Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 8. szám - VALÓ VILÁG - Bálint B. András: "Tanító hivatal"

— Melyik fiú nem volt? Ha kiváncsi vagy, már odáig is eljutottam, de aztán mégsem fektettem le a kislányt. Nem a hatodik parancsolat miatt, csak rájöttem, hogy ahhoz több kell, igazán mély kapcsolat.

— És ha találsz ilyet, megteszed?

— Igen. A szerelem: feloldódás a másikban s szerintem mindegy, van-e házasság- levél hozzá vagy nincs. Megteszem és nem is bánom meg. Szeretni nem bűn, hanem az isteni parancs teljesítése.

A kerület katolikus diákjai közül megismerkedem egy kislánnyal, aki a szentendrei ferences gimnázium növendéke. Egy délelőtt kiutazom a HÉV-vel a Duna-parti városkába. A paptanárok barátságosan fogadnak, minden kérdésemre válaszolnak.

A tanulók túlnyomó többsége vallásos, de akad köztük egy-egy kételkedő, sőt, határozott ateista is — ismerik el a pedagógusok. Mégis szívesen járnak ide, hiszen az iskolai oktatás színvonala elismerten magas, szelleme modern, közösségi élete példás.

— A százhatvannyolc tanuló fele fiú, fele lány. Az állami iskolákat is megelőzve ez volt az első koedukált intézmény az országban — magyarázza az igazgató. — Jórészt Pestről járnak ki, de sok köztük a szentendrei meg a környékbeli gyerek is. A szülők fele értelmiségi, a többi munkás, és elvétve akad egy-két földműves, kisiparos.

Vince atya —fiatal csöndes férfi — a hitoktatásról beszél:

— Sok családban épp a mi tanítványaink a legvallásosabbak, így aztán a szülők hatására nem alapozhatunk. Igyekszünk bevezetni őket a vallás filozófiai és etikai tanításaiba, fölkelteni érdeklődésüket a transzcendens dolgok iránt. De nem kötelezünk senkit misehallgatásra, nem kérjük számon a szentségek fölvételét. Annál kevésbé, mert az iskolába másvallásúak is járnak. Segítjük őket magánéletük gondjaiban, lelki sebeik gyógyításában is.

— A gyónás keretében?

— Dehogyis! Mint pedagógusok — szól közbe László atya, a magyar és orosz nyelv tanára. — Nemegyszer előfordul, hogy érzelmi ügyekben kérnek tanácsot, ez elől sem zárkózhatunk el. De miért zárkóznánk?...

A harmadikos lányok hittanóráján közepes a hangulat. Átlapozom a könyvet — épp üdvösségtörténetet tanulnak. A szöveg kicsit sommás, itt-ott bántóan leegyszerűsítő. De a gyerekek érdeklődnek, s mikor beszélgetünk, szenvedélyesek, nyíltak.

— Volt már valakinek nehézsége amiatt, hogy egyházi iskolába jár?

— Személy szerint nem, de apukámat kizárták érte a pártból — közli Erzsi.

— Én állami iskolából jöttem át második után, elég csúnyán néztek rám a tanárok. Megpróbáltak lebeszélni, a magatartási jegyemet is lerontották, más nem történt.

— Én úgy hallottam, innen nem veszik föl az embert tanárképzőbe — jelentkezik Kati. — Ismerek is valakit, akit elutasítottak.

Vince atya viszont hozzáteszi: épp az idén vettek föl két kislányt, méghozzá rögtön érettségi után. A szentendrei ferences diákok 75 százaléka évek óta tovább tanul: akit a tantestület egyetemre javasol, többnyire megállja helyét a felvételin.

De nem tudom, kintjártam óta mivel foglalkozik Vince atya. Ő ugyanis kilépett a rendből, megnősült, gyermeket nemzett. Ez az ő egyéni üdvösségtörténete.

— Ki tanítja tévedés nélkül az anyaszentegyházban az igaz vallást, Bálint?

— Az anyaszentegyházban az igaz vallást a tanító hivatal, vagyis az egyház tanítja tévedés nélkül. A tanító egyház csalatkozhatatlan.

Végül csak hármast kaptam hittanból — és otthon egy hatalmas pofont érte. Mélyen csalatkoztam apámban és a tanító hivatalban.

31