzi László

Káplány Antal: 44 éves. Kedélyes, flegmán öregülő úr. Jó magyaros szellem és észjárás; volt költő s jó alkalmi szónok. Kissé pocakos is. Dolgát a maga módja szerint megteszi, s aztán kártyázik s újságot olvas, s sokat iszik (de nem lumpol). Szinte ideális nyárspolgár volna, ha nem hallana nagyot, s egy kis asztmája nem volna.

Dergáts Sándor: Erős egyéniség, amit már külseje elárul, mégsem szerencsés, mert nagyon alanyi. Az ilyen ember csak akkor lenne boldog, ha minden sikerülne neki, és pedig minden úgy menne, mint ő kívánja. Persze ez nem úgy van, azért szörnyű csapás érte szép, ifjú feleségével, aki egészen más jellemű lett, mint ahogy ő képzelte. Boldogtalan házasságát homlokának mély barázdái mutatják. Úgy hiszem, ez törte meg őt annyira, hogy más téren is az óvatosságig kimért, amint visszatartja magától barátait. Ideges is, nyugtalan.

Gurnesevits Lajos: Sokat próbált ember; arca komor, szeme kicsiny — talán a sok munkától. Tudományos, ritkán kedélyes: rideg, aki inkább szereti az árnyoldalát mindennek, talán ez megvigasztalja. Több kollegájával rossz viszonyban van, jóban pedig eggyel sincs.

Szereti az aknamunkát; ő még a régi gárda embere. Különben pontos, kötelesség- tudó: ezért szigorú mások iránt.

Kiss Gábor: Kis ember, mégis a tanári karban a legtöbbet ő számít. Jól ismeri a modern adminisztrációt, bürokráciát (három évig volt tollnok), mindennek tudja a törvényét; a maga szakában buzgó és érti azt. Akármihez szól, magvas az, s fején találja a szöget. Szigorú és igazságos; sőt amennyiben a kedély forrása az ész is lehet, kedélyes, különben egy kissé rideg, mint a családi élete: a felesége polgári isk. tanítónő, enni és aludni járnak haza, bár egymás iránt nagyon gyöngék. Pénzügyei: a legjobbak.

Lakatos Ottó: Komoly, tudományos, egy kissé képmutatónak látszó, jóképű pap. Kecskeméti magyar fiú. Jó mód meglátszik rajta; mint erősen katholikus, az újabb liberális nézeteknek ellensége, sőt képtelen azokat megérteni.

Épp ilyen társa Pap Endre, a g. kath. hittanár is; egy kissé érzékibb: szeret jókat nevetni, enni, inni. Különben komoly, kötelességtudó, s mint ilyen, erősen román érzelmű, ami kitör belőle, ha titkolja is. Ezen a téren előttem gyanús, bár a politikával nem foglalkozik.

És most térjünk át a fiatalabb nemzedékre!

Incze Lajos, Gedai József, Myskovszky E., Gyiszálovics és én, öten vagyunk tehát 3—6 éves tanárok.

Mind komoly, jóravaló; sokat dolgozik mindenik, eszes a maga dolgában. Mégsincs se fiatalos jókedv, se lelki összhang egyikben sem. Általános oka az lesz, hogy a túl sok munka idegesít, másodszor, hogy nincs tér előttünk kifejteni tehetségünket: érvényesülni. Ezért nagy a kenyéririgység: egyik a másikat bírálja, szapulja esetleg, kárörvendő; az érintkezés feszes, bizalmatlan, mintha egyik a másiknak ellensége volna. Néhol egyik, hol másik érzi a helyzet igaztalan voltát, pillanatra kiderül a látóhatár, de hamar beborul az első jelre.

Inczét úgy gondolom, családi viszonyai is gyakran hozzák rossz hangulatba; Gedainak sok van a rovásán, Myskovszky rossz anyagi viszonyok közé került hirtelen; Gyiszálovics meg egy racionalista agglegény, aki az élet élveit nem tudja megragadni. Én meg elérhetetlen társadalmi és vallási problémákon töprengek anélkül, hogy volna kivel nézeteimet kicserélni; a feleségemmel most eléggé összhangban élünk.

A tanári karunkban tehát oly sok ellentét van, hogy harmonikus eszmecserét nem is kívánhatunk itt; sőt nem csuda, ha az őszinteség, egyenes eljárás is hiányzik; az érzékenység elidegeníti egymástól őket. A kisvárosi élet nagyban elősegíti ezt, mert minden pletyka hamar tovább adódik. Azért a helyi viszonyokat kevésbé ismerő tanárok kény63