Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 8. szám - Kőbányai János: Saturday Night Fiver á la hongrois: elbeszélés

vagy fél éve. A délelőtti farmernadrág zsebéből kiveszi a pénztárcáját. Menekülve siet a megállóhoz. A hegyről lezötyögő busz lecsendesíti, s ugyanakkor várakozóvá állítja át benne az elviselhetetlenül dübörgő dobverőket.

Hiszen már elindult. Kibámul a poros üvegen. Sötétből kiolvadó neontüzeivel, az Erzsébet-híd lámpáiból tejként csorduló fényeivel, s megannyi mulatságosan rohangáló páros zsarátnok-szemű bogarával Budapest izgató ernyedtséggel megadón dől végig előtte.

5.

Ráérősen a villamosmegállóhoz sétál, élvezi hogyan csikorog rajta a csizma. Leszegi a szemét: hát igen. Szép. Jön a villamos. Sietve helyet foglal, majd felpattan, s a peronon az ajtónak dől, mint akinek ez a másodperc is élet-halál kérdése, amit így a leszállásnál nyer. A Móricz Zsigmond körtér előtt egy megállóval leszáll. Gyalog teszi meg az utat, van idő. A villanyóra alatt találkozik majd a barátaival, Egy faluból jöttek. Ok Erzsébeten laknak, szintén munkásszálláson. Talán másokat is hoznak. Hét órára beszélték meg a „drótot”.

Akármilyen lassan teszi meg az egy megállót, még csak fél hét, amikor az órához ér. A környező padokon és a Szent Imre-szobor lépcsőjén már jó néhányanvárnak valakire: hosszúhajú csövesek bőrökben, meg hasonló „digók”, mint ő. Topog egy pár percig, aztán átvág a téren a hatos végállomásához, az italboltba. Nagyfröccsöt szopogató fogatlan néniket, nagyhangú törzsvendégeket és szabadságos katonákat kerülget. A kasszánál közvetlenül előtte egy olajruhás vasutas keresget a pénztárcájában. Távolabb húzódik, nehogy összekoszolja magát. Féldeci cseresznyét és egy korsó sört blokkokat. Úgy tervezi, hogy eliszogatja azt a fél órát. Pontosabban már csak huszonöt percet. De csak menne, menne. Gyorsan lehajtja az italt, a sörnek a felét. Inkább körüljárja kétszer a teret.

Épp hétkor vége a második körnek. A barátai pontosak. Most mondja ki ma az első hangos szót, ahogy a haverokat üdvözli: „Szevasztok”. Bemutatkozik a két új srácnak, az egyik a húgát is magával hozta, aki csak szombat-vasárnapra jött fel szórakozni. Középmagas, formás, szőke lány, Melindának hívják. Fehér csipkeblúz, sötétkék aljjal és fekete lakkcipőt visel, vállán aranyszegélyű kordbársony diszkótáska.

A kézfogások után elmesélik egymásnak a hét történetét. Semmi különös, olyan mint szokott: meló meg meló. Tiborc Józsi azon töri a fejét, hogy hívhatná fel magára hatásosabban a lány figyelmét. Negyed kilenc körül Melinda szól a bátyjának, hogy nem mennének-e valahová? Oké, mondják a fiúk, mi is úgy gondoltuk, de hová? Valaki bemondja: „Nézzünk körül a belvárosban meg a Rákóczi sztríten, aztán majd csak lesz valami.”

A Felszabadulás térig busszal mennek. A peronon áll az egész társaság Húzzák egymást, hülyéskednek az ajtóval, ugratják Melindát, hogy le mer-e ugrani a mozgó buszról? Végigszaladnak a széles Bartók Béla úton és a Duna-parton át Pestre, ahol az Erzsébet-híd lehanyatló ívénél belevesznek a hivalkodó tornyok, eszpresszók, éttermek, sokemeletes irodaházak, áramló embercsordák, kék legyekként döngő autóbuszok, muslinca autók, klubok, bérházak közé szorított templomok, áruházak csodálatos dzsungeljébe.

6.

A Felszabadulás téren száll le. Oda-vissza végigsétál a Váci utca-pályán. Néhány ismerős, a Kígyó utca. A Párizsi udvar előtt új Fiat 1500-ával Ritter Ottó, a Ráday utcai zöldséges fia fékez.

11